Philip Zimbardo-Nikita D. Coulombe: Nincs kapcsolat Hova lettek a férfiak?

Pár napja belekezdtem a könyv olvasásába, és alig tudtam letenni. Nagyon érdekes a téma, és olvasmányos a könyv. Meglehetősen hosszúnak látszik elsőre, mert majdnem 500 oldal. De először is: vastag lapjai vannak, másodszor pedig kb 70 oldalnyi jegyzet van a végén. Egyszóval: haladós olvasmány, ami élvezetessé tette számomra a hétfő és keddi budapesti vonatutakat. 

A könyv alapvetése, hogy valami baj van a férfiakkal. Hová tűntek? Mintha manapság főleg csak fiúk lennének a világban, felelős férfiak helyett. Néhány fő csapásirányt neveznek meg a szerzők rögtön a könyv elején, amelyek mint kor- és kórtünetek feltűnőek: a férfiak lusták, sokan játék- és pornófüggők, nem hajlandóak felelősséget vállalni az életükért, nem igyekeznek normális kapcsolatot kialakítani valóságos nőkkel. A könyv második, nagyobbik felében bőségesebben kifejtik ezeket a témákat, főként a játék- és pornófüggőség okait és következményeit. Igyekeznek válaszokat találni arra, hogy mindezek mikor, miért és hogyan alakulnak ki? Felvetették többek között az oktatási rendszer felelősségét (amerikai viszonyokról írnak, de alapvetően szerintem nem más a magyar helyzet sem), ahol túl sok a női tanár, valamint az egész oktatási struktúra a lány tanulók igényeihez igazodik inkább. Kifejtik a szerzők, hogy a fiúk később érnek meg az olvasásra, mint a lányok, mégis az egész alsó tagozat az olvasási feladatokra épül. A fiúk kevésbé tudnak egy helyben ülni és színezgetni, mint a lányok, az iskolában mégis a mozgásból van a legkevesebb. Egyszóval: a fiúk hátrányban vannak. Alaposan körbejárták az ADHD-s gyerekek problematikáját is. Sokkal több fiút diagnosztizálnak ezzel a figyelemzavaros betegséggel, holott gyakran csak kialvatlanok a gyerekek, mivel túl sok időt töltenek el videojátékozással, ezért nem tudnak másnap koncentrálni, avagy nem tudnak olyan nyugodtan üldögélni, mint a lányok. A gyógyszerek szedése viszont (Itt nem tudom, hogy Magyarországon milyen arányban kezelik az ilyen gyerekeket gyógyszerekkel, de Amerikában úgy tűnik gyakran írnak fel pirulákat.) konkrétan bizonyítható agyi változásokat okoz, amely folyamatok nem visszafordíthatóak. Pl. motiválatlanabbak lesznek azok a férfiak, akiket gyerekkorukban ADHD-vel diagnosztizáltak és kezeltek. 

Felvetették a családi viszonyok megváltozását is. Nevezetesen azt, hogy egyre kevesebb házasság köttetik, egyre több gyerek születik élettársi kapcsolatból. Márpedig az élettársi kapcsolatok bizonyítottan bomlékonyabbak, mint a házasságok. Vagyis - mivel a gyerekek leggyakrabban az édesanyákkal maradnak - fiúk tömegei nőnek fel apa- és férfi minta nélkül. 

A túlzásba vitt videojátékozás és pornó fogyasztás pedig elszigeteli a fiúkat, férfiakat. A túlzott pornó nézés ezen kívül a későbbi szexuális életüket is rendkívül negatívan befolyásolja. Kiemelten foglalkoztak azzal a témával, hogy a fiúk egyre korábban, gyakran már 14 éves korukra válnak "kemény fogyasztójává" a felnőttfilmeknek. Ez azt jelenti, hogy minden nap néznek ilyet. Nagy gond ezzel, hogy ilyenkor általában még nincs igazi szexuális élményük, mármint olyan, amit nővel követtek volna el. Így aztán nincs semmi reális képük arról, hogy miről is kellene szólnia a férfi-nő kapcsolatnak, és amikor valóban eljutnak a szexig egy valódi nővel, az sajnálatos módon alulmúlja várakozásaikat. Hiszen nem az, és nem úgy történik, mint a filmekben. Nem értik meg, hogy miért nem jó a nőnek? Hiszen a filmekben... Ezen kívül önértékelési gondokat is okozhatnak ezek a videók, mert a filmekben szereplő férfiak jótestűek, nagy és fáradhatatlan szerszámmal rendelkeznek és mindig megkapnak minden nőt. A való életben kicsit más a helyzet. 

A nők szerepével kapcsolatban is sok érdekes gondolatot vetnek fel a szerzők. Pl. annak ellenére, hogy a nők alapvetően húzódoznak attól, hogy szexuális tárgyként tekintsenek rájuk, mégis ők maguk viselkednek így. Az olyan nők által szerkesztett újságok is, mint a Cosmopolitan, gyakorlatilag szextárgyként mutatják be a nőket: a lehető legkevesebb ruhában, a lehető legkihívóbb pózokban. Azt sugallják, hogy nem számít mit csinálsz, csak nézz ki jól és ennyi elég. 

Ugyanakkor a férfiakat is tárgyiasítjuk, mi nők. Csak az számít, hogy sikeres legyen a férfi, a többi tulajdonsága nem. Ha nem sikeres, akkor lúzer. 

A könyv végén pedig megoldási javaslatokat is leírnak a szerzők. Konkrét, gyakorlati javaslatokat tesznek a kormányzat, a szülők, az iskolák, a nők és a férfiak számára is.
Alaposan elgondolkodtatott a könyv. Sok olyan kérdést vetett fel, ami mellett nem mehetek el szó nélkül, tekintetbe véve, hogy van két fiam. Őszintén szólva elég lehangoló és kicsit ijesztő képet festettek a szerzők a világunkról. Most is, mint oly gyakran, burokban élőnek érzem magamat, habár természetesen én magam is látom, hogy nem haladunk valami felemelő jövő felé. Azt hiszem, jó lenne sok általam ismert férfinak odaadni ezt a könyvet, hogy gondolkodjanak el a saját helyzetükön, motivációikon; de nagyon sok nőnek is hasznos olvasmány lenne, hogy ráébredjenek: a két nem nem ellenfél, hanem szövetséges kell, hogy legyen. Mert végeredményben ez a könyv mondanivalója: egyedül nem megy, sem a nőknek, sem a férfiaknak.