Eleanor Porter: Az élet játéka

Ezt a könyvet először még kislány koromban olvastam. Elvileg ifjúsági regény lenne, de azt gondolom, hogy a felnőttek legalább annyit (ha nem többet) tanulhatnak belőle, mint a gyerekek. 

A történet Pollyannáról szól, aki egy árva kislány. A messzi nyugaton élt a szüleivel, akik misszionáriusok voltak. De a szülők meghaltak, és ő hazakerült Beldingsville-be a nagynénikéjéhez, Polly nénihez, hogy ő nevelje fel. A helyzet az, hogy a misszióhoz képest Polly néni eléggé merev, úgyhogy a kapcsolat nem indul döccenőktől mentesen. Pollyanna nagyon jól megvan az emberekkel, feketékkel és fehérekkel egyaránt (A Délen vagyunk, rabszolgák, miegymás.), élvezi az életet. Polly néni kivételével mindenkinek megpróbálja megtanítani a Játékot. Neki is csak azért nem mondja el, mert a néni megtiltotta neki, hogy az édesapját szóba hozza, pedig a Játékot tőle tanulta, így inkább hallgat a dologról. A Játék lényege, hogy mindig, minden szituációban kell találni valamit, ami jó, aminek lehet örülni. Ez sokszor nem egyszerű. Pollyanna példa története az, hogy annak idején a misszióban babát szeretett volna kapni, de az adományos hordóban csak egy pár mankó érkezett. De abban is lehetett örömet találni: azt, hogy nincs rá szüksége! Egy csomó embert megtanít játszani: Nancyt a szolgálót, a kertészt, az ágyban fekvő beteg Snownét és a lányát, a nőegyleti hölgyeket a templomból, a tiszteletest és végül még a Remetét is. Csak Polly nénit nem. Persze végül ő is megtanul játszani, és talán az egyik legügyesebb játékos lesz belőle...

Szívet melengető történet! Lehet, hogy kicsit gyermekded, de olyan igazi, mély igazságokat mond ki, amire azt hiszem mindannyiunknak szüksége van! Az élet egy játék, játszani kell - mondta Teréz anya. Gyakran merülünk el a nehézségekben, igazságtalanságokban, tragédiákban. Hiszen a világban annyi rossz van, úgy érezhetjük, hogy nincs is minek örülni. Pedig van, mindig van! Pollyannát Polly néni egy forró, dísztelen, függönytelen padlásszobában szállásolta el először. Ő persze csalódott volt - először. Aztán gyorsan talált örülni valót: Jó, hogy nincs tükör, mert így nem láthatja a szeplőit, amiket úgyis utált, és nem baj, hogy nincs kép a falon, mert hát függöny sincs, így a szép táj lehet a kép a szobában, amit az ablakból lát. Először talán erőltetettnek tűnhet az egész, és izzadság szagú, de egy idő után valóban tudunk örülni ezeknek az apróságoknak is. A sok kis öröm pedig az egész napunkat meg tudja változtatni. A napjaink pedig megváltoztatják az életünket! Érdemes megfontolnunk, hogy csak ez az egy életünk van. Nem mindegy, hogy hogyan telnek a napjaink: mindig elégedetlenül, morogva, önsajnálattal telve, vagy vidáman, derűsen, úgy, hogy a bajban is tudjuk: mindig van remény! Vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni, de a hozzáállásunkon tudunk. 

Nagyon szerettem a könyvet, sokat nevettem rajta, gyakran elgondolkodtatott és néha megríkatott. Eszembe jutott Pollyannáról egy másik nagy könyves példaképem: Lord Ickenham (alias Dinamit bácsi, P. G. Wodehouse-tól), akinek élete küldetése, hogy boldogságot és fényt sugározzon maga körül. Hasonlított Pollyannára. Majd egyszer bemutatom őt is! 

Szívből ajánlom Az élet játékát mindenkinek! Olvassuk és tanuljunk Pollyannától élni, játszani, bízni, hinni, egy kicsit újra gyereknek lenni. Legalább lékekben.

- Az örvendező versek - válaszolt Pollyanna vidáman. - A bibliában természetesen nem úgy hívják őket, de papa annak nevezte mindazokat, amelyek azzal kezdődtek, hogy "Örvendezzünk..." "Boldogok legyetek..." Rengeteg van belőle! Egyszer, amikor papa különösen szomorú hangulatban volt, meg is olvasta őket. Nyolcszázat számolt össze!

- Nyolcszázat?

- Bizony, nyolcszázat, ami mind azt mondja, hogy örvendezzünk és legyünk boldogok. Azért nevezte őket papa örvendező verseknek.

- Ó! - A pap kezében kinyílt a füzet és tekintete a vasárnapi szentbeszéd vezérszólamára esett: "Jaj nektek, írástudók, farizeusok, képmutatók!"

 - Egyszer azon morogtam, miért is van ilyen hajlott, görbe hátam? És mit gondol, mit mondott erre a báránykám?
- Fogalmam sincs róla, mit találhatott ezen örülnivalót.
- Pedig talált. Azt mondta: örülhetek neki, legalább nem kell olyan mélyen lehajolnom, ha gyomlálok, hiszen úgyis feleútra vagyok a földtől!