Könyvajánló: Előttem az élet

Émile Ajar (Romain Gary, avagy Roman Kacew) könyvét olvasni hatalmas élmény volt! Amikor nekikezdtem mosolyra szaladt a szám, és nagyon sokáig nem is tudtam abbahagyni a mosolygást. Egyszerűen jó volt olvasni.

Momo (Mohammed), a kb 10 éves kisfiú meséli a történetet, aki Rosa mamánál lakik. Momo egy kurvagyerek, mint a többi kiskrapek is Rosa mamánál. Rosa mama pedig pénzért vigyáz rájuk. Később kiderül, hogy nem mindig kapja meg a pénzt, de azért nem dobja ki a gyerekeket. Rosa mama már öreg, kopaszodik, kövér, és már nem strikkelésből él, hanem pesztrálásból. De továbbra is zsidó, aki hazajött Auswitzból, és még most is rémálmai vannak tőle. Momo szeretné nagyon megismerni a szüleit, vagy legalább valamit megtudni róluk, de nem megy. Rosa mama tapintatból nem árul el neki semmit, csak a legfontosabbakat: Momo nagyjából 10 éves, arab és muzulmán. Annak is neveli, egy idősebb úr segítségével. Hamil úr (aki újabban, mivel már elég öreg, szürke dzsebabát hord, "nehogy mellényben érje az elszólítás") megtanítja arabul, elviszi mecsetbe, elmondja hitének legfontosabb mozzanatait. Rosa mama mindenkit a saját hitében nevel: a kis fekete Bananát a feketék lakta utcarészekbe küldi időnként, hogy ismerkedjen meg a törzsi vallással, Mojsét hithű zsidónak, Momót pedig muzulmánnak neveli. Momo meséje végig vezet a bevándorlók negyedén, ahol stricik, kurvák, transzvesztiták, narkósok, zsidók, arabok és négerek élnek. Nevettem, sírtam, nevettem és nagyon sírtam rajta. A szereplők mind deviáns alakok, olyanok, akire szinte gondolni sem akarunk, hogy vannak, de ennek a könyvnek a lapjain ők EMBEREK. Ott van pl Lola asszony, aki egy transzvesztita férfi prostituált. Eredetileg bokszbajnok volt Szenegálban, mielőtt Párizsba jött volna, hogy a "seggével keresse meg a pénzt". Ő az, aki gondoskodik Rosa mamáról és Momoról, pénzt ad nekik, segít fürdetni az asszonyt, tartja a lelket a kisfiúban, amikor nagyon szüksége van rá. 

fotó: http://www.filmtett.ro

Momo teljes gyermeki természetességgel mesél erről a világról, számára természetes, hogy strici legyen, mert hát fogalma sem volt, hogy mihez is kezdhetne tíz évesen? A könyv végére egyre jobban kibontakozik Momo és Rosa mama kapcsolata, az a feltétlen és végtelen szeretet, ami összeköti őket a durva felszín ellenére is. Lehet Rosa mama ronda, bolond, kiöregedett kurva,  csinálhat maga alá, Momo akkor is szereti és gondoskodik róla, vele marad a végsőkig, és még azon is túl. Hiába arab Momo és zsidó Rosa mama, ők magasról tesznek az ősi ellenségeskedésre. Szeretik egymást, és kész. Nincsenek feltételeik. 

Hihetetlenül tetszett a könyv! Amint befejeztem, már kezdtem is volna újra. Hallgattam volna tovább Momot, aki mindent másként lát, de valahogy mindent nagyon tisztán. Jó volt benne lenni ebben a mesében. Nem csodálom, hogy Émile Ajar kétszer kapta meg a Gocourt-díjat, pedig azt csak egyszer lehet. Nagyon ajánlom ezt a könyvet mindenkinek! Szívszorító és szívmelengető is egyszerre, a  humora pedig verhetetlen. 

Kedvenc idézeteim:

"Egy hölgy egyszer azt mondta, juj de szép kiskutya, és megkérdezte, hogy az enyém-e, és hogy eladó-e. Topis voltam, a képem se valami úri, látta, hogy ez a kutya nem az én szemétdombomon termett. Eladtam neki ötszáz frankért a Szupert, akinek ez igazán jó üzlet volt. Csak azért kértem ötszáz frankot a jóasszonytól, mert biztosan akartam tudni, hogy van-e neki mire. Mázlim volt, a hölgynek még sofőrös autója is volt, és mindjárt bele is rakta Szupert, hátha vannak szüleim, jönnek és elkezdenek pofázni. Na most azért is megmondom, mert úgyse fogják elhinni. Fogtam az ötszáz frankot, és bevágtam egy csatornanyílásba. Aztán leültem a járdára, és bőgtem, mint egy marha, és majd kidörgöltem a szemem, de boldog voltam. Rosa mamánál nem volt az embernek létbiztonsága, épp csak hogy megvoltunk valahogy, ott volt az a beteg öreg nő pénz nélkül meg a Gyámhatóság a nyakunkon, hát ez nem volt kutyának való élet."

"-Nyilván összecseréltem a vallásokat.

-Hogy? -kérdezte Juszef Kadir úr élénk érdeklődéssel. - Hogyhogy?

-Nyilván Mojseként neveltem Mohammedet, és Mohammedként Mojsét - mondta Rosa mama. - Ugyanaznap kaptam őket, és összekevertem a dolgokat. A kis Mojse egy derék muzulmán családnál van Marseille-ban, és nagyon kedvelik. És a maga itt jelen levő kis Mohammedját, azt meg zsidónak neveltem. Barmicvo meg minden. Mindig kósert evett, efelől nyugodt lehet.

- Hogyhogy mindig kósert evett? - nyöszörögte Kadir Juszef úr, akinek arra sem volt ereje, hogy felálljon a székéről, annyira összeomlott az egész vonalon. - Az én Mohammed fiam mindig kósert evett? Megvolt a barmicvója? Az én Mohammed fiamat zsidóvá tették? 

- Jó, arab volt, most egy kicsit zsidó, de mégiscsak a maga fia! - mondta Rosa mama bizalmasan mosolyogva.

-Követelem az én arab fiamat! - üvöltötte. - Nem akarok zsidó fiút!

- De ha a kettő ugyanaz- mondta Rosa mama bátorítólag.

- Nem ugyanaz! Megkeresztelték nekem!

- Phű, phű! - köpött Rosa mama, mert azért neki is voltak korlátai. -Nincs megkeresztelve, Isten őrizzen tőle. Mojse egy jó kis zsidó. Ugye, Mojse, jó kis zsidó vagy? "

"Aztán el akart mondani egy zsidó imát, ahogy az anyja tanította. Nagyon megijedtem, azt hittem, hogy visszasüllyed a gyerekkorába, de nem akartam ellenkezni vele. Csakhogy nem tudott visszaemlékezni a szavakra, mert sötét volt a fejében. Mojsét is megtanította az imára, és én is megtanultam, mert izélte a csőröm, amikor külön dolgaik voltak. Elkezdtem felmondani: - Söma jiszrael adenoj eloheinu adenoj ehod borukh shein kveit malhusszé loeilem boet....

Ő utánam mondta, és aztán kimentem a vécére, és phü, phü, úgy köpködtem, ahogy a zsidók szoktak, mert ez nem az én vallásom."

UPDATE (2019.11.13.):
Több, mint 3 évvel a fenti bejegyzés után a könyvklub is elolvasta a regényt. Majdnem osztatlan sikert aratott a tagok között, és egy nagyon élénk beszélgetés alakult ki róla. Minden megjelent elolvasta a könyvet, és rengeteg idézetet hoztak belőle. Ahogy mondtam is, majdnem mindenkinek tetszett a regény. Mariann viszont túl megrázónak találta, azt mondta, hogy több ilyet nem akar olvasni. Iza és Évi nem szerették annyira a könyvet, túl sok volt nekik. Évi szerint mesterkélt, hogy egy gyerek szájába adja egy felnőtt gondoltait, Iza pedig úgy érezte, hogy túlzás volt ennyi deviáns alakot egybe terelni. Éva a wellnessben, ahol olvasta, többször is félretette, mert nyomasztó és számára is túl sok volt a történet, de a végkövetkeztetése az volt, hogy nagyon is érdemes volt elolvasni. A többiek határozottan a pozitív oldalra álltak, de sokan elmondták, hogy megterhelte őket a regény. Éva sok érdekességet osztott meg velünk a szerző életrajzából, Ildikó jobbnál jobb idézeteket hozott a műből. Hosszan vitattuk meg az eutanázia kérdését pro és kontra, megkíséreltük felvázolni az arab-zsidó konfliktus természetrajzát és kicsit elméláztunk azon, hogy túl gyors lett mostanra az életünk. Mindeközben pedig ettük Erika finom születésnapi csokitortáját és kipróbáltuk Éva szelfibotját is, szerény sikerrel.