Igen, ez egy mesekönyv. Néha ilyet is szoktam olvasni, bár be kell vallanom, hogy manapság már nagyon ritkán. Inkább ifjúsági regényeket, pöttyöset, csíkosat, de azokat is elvétve. Bosnyák Viktória könyvét nem véletlenül választottam. Miután megkaptam a Tündérkönyvtáros elismerést, ami nagyon, nagyon jól esett, úgy éreztem kötelességem elolvasni. Merthogy a tündérkönyvtárosság Bosnyák Viktória fejéből pattant ki, ő alapította ezt a díjat, s alapjai ebben a mesében vannak. Egyszóval: elolvastam. A mesében Jóhegyi Laci a főhős, egy meglehetősen sápadt, sovány fiú, aki nem mellesleg hatalmas könyvmoly. Azért sápadt, mert egész nyáron bent kuksol a szobában, és olvas. De nem ám akárhogyan! Elmélyülten, úgy, hogy se nem lát, se nem hall. Szívből olvas, na. Van még egy ikerpár is, Sári és Dóri; egy padtárs, Sanya; a teljesen izomagyú Ignác és természetesen a könyvtáros, Morcz Aranka. Na, ő az, aki igazából tündér. Kedves mese, habár nem nagyon tetszett a...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése