Szabó Magda: Az őz

Erikánál láttam ezt a könyvet, és meghozta a kedvemet az olvasáshoz. Szabó Magdát nagyon szeretem, eddig nem nagyon volt olyan regénye, ami ne tetszett volna. Az őz egy rövidebb könyv, gondoltam gyorsan végzek vele. Nem így történt. Eléggé megterhelő a sztori, nem tudtam vele nagyon haladni. 

A történetet Encsy Eszter meséli el. Végeredményben számomra az jött le, hogy végeérhetetlenül magyarázza  a bizonyítványát a szeretőjének, Lőrincnek. Hogy miért is gyűlöl ő mindent és mindenkit, de legfőképpen Angélát, akivel egy városban nőttek fel, aki osztálytársa volt, és aki őt, Esztert, a barátnőjének tartotta. Encsy Eszter elszegényedett családban nőtt fel, s én úgy láttam, hogy egész életét meghatározta a veszteség érzése, az, hogy ő és a családja igazságtalanul nélkülöz, míg mások dőzsölnek a javakban. Emiatt mély harag volt benne. Később pedig gyűlölet alakult ki benne mindenki iránt. Gyűlölte Angélát, aki nemcsak gazdag családban nőtt fel, de óvták mindentől. Eszternek pedig dolgoznia kellett, ő végezte a házimunkát anyja helyett, hogy óvják a kezét, hiszen zongoratanárnő volt. Apja gyönge egészségű ügyvéd volt, aki gyakorta ingyen adott jogi tanácsokat a szegényeknek. Encsyék családjában minden az apa kímélete körül forgott, neki lopott tojást Eszter, neki főztek, őt pátyolgatták, az ő egészségének védelme miatt költötték minden pénzüket tüzelőre. Ráadásul Eszter meg volt győződve róla, hogy őt senki nem szereti. Szülei csak egymásért éltek, ő, Eszter csak szolgálhatja őket. Szerintem még a szüleit is gyűlölte, csak nem merte bevallani. Haragudott apjára, ha ingyen adott tanácsot, anyjára, hogy csak a zene érdekelte, amikor apja meghalt, képtelen volt megérteni, hogy az anyja miért nem akarta eladni az elhunyt holmiját. Eszterben nem volt megértés, empátia. S ez nem a nyomor miatt volt, hiszen szülei nem vesztették el emberségüket a szegénységük ellenére sem. Eszter még egy sírból is kiásott egy pengőt! 

Mindemellett Eszter rendkívül tehetséges színésznő lesz, rengeteg pénzt keres, Kossuth-díjat kap, híres emberek a barátai, szóval megvan mindene, amire valószínűleg vágyott. De - mekkora meglepetés! - nem lett tőle boldog. Egész életét a gyűlölet határozta meg, úgyhogy nem is csoda, hogy nem volt elégedett. Soha nem tudott lazítani. Mindig buzgott benne a harag, soha nem tudott másra figyelni saját magán és a (vélt) sérelmein kívül. Mindenkit csak az alapján sorolt be, hogy hol áll hozzá képest. Annak örült, ha egy nálánál gazdagabb, sikeresebb ember lecsúszott, elszegényedett. A világháborúnak is nagyon örült, mert nekik nem volt semmi veszteni valójuk, de a többieknek igen, és ez Esztert boldoggá tette. Szerintem ez pszichopata viselkedés. Ki nem állhattam Esztert. Szeretőjét sem szerette igazán. Ő is csak egy tárgy volt, ami kellett neki, mégpedig azért, mert egy általa gyűlölt ember férje volt. Eszter hazudott, mindig és mindenkinek. Titkolta indulatait, játszott, alakított folyamatosan. Mindenki előtt színészkedett. Nem tudom, volt-e, amikor önmaga volt. Cselédlánya, Juli volt az egyetlen, aki talán átlátott rajta. Aki amúgy szerintem Emerencre hasonlított, Az ajtó című regényből. 

A regény nagyon jó! Szabó Magda remekül ír. Az őz felkavart, elgondolkodtatott, a hangulata megfogott. Ami nem tetszett, hogy elég sokáig tartott amíg betájoltam, hogy ki kicsoda. Az emlékfolyam hömpölygött minden időrendet felborítva. Ide-oda ugráltunk a jelen és a múlt között, rengeteg nevet olvastam, úgyhogy néha elvesztettem a fonalat. Lehet, hogy újra el kellene olvasnom a könyv elejét....
Mindenkinek bátran ajánlom a könyvet, érdemes elolvasni!