Ismail Kadare: Kettétört április

Hú... Kizárólag azért szenvedtem végig a könyvet, mert nem akartam lebőgni a könyvklubos hölgyek előtt, de nagy akaraterőre volt ám szükségem hozzá! No, meg arra, hogy Évi megjegyezze, hogy elég ciki lenne, ha pont én nem olvasnám el a kijelölt könyvet...

Nos, tehát, igen, elolvastam a regényt. Rettentő komor volt, és egészen az utolsó, nagyjából 35. oldalig semmi, de tényleg semmi olyan nem volt benne, amitől egy picit is gyorsabban vettem volna a levegőt. A sztori: egy albán fiatalember, Gjorg a főhős. Ahol ő él, Albánia hegyvidékén, igen erős hagyománya van a vérbosszúnak. Az ő családja is benne van egy adok-kapok viszonyban már cirka 70 éve, és most Gjorg a soros gyilkos. Meg is teszi, amit a haza megkíván, megöli a megfelelő férfit. Aztán elindul haza, de zavarban van, hogy mindent szabályosan tett-e, ezért pl megkéri az arra vetődő csoport férfit, hogy ugyan menjenek már kicsit tovább, és a férfit, akit ő az imént ölt meg, fordítsák már a hátára, mert talán elmulasztotta ezt, és ez hatalmas szentségtörés a Kanún szerint. Igen gyorsan kiderül, hogy itt mindent a Kanún szabályoz, ami egy törvénykönyv, s benne van minden, de minden. Nem csak a vérbosszúról, hanem a házasságról, az evésről, öltözködésről, mindenről. Gjorgnek el kell mennie befizetni a vér adóját egy Orosh nevű várba. Megkérték a 30 nap haladékot addig, amíg a másik család sorosa nekiállna megölni őt, s meg is kapták. Szóval április 17-ig nyugta van, utána vagy megölik, vagy bezárkózik egy toronyba a számtalan közül, ami a Fennsíkon magasodik, és ott él, amíg meg nem hal. (Hozzáteszem a fiú nagyjából 25 éves lehet, max.) Szóval elmegy, befizeti az adót. Itt van egy érdekesebb rész arról, hogy a vérdíjak begyűjtője hogyan elmélkedik arról, hogy egyre kevesebb a vérbosszúból befolyó bevétel, s hogyan kellene fellendíteni ezt a bizniszt. (Még az is megfordult a fejében, hogy a nőkre is ki kellene terjeszteni a vérbosszút.) Útközben Gjorg meglát egy házaspárt, Bessiant és Dianát, akik valami fura ötlettől vezérelve itt töltik a nászútjukat, és megtetszik neki Diana, s ő is a nőnek. Persze nincs semmi, csak egyszer (!) egymásra néznek. Diana ettől teljesen meg is hibban, de tényleg, bemegy pl egy toronyba, ahová a halálra ítéltek élnek, hogy nehogy megöljék őket, holott oda nem mehet be senki, nemhogy egy asszony. És többet nem is tudunk meg se róla, se Bessianról. Gjorg pedig a maradék napjaiban a vidéket járja, hátha mégegyszer látná Dianát. Aztán letelik az ideje és le is lövik rögvest. Ennyi. 

Szerintem ez regénynek nagyon harmatos. Ismeretterjesztő irodalomnak, mondjuk. Hogy megismerjük az albán hegylakók különös világát, a vérbosszú kegyetlenségét, a Kanún mindenhatóságát. De a történet gyakorlatilag egyáltalán nincs kifejtve, megírva. A szereplőkről semmit sem lehetett megtudni, semmi jellemábrázolás, még a külsejük se nagyon lett megénekelve, kivéve azt, hogy Diana nagyon szép és vöröses a haja. Ja, és hogy jó illatú a parfümje. Esküszöm, a hintójukról több információt kaptunk, mint a jellemükről. 

Szóval nem voltam elégedett. Ráadásul a téma sem áll közel hozzám, pláne nem így, nyáron. De a lényeg, hogy túl vagyok rajta! Kíváncsi vagyok, hogy rajtam kívül hányan olvasták végig!

Update: Nos. Rajtam kívül is sokan elolvasták a könyvet, és az a helyzet, hogy kisebbségbe kerültem a negatív véleményemmel. Egyedül talán Betti értett egyet velem, hogy ez nem volt az igazi, a többieket végülis beszippantotta a költőiség és a keleti vadromantika. Az értetlenségüknek azért ők (mármint a regényt kedvelők) is hangot adtak, mégis szerették a könyvet a legtöbben. Úgyhogy kénytelen leszek én magam is elgondolkodni a dolgon még egyszer. :)