P. G. Wodehouse: Dinamit bácsi

Már annak idején, Az élet játéka című könyv ajánlójánál elhatároztam, hogy be fogom mutatni másik nagy példaképemet is, Lord Ickenhamet. Hát, most jött el az idő! P. G. Wodehouse könyvei nagyszerűek!

Mosolyogva lehet őket olvasni és végtelen derű sugárzik belőlük. Valamint néha fetrengve lehet nevetni rajtuk, de tényleg!A Dinamit bácsit egy kedves, régi-régi barátnőmtől kaptam ajándékba, amikor éppen kórházban feküdtem. Jobb ajándékot keresve se találhatott volna, mert sikeresen elterelte vele a gondolataimat a nyomoromról. Azóta pedig többször is elolvastam, és mellette még egy rakat Wodehouse könyvet. 

Dinamit bácsi rendes neve Lord Ickenham, avagy Frederick Altamont Cornwallis Twistleton, avagy Fred bácsi, aki egy angol úriember. Már nem éppen fiatal, de tele van energiával. Küldetése, hogy boldogságot és fényt sugározzon maga körül. Elképesztő ötletei vannak arra nézvést, hogy hogyan lehet megoldani a legfogósabb helyzeteket is, hogyan lehet összehozni a szerelmeseket, hogyan lehet egy sima napból fergeteges és hihetetlen fordulatokkal teli kalandot csinálni. Ahhoz is ért, hogy már a látására is összeránduljon kedves unokaöccsének, Pongónak a gyomra, és feltétlenül eszébe jusson holmi agárverseny, és még hozzá a rendőrség is. Fred bácsi ebben a történetben is simán kiadja magát valaki másnak, bekvártélyozza magát egy idegen kastélyba, elsimít minden ellentétet, összehozza a sebzett szerelmeseket, ellop egy büsztöt, teljes mértékben kiborítja a morcos Sir Aymlert, miközben egy vidám hallalihó-val körbejár, és még azt a kínos helyzetet is meg tudja oldani, amikor felbukkan az általa megszemélyesített illető valódi alakjában. Van minden, ami kell egy vidám történethez: lopakodás és lopkodás az éj leple alatt, félénk szerelmes, zord atya, álnéven író írónő, kedves és szép szobrásznő, váratlan személyek váratlan felbukkanása, egy rendőr, akit Harry Potternek hívnak mégsem varázsol, és persze a mindig pénzzavarban lévő unokaöcs, Pongó. S ne legyenek kétségeink: a végére minden a helyére kerül és mindenki tényleg boldog lesz! A szerelmesek egymáséi lesznek, a büszt, ami el sem veszett, megkerül, Potter őrmester is megnyugtatóan lezárhatja az ügyet, csak egyedül Sir Aymler nem nyugszik meg, de ő amúgy sem szokott különösebben nyugodt lenni.

Szórakoztató, könnyed és üdítő. Talán ezek a jelzők illenek leginkább a könyvre. A mű a második a sorban A jókedvű jótevő után, aminek Lord Ickenham a főhőse. Azt kell mondjam, hogy Fred bácsi nagyon mély benyomást tett rám. Sokat tanultam tőle, és gyakran eszembe jut életének alapvetése: boldogságot és fényt sugározni magam körül. Remélem sikerül egy kicsit megvalósítanom mindezt a magam kis hétköznapjaiban is. 
P. G. Wodehouse páratlanul terjedelmes életművet hagyott az utókorra. 94 éves koráig élt, és állítólag még a halálos ágyán is gépelt. Rajongói közé tartozik az angol királynő és Tony Blair is. Meg én is. :) Lord Ickenhamen kívül Psmith, Jeeves és Sir Galahad is garantált szórakozást tudnak nyújtani bármikor és bárhol (Ámbár én már jártam úgy, hogy a metrón voltam kénytelen hangosan nevetni, ami azért egy kicsit kínos volt.).

Mindenkinek szívből és melegen ajánlom ezt a könyvet, de bármi mást is Wodehouse-tól. Mind ki fog rántani bennünket a komorságból, kedvetlenségből, fásultságból és bearanyozza egy időre az eget! :) 

Néhány gyöngyszem a műből: 

"-Barbazon-Plank, mi? Aszondja, hogy maga Barbazon-Plank? Szerintem maga sokkal inkább George Robinson, Kelet-Dulwich, Tátika utca 14. számú lakos. 
Lord Ickenham a rendőrre meredt. Szájából a szivart kivette, majd ismét a rendőrre meredt.
- Ne mondja, hogy maga az a rendőr, aki elkapott az agárversenyen!
-Pedig.
Bugyborékoló kiáltás tört fel Pongo ajkáról, mint amikor egy hosszútávúszó fuldoklik. Eszelős rémülettel meredt a végítélet sisakos küldöttére."

"-Nem gondolja, hogy esetleg én is cukormókus vagyok?
- Sajnos nem. Magy túlságosan nagy, túlságosan tagbaszakadt, és túlságosan cserzett az arcbőre; nagyon meglátszik, hogy svédtornával kezdi a napot, és nagy darab húsokat ebédel. Ahol egy Pongo azzal nyer, hogy védtelennek látszik, és becéző szavakat sugdos, ott maga csak hurrikánerejű udvarló lehet, semmi más. Úgy kell viselkednie, mint azok az egykor népszerű regényhősök, akik lovaglónadrágban közlekedtek, és nem állt tőlük távol, hogy a választott leánynak is odasenderítsenek egyet-kettőt az ostorral, ha kell."

"-Ne mondja, hogy hagyta megszökni!
- Hát, uram, de igen, uram.
- Marha! Barom! Hülye idióta! - harsogta Sir Aymler. Potter közrendőr megbántódott.
- Nem tehetek róla, uram. A felsőruházat szakítószilárdsága nem bírta.
Ahogy a vád képviselője beterjeszti az Egyes számú bizonyítékot, úgy emelte vallatója felé a kezében szorongatott könnyű textilneműt. Sir Aymler alaposan szemügyre vette.
- Ez egy női ruha.
- Egy női öltözéknek látszó tárgy - helyesbített Potter közrendőr, aki fáradhatatlanul törekedett a pontosságra. - Gyanús ólálkodás során került a látókörömbe, és amikor kérdőre vontam, szétszakadt a kezembe."