Dr Ross Campbell: Szülői hivatás

Leltározás közben akadt a kezembe ez a gyereknevelős könyv. Általában kerülöm az ilyeneket nagy ívben, mert nem szeretem az olyan típusú könyveket, amik azt ígérik, hogy ha ezt és ezt a lépéssort követed, akkor minden klassz lesz, de ez megfogott. Keresztény szemléletű a szerző, aki gyakorló pszichológus. Családterápiákat tart, és a könyvben az esetein keresztül mutatja be a legnagyobb és leggyakoribb hibákat, amiket a szülők gyakran a legjobb szándékkal követnek el a gyereknevelés során. Midőn hazahoztam kis otthonunkba a könyvet, másnap olyan ordenáré veszekedés tört ki a két gyerekem között, hogy rögvest kézbe is kaptam.
Rögtön azzal a felütéssel kezd, hogy szeressük a gyerekeinket, de egyrészt feltételek nélkül, másrészt pedig úgy, hogy ő is érezze a szeretetünket. Nem az a lényeg, hogy mindent megadjunk neki, amit csak ki tudunk sajtolni magunkból és a családi kasszából, hanem, hogy töltsünk vele időt, és beszélgessünk vele. Megemlítette még a testi kapcsolatot, az ölelést, simogatást, amit szerinte leginkább a kamaszok igényelnének, amikor is általában el szokott ez tűnni a szülő-gyerek kapcsolatból. A feltétel nélküli szeretet Campbell szerint a legtöbb, amit adhatunk a gyereknek. Nem kell minden tettével egyetértenünk, nem kell szeretni, amit csinál, vagy ahogy csinálja, de a gyereket magát szeretni kell, akármilyen is, akármit is csinál. És ezt neki is meg kell mondani. Feltétlen fontos, hogy a gyerek tisztában legyen vele, hogy mi mindig ott vagyunk neki, bármi is történjen. 
Olvastam a könyvben egy érdekes felmérésről, ami ugyan Amerikában készült, de azt hiszem elég általános lehet a konklúziója: "Sok szülőt megkérdeztek, hogy szerintük miért nyúlnak gyermekeik a kábítószerhez. Általában két okot jelöltek meg: a haverok húzóerejét és a menekülést a valóság elől. A megkérdezett gyerekek közül azonban egyetlen egynek sem szerepelt a válaszában ez a két indok! Szinte kivétel nélkül azt felelték, hogy egyrészt unalomból teszik, meg azért, mert klassz érzés." Vagyis a gyerekekkel beszélni kell arról, hogy mit szeretne, mi hiányzik neki, mitől érezné jól magát. Tudnunk kell a gyerekünk világáról, nem szabad megelégedni azzal, hogy nem okoz nagy gondot a családban, hiszen alig látjuk. 
Campbell arra jutott, hogy a kamaszoknak a leginkább arra van szükségük, hogy beszélgessenek velük. Persze nem akkor, amikor a szülő akarja, hanem, amikor a gyerek, és lehet, hogy a gyerek a legváratlanabb, legrosszabb, legalkalmatlanabb pillanatban szeretne beszélgetni (Ezt az információt drága sógornőm is megerősítette, aki már túl van 3 kamaszkoron.). Fontos, hogy a szülő empátiával és elfogadással forduljon gyermeke felé, belásson a tüskék mögé. 
Nagyon tetszett, ahogy Campbell különbséget tett a fegyelmezés és a nevelés között. Pár példán át bemutatta, hogy a fegyelmezés, amit sok szülő igyekszik nevelési elvként alkalmazni, csak azt veszi célba, hogy szabályozza a gyerek viselkedését, míg a nevelés a gyerek erkölcsiségével foglalkozik. A fegyelmező nevelési módszer az esetek nagy többségében lázadást fog szülni. Én a magam részéről arra jutottam, hogy fegyelmezni kell, de főleg, amikor még kicsik a gyerekek. Később már muszáj beszélgetni a gyerekekkel arról, hogy mit és miért szeretnénk, ha úgy tenne, ahogy mondjuk. Erősen remélem, hogy az én számat nem fogja minden nap elhagyni hasonlóan obligát mondat, mint pl: "Amíg az én kenyeremet eszed, drága fiam, nem csinálhatod....."  Campbell szerint az emberek 25%-a tekintélytisztelő, 75%-a pedig nem az. Nyilván ideje korán ráébred mindenki, hogy az ő gyereke melyik részbe tartozik... Szerintem ez egy fontos szempont volt a könyvben, nekem pl új szemléletet adott ezzel. Szintén új megvilágításba helyezte a gyereknevelést azzal, hogy egy kis tesztet kellett kitölteni, hogy gyerekünk bizonyos (rendkívül irritáló) tetteire hogyan reagálnánk. Hát... Van min elgondolkodnom a saját fiaimmal kapcsolatosan, mit ne mondjak..,
Összességében nagyon hasznosnak találtam a könyvet. Józan, és megfontolt, nem ígér "péntekre új gyereket". Van egy ilyen könyv, aminek már a címétől is borsózik a hátam. Campbell nem azt mondja, hogy ha így csinálom, akkor a gyerek majd olyan lesz, amilyet én szeretnék. Hanem a gyerek oldaláról közelíti meg a kérdést: azért csináljam így, mert a gyerek szempontjából ez a legjobb. Kezdődik a kiskamasz kor lassan nálunk, és úgy látom nem árt, ha az ember felkészülten (próbálja) fogadni az eseményeket. Egyelőre még az idegbaj kerülget, és el vagyok képedve a gondolatától is annak, hogy most pár évig ez lesz, de bízom benne, hogy lesz ez még jobb is... És hogy túléljük. Mindannyian. Viszonylag ép bőrrel. 

Milyen a feltétel nélküli szeretet, amivel szeretnünk kell a gyerekeinket?
"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel. A szeretet soha meg nem szűnik." (1Kor.13,4-7)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Philip Zimbardo-Nikita D. Coulombe: Nincs kapcsolat Hova lettek a férfiak?

Kornis Mihály: Kádár János utolsó beszéde

Patrick J. Buchanan: Churchill, Hitler és a "szükségtelen" háború