Nemeskürty István: Daliás idők

Anyukám ajánlotta Nemeskürty könyveit, és a fülszöveg alapján erre esett a választásom. A könyv alapvetése, hogy minden régi időkről szóló költeménynek, történetnek, "mesének" van valamilyen valóságalapja. Arany János írt Daliás idők címmel költeményt, innen a könyv címe, aminek a "főhőse" Hédervári Kont István. Őt, és 31 társát Zsigmond király fejeztette le (példátlan mennyiségű nemes megölése volt ez egyszerre!), 1388-ban, mert nem voltak hajlandóak még csak köszönteni sem őt, mint királyukat. Nemeskürtyt az érdekli, hogy vajon miért volt ez így? Mi, vagy ki mellett állt ez a 32 nemes lovag, hogy még az életüket sem sajnálták odaadni érte?

Be kell valljam, hogy történelmi ismereteim mára már eléggé megkoptak, úgyhogy a magyar lovagkorról is minden új információnak tűnt olvasás közben. Pedig biztosan tanultam Nagy Lajosról, Zsigmondról a rigó mezei csatáról és a többiről, de.... Feltételezem, hogy sokan mások is így vannak ezzel, ezért igyekszem röviden összefoglalni a helyzetet!

Nagy Lajos királytól indulunk, akit lovagkirálynak is nevez az utókor.  Károly Róbert és Lokietek Erzsébet (lengyel hercegnő) gyereke volt, és természetesen megkapta a legjobb oktatást, hiszen trónörökös volt. Az ő uralkodása afféle aranykora volt Magyarországnak. Lajos remek stratéga, vezető és politikus volt, akit személyes bátorsága és nemes természete rendkívül népszerűvé tett. Hadjáratai révén az országunk európai nagyhatalom volt. Dél felé szeretett volna terjeszkedni, fő célja Magyarország tengeri országgá tétele volt, amely nem csak az Adria innenső oldalát jelentette volna, hanem a túlpartját is. Ennek érdekében Lajos hathatós diplomáciai manővereknek köszönhetően majdnem nápolyi királlyá tette öccsét, Andrást (Nagy Lajosnak nápolyi felmenői is voltak). Ámde Andrást orvul meggyilkolták, talán Johanna, a felesége közreműködésével. Lajos több hadjáratot is vezetett, úgymond bosszúból, bárt természetesen nem tévesztve szem elől a tengeri ország kérdését sem. (Toldi Miklós, az igazi is itt szolgált.)
Mivel Lajos és Kotromanic Erzsébet házasságából sokáig nem született utód, egyik rokonát, Károly Anjou herceget vette maga mellé, és nevelte örökösként. Ő később Kis Károly néven lett nápolyi és magyar király is, rövid ideig. Végül a királyné szült. Három lány maradt életben a négyből: Mária, aki később Zsigmond király felesége lett, Katalin, akit nápolyi királynőnek szántak, de sajnos korán meghalt, és Hedvig, aki lengyel királynő lett és később a Jagelló-házba való beházasodásával egy új uralkodói dinasztia anyja is lett. 

Lajos halála után a lovagi eszmények is eltűntek a süllyesztőben. Özvegye Erzsébet tehetségtelen politikusnak bizonyult. Bosszúálló és hataloméhes volt. Ráadásul a hasonlóan törtető Garai Miklós befolyása alatt állt. Mária, a kisasszonykirály, aki a magyar trónt örökölte, pedig követte mindkettejüket. Úgyhogy hibát hibára halmoztak. Megölték Kis Károlyt, amikor azt a Lajos politikájához (tengeri ország! Nápoly!) hű nemesek meghívták a magyar trónra. Ekkor jött Luxemburgi Zsigmond, aki Máriának volt a férje, hogy felesége jogán, mint társuralkodó elfoglalja a magyar trónt. Ő pedig egyáltalán nem szerette volna dél felé terjeszteni új országa határait, sokkal inkább a kontinens belseje felé. Végül császár is lett belőle.

Nos, e hosszú történelmi állapotfelmérés után jöjjön a mondanivaló lényege! Adva van tehát Luxemburgi Zsigmond király, aki nem átallott elkövetni a fent említett 32 rendbeli gazságot. (Sőt, a szerző utal arra is, hogy feleségét, Máriát is ő tette el láb alól, amikor már majdnem megszült, hogy egyedül uralkodhasson, s ne legyen Máriának örököse. De ez az elmélet nem bizonyítható.) S miért?
Nemeskürty szerint Hédervári Kont Istvánéknak azért kellett meghalniuk, mert a nápolyi politikát támogatták, míg a király és hű alattvalói, meg legfőbb támaszai a Garaiak a kontinens belseje felé kívántak orientálódni. Ezt az elképzelést pedig nagyon át akarták vinni, és zavarta őket ez a 32 befolyásos magyar nemes. Főként, hogy ezek az emberek járták a vidéket, és nyilván terjesztették elképzeléseiket is.
Ez a fő csapásirány, de Nemeskürty ide keveri a huszitákat, a magyar Délvidék szellemileg - szerinte - magasabb színvonalú városait, Hunyadi László halálának körülményeit, stb. Legendákat elemez, szavakat magyaráz, egyszóval nagyon alapos, de én úgy láttam, hogy mindent csak egy szemszögből (a nápolyi politikai vonal szemszögéből) vizsgál, és így elveszítette az objektivitását. Csak egy példa: szerinte a huszita eretnekséggel vádolt Délvidéki Tamás és Bálint papok a nápolyi politika hívei voltak, és nem pedig husziták, s ez előbbi miatt száműzték őket az eretnekség örve alatt. Mindezt pedig azzal bizonyítja, hogy Biblia fordításukban ők a nemzet szót használják, nem pedig a nép szót, mint a későbbi fordítók. S ha esetleg nem értenénk az összefüggést: a nemzet szó bizonyítja, hogy milyen fejlettek voltak a politikai nézeteik, ez pedig nem jöhetett máshonnan, csakis Itáliából! Vagyis nyilvánvalóan a nápolyi politikát támogatták. Nyilván... Nekem ez kicsit hajánál fogva előrángatott érv, s nem ez az egyetlen ilyen a könyvben.
Mindettől függetlenül nagyon örültem, hogy elolvastam a könyvet, mert rengeteget tanultam a középkori magyar viszonyokról, politikáról, harcokról és remek írásokat olvastam. Most ott tartok, hogy középkori magyar irodalmat olvasgatok, ami azért nem semmi! :) Tetszett az is, hogy milyen alapos kutatómunkát végzett a szerző, abszolút becsülendő! És még a stílusa is tetszett!
Ajánlom másoknak is ezt a könyvet, csak okulni lehet belőle!