Olvassunk együtt!

Ez egy nagyon aranyos napló! A szerző, Hendrik egy idős úr, aki Hollandia számos öregotthonának egyikében éli mindennapjait. Természetesen csupa vénember között, akikről életkora jogán tulajdonképpen büntetlenül mondhatja el kíméletlen véleményét, mint afféle agg Adrian Mole. A napló Henk egy évéről szól, aki azt tűzte ki maga elé, hogy megkísérli megélni a következő tavaszt is, és ez sikerült is neki (Azért nem mindenki volt ilyen szerencsés az otthonban!), anélkül, hogy állapota számottevően romlott volna, vagy kitört volna rajta az Alzheimer-kór, amitől nemcsak ő, de az összes többi lakó is a leginkább retteg. A bejegyzésekből megtudhatjuk, hogy az öregek koszlott ruhákban járnak, fogukhoz verik a garast, büdösek, elbutultak, nyavalyognak, leeszik a ruhájukat, kerülik a fog(sor)mosást, folyamatosan a betegségeikről beszélnek és rémesen begyepesedettek. Az öregotthonban élni meglehetősen fárasztó dolog, rengeteg ostoba szabályt kell betartani, kezdve azon, hogy semmit sem lehet f...

Miller drámái közül eddig még csak Az ügynök halálát olvastam, ami nagyon tetszett. Hát, A salemi boszorkányok már annyira nem jött át. Illetve hát, Miller ezt is jól megírta, csak a történet volt olyan mértékben felzaklató, hogy utáltam olvasni minden sorát.  A dráma egy megtörtént eseménysorozatot dolgoz fel, az 1692-93 között lezajlott salemi boszorkánypereket. Úgy gondolom, hogy a persorozat eleve elég drámai volt, erre tett még rá egy-két lapáttal Miller, de egyébként a periratok alapján szinte teljesen hűen ismertette az eseményeket, és a szereplőket. A témaválasztásban nyilván befolyásolta a hidegháború, a McCarthy szenátor  nevéhez fűződő Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság eljárásai (amely magát Millert is érintette), a megosztott világ. Különösebben nem is kell nagy beleérző képesség, vagy a szerző életrajzának ismerete, hogy valaki ezt meglássa, mert bele is írta a dráma szövegébe, amikor vázlatosan bemutatta egy-egy szereplőjének jellemét. Mondjuk...

Backman hihetetlen népszerűségnek örvendő szerzővé nőtte ki magát. Szinte soha nincs bent a könyvtárban se semmi tőle, pedig 7 írása van meg. Ezt a kicsi könyvet viszont egyik hétvégén "levámoltam", vagyis nem tettem fel a polcra, hanem rögtön a táskámba rejtettem, amikor Betti visszahozta. Rövid írás, kb 2 óra alatt el lehet olvasni. Ráadásul aranyos és vicces is. Olyan "backmanos". Rövid kis szösszenetek vannak benne az apaság szépségiről, keserédes szituációiról, bosszúságairól, amelyek nyilván megmutatnak ezt-azt Backman életfelfogásáról, értékrendjéről és személyes szférájáról is. Valamint természetesen sok-sok bólogatásra késztetik a legtöbb szülőt, akik még benne vannak a hasoló helyzetekben a saját gyerekeikkel, vagy emlékeznek még ezekre a szitukra. Úgyhogy nagyokat derültem én is olvasás közben. Jó volt elgondolkodni azon, hogy mi az, amit én szeretnék feltétlenül átadni a saját fiaimnak? És, hogy milyen formában tudnám ez megtenni? (Mert nyilvánvalóan...