Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Márai Sándor regénye régóta rajta volt a mindenképpen elolvasandó könyveim listáján. Most végre el is jutottam hozzá. Egy rövid regény, nincs kétszáz oldal, mégsem lehetett vele nagyon gyorsan végezni. Érdekes mű, mert a fülszövege bár elmondja a történetet, mégsem lő le semmilyen poént, mert nem maga a történet a lényeg az egészben. Ez amolyan lelki regény, tele van bölcselkedésekkel.
Dióhéjban annyi a história, hogy van két fiú, Henrik és Konrád, akik gyerekkoruktól kezdve barátok. Henrik gazdag családból, Konrád szegényből jött. Együtt nőnek fel, úgy élnek, mint az ikrek, de pénzen nem osztoznak. Illetve Konrád nem fogad el semmit Henriktől, pedig az adna nagylelkűen és lelkesen bármit és bármennyit. Hogy-hogynem Konrád viszonyt kezd Henrik feleségével, ráadásul azt tervezi, hogy megöli Henriket így a barátság megszakad. 40 év után találkoznak újra, hogy tisztázzák a helyzetet, egész éjjel együtt vannak, és elvileg beszélgetnek, de valójában Henrik monológját hallgathatjuk meg. Konrád aztán hazamegy, nem védekezik, nem magyarázkodik, és vélhetőleg többet nem is találkozik a két öregember. Ennyi. Nagyon szerettem volna megtudni Konrád álláspontját, és véleményét is, de egyáltalán nem mondott semmit, ami szörnyen bosszantó volt! Henrik vádjait olvashatjuk, végig az ő szemszögéből látjuk az eseményeket. Ha csak a történetet nézzük egyáltalán nem elégítette ki a kíváncsiságomat a könyv. De nyilvánvalóan nem az izgalmak miatt írta meg Márai. Nem tudtam eldönteni, hogy nagyon tetszik-e, vagy nagyon modorosnak tartom. Néha teljesen beszippantott, elbűvölt a szöveg, máskor meg idegesített, hogy így nem beszélnek az emberek a való életben! Szóval ambivalens érzéseket váltott ki belőlem a könyv. A szöveg szép, sok bölcsesség is elhangzik benne, de elég valószerűtlen, hogy két ember között ilyen beszélgetés zajlana. Ilyen mondatok vannak benne pl: "Minden kiderül, mert te elmentél, s mi itt maradtunk, életben, én, mert te elmulasztottad a pillanatot, vagy a pillanat elmulasztott téged -  a kettő ugyanaz - s Krisztina, mert egyelőre nem tehet mást, meg kell várnia valamit, talán csak meg akar győződni arról, hogy jól hallgatunk, mi ketten, te és én, a két férfi, akikhez köze van, s akik félreálltak útjából: vár, amíg e hallgatás igazi értelmét megérti és megismeri. S akkor meghal." Hát, ezt nem hiszem, hogy bárki elmondaná élőszóval. Hihetetlennek tűnt a számomra, hogy egy férfi, akinek a legjobb barátja, akit szinte testvérének tekintetett, meg a felesége összeszűri a levet, majdnem meg is ölik, és ő nem rendez jelenetet, nem mond semmit, valamint képes 40 évig várni a kérdéseivel. Ezen kívül simán lenyeli, hogy végül nem is kap választ a kettőből egyik kérdésére sem. Megértettem egyébként, hogy az igaz barát mintapéldáját hozta Márai elénk Henrik személyében, aki akkor is szeret, ha elárulják, és nem süllyed le az áruló szintjére. De Henrik már-már elmebetegnek tűnt előttem, pont amiatt, hogy 40 évig agyalt az egészen, hogy nem volt képes túllépni a történteken. Ha már nem keresett azonmód elégtételt, akkor legalább felejtett volna. De nem, ő kínosan pontosan emlékszik mindenre, de tényleg, még a nap állására is az erdő felett, ami nyilván csak amiatt történhetett, mert minden nap felidézte magában az eseményeket. Én úgy látom, ez már kicsit beteges.
De hogy jót is mondjak róla: jó volt olvasni nemes és tiszta gondolatokat a hűségről, becsületről, barátságról, különösen is azért, mert annyira híjával vagyunk ezeknek manapság. Szép a nyelvezete is. Engem őszintén szólva valamelyest Tolkienre emlékeztet. A legszimpatikusabb szereplő Nini volt, a dadus. Ő egy igazi, mitikus jelenség volt, tetszett!
Ajánlom a könyvet mindenkinek, mert alaposan elgondolkodtat. Nem egy sodró lendületű, eseménydús könyv, ami szinte beránt magába, hanem egy, talán szívünkbe vágó kérdéseket feszegető mű, amiben mi is szerepet kapunk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Philip Zimbardo-Nikita D. Coulombe: Nincs kapcsolat Hova lettek a férfiak?

Kornis Mihály: Kádár János utolsó beszéde

Patrick J. Buchanan: Churchill, Hitler és a "szükségtelen" háború