Gárdos Péter: Hajnali láz

Gárdos Péter regényét választottuk a könyvklubban az első könyvnek, amit elolvasunk. Nem túlságosan hosszú könyv, ha nekiveselkedik az ember, akár egy este is lehet vele végezni. Nekem most két este kellett hozzá. Egy nagyon bájos szerelmi történetről van szó, amelynek főhősei, Lili és Miklós nem mások, mint a szerző szülei. Különleges az ő történetük, mert levélben ismerkedtek meg. Mindketten Svédországban lábadoztak, miután túlélték a holokausztot.
Miután az orvosa közölte vele, hogy legfeljebb 6 hónapot fog még élni, Miklós elhatározta, hogy feleséget keres magának, mégpedig levélben. Beszerezte az összes túlélő magyar hölgy nevét és tartózkodási helyét. Majd az életkorilag is megfelelők mindegyikének írt egy-egy levelet! (Ez több, mint 100, kézzel írott levelet jelentett!) Lili is válaszolt, több más hölggyel együtt. Végül megszerették egymást a leveleken keresztül. Találkoztak is, hatalmas erőfeszítések árán, s végül össze is házasodtak.
Bájos történet volt, szinte mesébe illő! Ugyanakkor semmi giccses nem volt benne, csak a hatalmas élni akarás. Nekem ez tetszett benne a legjobban, hogy nem adták fel, élni akartak, boldogok akartak lenni. Gyönyörű története volt ez az életnek, ami utat tör magának, bármilyen kevés is az esélye.

Tetszett, hogy a szerző olyan őszintén festette le a szüleit. Miklós sovány, fémfogú, szódásüveg vastagságú szemüveget hordó, alacsony férfi volt. Meggyőződéses kommunista, agitátor, egy karizmatikus ember. Bizonyára csak így lehetett túlélni mindazt, amit ő túlélt. A lágert, a halottakat, a fájdalmat, a félelmet, az éhezést és azt, hogy a halál örökké ott lebzsel körülötte. Nem tudom, hogy én mit tettem volna az ő helyében, meg tudtam volna-e őrizni a hitemet abban, hogy lehet tovább élni ennyi szörnyűség után is? Szeretném azt hinni, hogy igen...

Lili igyekezett maga mögött hagyni a gyötrelmeket, mégpedig úgy, hogy megtagadta régi életét, megtagadta zsidóságát. Katolikusként jegyeztette be magát, amikor Svédországba ért, és elhatározta, hogy ki fog keresztelkedni. Végül nem derült ki, hogy ez megtörtént-e, az esküvő még zsidó szertartás szerint történt. De jellemző Miklós elszántságára, hogy mindenben segíteni akarta Lilit, így keresett egy katolikus papot, és igyekezett mindent elintézni az ügyben.

Meglepett, hogy míg a könyvben Miklóst folyamatosan Apámként emlegette a szerző, Lili csak a könyv legvégén lett Anyámmá. Ezt nem tudtam mire vélni. Talán mert főleg Miklós szemszögéből írta meg a történetet? Nem tudom.

Ajánlom mindenkinek a könyvet, egy nagyon szép, szívet melengető történet. És nagyszerű tudni, hogy valódi történet, nem mese.

Kedvenc idézeteim a könyvből:

"-Tudja, és a sors kegyetlen szeszélye folytán belekerültem abba a nemzetközi orvoscsapatba, amely ott lehetett a belseni női tábor felszabadításánál. Szeretném elfelejteni azt a napot. De nem lehet.Már mindenkit elszállítottunk, akiben az élet legparányibb jelét felfedezni véltük. Már csak a holttestek feküdtek ott a puszta betonon...vagy háromszáz test, meztelenül, vagy rongyokban, mozdulatlanul. Csupa-csupa gyerektestű halott...Húszkilós csontvázak.

Svensson megállt a folyosón, valahová a távolba révedt. Apám csodálkozva nézte, ahogy a főorvos arca fura grimaszba torzul. Svensson monológja szaggatottá vált.

- ...visszanéztem még, hátha...nem tudtam eldönteni, hogy a szemem káprázott, vagy...valóban megmozdult egy ujj...Érti, Miklós? Így, ahogyan én most mutatom önnek, így, mint egy galamb szárnyának utolsó verdesése...vagy mint egy levél rebbenése, amikor elül a szél.

Megemelte a kezét, a szeme magasságába, begörbítette a mutatóujját, aztán rekedten hozzáfűzte:

- Így hoztuk vissza közénk Lilit."

"Megdöglik, na és. Élt, szeretett, ennyi volt."

"-Veled fiacskám, nem lehet kellemes dolog csókolózni. Beszélgettem erről a hívekkel. Közfelkiáltással úgy döntöttek, hogy összedobják neked a fogorvosra valót."


Tegnap megbeszéltük a könyvklubban a regényt. A tagok mind pozitívan nyilatkoztak a könyvről, egyöntetűen tetszett nekik. Mindenkinek Miklós volt a legszimpatikusabb, az erős élni akarásával és elszántságával. Volt, aki szerint Lili egy buta nő benyomását keltette. Amiben mind egyetértettünk az az, hogy példaértékű volt Miklós elszántsága, az, hogy nem hagyta, hogy befolyásolja az orvos pesszimista (realista?) jóslata, miszerint fél év múlva meghal. Ha már túlélte a háború borzalmait, a koncentrációs tábort, talált magának egy szerelmet, akkor nem lehet, hogy meghaljon TBC-ben. Az egyik hölgy ki is akadt az orvoson, hogy mit magyarázza már olyan elszántan, hogy Miklós meg fog halni. Hát nem volt benne semmi jó érzés?! A további szereplők közül Gold Judit egyértelműen kiborító volt mindannyiunk számára. Nekem még az is eszembe jutott, hogy Stephen King nyugodtan írhatna a nőről egy regényt, olyan rémes, már-már pszichopata személyiség.  Egyik tagunkban maga az alapszituáció, hogy ti. Svédországba vitték a túlélőket felgyógyítani, megerősíteni, keltett emlékeket.
Összességében elmondható, hogy jó választás volt Gárdos Péter könyve, és nagyon jót beszélgettünk, nem csak erről a regényről, de sok másik olvasmány élményünkről is. A végén pedig már kötésről és horgolásról is.... A következő könyv John Williamstől a Stoner című regény lesz. A fülszöveg alapján döntöttük el, hogy ezt választjuk, mert senki nem olvasta még. Reméljük jól választottunk.