Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Ez most itt egy antiajánló lesz... Ugron Zsolna könyvét be sem tudtam fejezni, annyira nem tetszett. Őszintén meglepődtem rajta, hogy mennyire rossz volt olvasni, holott ez egy rendkívül népszerű könyv! De lehet, hogy csak a hírverése volt jó. 

Alapjáraton egy romantikus história lenne, némi családtörténettel körítve. Talán még azok a részek voltak a legjobbak, amikor a család távoli tagjainak régi emlékeit idézte fel az írónő. A romantikus szál már-már komikusan kidolgozatlan és vacak volt. A jellemábrázolás nagyjából ahhoz hasonlítható, amit egy 7 osztályos, reál beállítottságú tanuló elővezet fogalmazás órán. Állítom, még én is jobbat írtam volna. Először azt hittem, hogy ez egy fura eszköz, amit az írónő alkalmaz. Hogy letisztult akar lenni, vagy efféle, de tulajdonképpen csak idegesített. A két főhős nagyjából 20 mondatot váltott egymással, és már házasodtak. Eddig bírtam az olvasást, itt becsuktam a könyvet és szépen visszatettem a könyvtári polcra. Bántóan összecsapottnak éreztem. 

A családtörténetes vonal érdekesebb volt egy kicsit. Az erdélyi rokonság különféle tagjával történt kalandokra emlékszik vissza a főhős, amik szórakoztatóak voltak. Érdekes volt az is, amit az erdélyi nemesség birtokfosztásáról írt, hogy ki hogyan élte az életét a szocialista Romániában, miután kastélyait, földjeit elvették. Milyen polgári foglalkozást választottak, hogyan tartották a rokonságot, stb. Ezek tényleg érdekesek voltak, de talán valaki másnak kellene megírnia ezeket a történeteket. 

Az egész könyvnek egyszerűen nem volt semmilyen hangulata! Ezen kívül a szereplők üres figurák voltak, nem tudtam egyikkel sem azonosulni, sem szimpatizálni. De még csak igazán utálni sem tudtam senkit! Mindenki kőgazdag, elegáns és laza volt, természetesen mindent a saját erejéből ért el, a nők szépek, a férfiak jóképűek voltak. Drága ruhákban jártak, itták a konyakot, ették a lazacot, kiállításokat nyitottak meg, ide-oda repültek, stb. Mindeközben pedig olyan bölcsességek hangoztak el a könyv lapjain, hogy a főhősnőt nem érdekelte a pénz, mert gyerekkorában nekik soha nem volt, a másikat meg azért nem érdekelte a pénz, mert neki mindig volt egy kazalnyi. S közben nem volt egyetlen sikertelen, lecsúszott személy sem a könyvben, mintha az életben csak a menőknek lenne helye. Persze mondhatnánk azt is, hogy a cím is ez: úrilányok. Talán nem is lett volna muszáj megpróbálkoznom a könyvvel... De tanultam a hibámból, az írónő többi művét elkerülöm inkább. Jobb a békesség! :)

Ja, különben kénytelen vagyok fenntartani azt a lehetőséget is, hogy az utolsó 100 oldalban (amit én már nem olvastam el), hirtelen feljavul a könyv, kidolgozott jellemábrázolásokat, izgalmas történetszövést és a többit találjuk benne. De az is lehet, hogy ugyanilyen marad a vége is, mint az eleje volt. Én mindenesetre nem kockáztatok, marad a könyv a polcon.