Ljudmila Ulickaja: Szonyecska

A könyv fülszövege szerint több, mint 20 nyelvre lefordították ezt a kedves, édes-bús történetet, amely világszerte híressé tette az orosz írónőt. Egy vékonyka kötetről van szó (nincs 100 oldal), amely szinte olvastatja magát. Végtelenül egyszerű, szinte minimalista a szövegezés, nincsenek benne nagy titkok, nincs hangulatfokozás, egyszerű és tiszta a történet.

Szonyecska egy csúnya, jelentéktelen és visszahúzódó könyvtároslány, aki szó szerint a könyvekben éli első évtizedét. Folyamatosan olvas, és életében összekeverednek a valós és a kitalált személyek. Az első dolog, ami igazán ki tudta zökkenteni ebből az olvasási mámorból, az a második világháború kitörése volt, de még az óvóhely is egy könyvtár pincéjében volt, ahol heteket töltöttek el. Aztán megjelenik a könyvtárban, ahol dolgozik, Robert Viktorovics, és feleségül veszi, csak úgy ripsz-ropsz, gyakorlatilag 2 héttel a megismerkedésük után.

A könyvnek Szonyecska a főhőse, de ő olyan jelentéktelennek tűnik, mintha nem is lenne, mintha csak másokkal történnének a dolgok. De talán pont ez a lényege: a szinte láthatatlan erő ő, olyan jelenlét, aminek csak a hiánya tűnne fel, de Szonyecska nem fog eltűnni és hiányozni. Csodálatos, ahogy megsejtjük, hogy milyen az igaz szerelem, ami nem önző egy kicsit sem, ami szinte el sem hiszi, hogy neki ekkora boldogság járhat. Szonyecska végig fel van készülve rá, hogy elveszítheti ezt az álmot, ezt a boldogságot, amit Robert Viktorovics és Tánya lányuk adott neki,  úgyhogy amikor tényleg elveszíti, akkor nem omlik össze. Szonyecska maga a Szeretet, így nagy betűvel. Észreveszi a szépséget minden napban, értékeli mindazt a keveset, amit kap. Nem haragszik akkor sem, amikor második helyre szorul Robert Viktorovics életében. Egyik művészismerősük meg is jegyzi: "Milyen szép...Lea és Rachel...Sose tudtam, milyen szép lehet Lea..."

Nagyon tetszett ez a történet! Egyáltalán nem szokványos, pont azért, mert annyira nagyon hétköznapi dolgokat ír le az írónő. Kevés szóval is csodálatos képet tud festeni Szonyecskáról, a nőről, aki szinte senkinek nem tűnik fel, mert annyira jelentéktelen, de, aki egyáltalán nem hétköznapi módon tud szeretni. Tetszett az is, hogy nem szépeleg, mindenkiről elmondja, hogy milyen valójában. Itt nincsenek gyönyörű végzet-asszonyok, vagy izmoktól dagadó hercegek. Valódi emberek vannak, akik nem feltétlenül szépek, a nők bajszosak és igaziak. Számomra az egész ettől lett igazán szép, mert elképzelhetem, hogy bárki, akit látok, lehet olyan, mint Szonyecska. Az jutott az eszembe, hogy a Szonyecskában lévő szeretet olyan, mint a szép énekhang: kívülről nem látszik senkin. Mindenkinek szívből ajánlom a könyvet, nálam 5 csillagos.

Idézet a könyvből:
"Nem értette sem a bonyolult térproblémákat, sem az annál elegánsabb megoldásokat, de a furcsa játékszerekben megérezte a férfi személyiségének tükröződését, a titokzatos erők mozgását, és boldogan hajtogatta magában titkos szólamát: "Uram, Uram, mivel szolgáltam meg ezt a boldogságot..."

Update 2020.01.08.

Valamivel kevesebb, mint 4 év múltán tegnap a könyvklubban is elolvastuk és megbeszéltük a történetet. Aki eljött azok közül mindenki elolvasta a művet. Mindenekelőtt el kell mondani, hogy elhangzott a várva-várt "végülis tetszett a könyv"-ítélet Iza szájából. Még meg is tapsoltuk. Vivien summája a "De legalább nem volt hosszú" volt. Erzsi nénitől megtudtuk, hogy eredeti címe a Szegény rokonok lenne a regénynek. Mariann szerint a Szonyecska nem is igazán jó cím, mivel főleg a férjéről és a lányáról szól, nem pedig Szonyáról. Éva szemüveg nélkül is el tudta mondani, hogy mennyire, de mennyire tetszett neki ez a regény, amit egyébként nem is először olvasott el. Era szerint a történet elég nyomasztó volt, de Ulickaja nagyon jól ír. Ildikó túlontúl nagy hasonlóságot érzékelt Szonya és az Eszter hagyatéka címszereplője sorsában, és emiatt aztán nem is szerette a könyvet. (Aki hülye, haljon meg, ugyebár..) Évi remélte, hogy egy igazi könyvmoly története fog kibontakozni, és némileg csalódott, hogy nem így lett. Bettit erősen zavarta, hogy a telefonján volt kénytelen olvasni ezt a jó történetet, ami nagyon tetszett neki. Rozika néni szerint nagyon jó volt, hogy nem voltak benne felesleges szóvirágok, hanem letisztult stílusban íródott. Kiemelte, hogy a rövid terjedelem ellenére is sok mindent meg lehetett tudni az adott történelmi korszakról. Betti felvetette, hogy vajon egy nyugat-európai mit tudn kiszűrni a szocialista időszakra való utalásokból. Éva szerette a könyvet és, mint számára legszebb részt felolvasta a szoptatós jelenetet, ami Iza szerint a legordenárébb giccs volt a könyvben (De legalább nem írta hosszan Ulickaja...). Új tagunknak, Annának is tetszett a regény. Szerette, hogy Szonyecska így tudott örülni az életnek, hálás volt mindenért, amije volt, és ettől tudott boldog és kiegyensúlyozott lenni.