Faludy György: Pokolbéli víg napjaim

Réges-régen terveztem már, hogy elolvasom ezt a memoárt, de olyan vaskosnak láttam a könyvet, hogy nem volt bátorságom belevágni. Pedig! Jó, tényleg hosszú, ez igaz. Cserébe viszont szórakoztató, kalandos és érdekes.

Faludy, aki  Leimdörfer György Bernát József néven született Budapesten, a 30-as évek legvégén emigrál Franciaországba. Itt kezdődik a számtalan kalandja. Már házas ember, amikor elhagyta hazáját, s nagyon remélte, hogy felesége, Vali már nem tud utána menni, mert lezárják a határokat. Nincs szerencséje, az asszony egy "szép" napon bekopogtat Gyurka párizsi lakásának rozzant ajtaján, halálra ijesztve férjét. Dehát mint volt mit tenni, kénytelen kelletlen befogadta nejét. Hitler hamarosan Párizsig menetelt, Faludy, Vali, Havas Bandi (Endre) és Lorsy Ernő, az addigra összeverődött baráti társaság, menekülőre fogta egy francia táncosnő és a kerítőnője társaságában, aki állhatatosan a meztelen szépség anyjának állította magát. Eljutottak Casablancába, ahol is egy menekülttáborba zárták őket. Innen egy Újvári Sándor nevű gyáros szabadította ki őket, aki "húsz évvel ezelőtt menekült Magyarországról, ahol jelentős szerepet játszott a proletárdiktatúrában. Jelenleg Marokkó egyik leggazdagabb gyárosa." Az egész menekülés története tele van ilyen bizarr dolgokkal, s Faludy szinte mindent hasonló iróniával és cinizmussal kommentált. Amúgy is elképesztően szürreális helyzetekbe sodródtak, rengeteget nélkülöztek, gyakran voltak életveszélyben, de mindent humorral (Rendben, néha akasztófa humorral.) és hatalmas életszeretettel tudott kezelni. Meglátta a szépséget a tájban, egy-egy nőben, vagy esetleg férfiban... Casablancából elment egy Amár nevű arab férfival a sivatagba, a fickó kasbájába, s vele lakott pár hétig. Amit az araboktól tanult: "Itt 50 éves korában senki sem festi feketére a haját és szakállát, és nem tornászik reggelenként súlyzókkal, mert tudja, hogy az egészség sem védi meg a haláltól." Észak-Afrikából Amerikába utaztak mindannyian (Amár nem), s itt érte a háború vége is.

Magyarországra már ketten jöttek csak Valival. Havas Bandi Angliába ment Károlyi Mihályhoz, Lorsynak pedig esze ágában sem volt hazajönni. Vámbéry Rusztem, az Amerikában élő világhírű jogtudós, próbálta lebeszélni Faludyt, hogy hazatérjen, mondván: "Az ember sose menjen készakarva olyan helyiségbe, amelyen belül nincsen kilincs." S hát, neki volt igaza. Gyönyörűek azok a sorok, amelyekben Faludy kifejti öreg mentorának, hogy miért kell neki mégis hazatérnie, és miért nem tehet mást. Többek között a magyar nyelv, a történelem szerepelt az érvei között, de akit érdekel, az az Alexandrás kiadás 216-220. oldalán maga is elolvashatja.

A hazatérés "érdekes" élményekkel gazdagította Gyurkát. Jellemző jelenet volt a május elsejei felvonulás:

"- Sokan vannak - fordultam kísérőmhöz.

- Az Olasz fasorban néztem a menetet, amikor Szálasit tették meg államfőnek a nácik - felelte. - Azok is sokan voltak. Legalább ilyen sokan.

- Igen - nyugtattam magamat, félhangosan. - De ezek mások.

- Nem - felelte a barátom határozottan. - Ugyanazok az emberek."

Számtalan hasonló, már-már orwelli (Amúgy Faludy hasonlította is a helyzetet az 1984-hez, amelyet titokban kapott meg egy ismerősétől.) esemény sorakozik fel a könyv lapjain.

Faludy a Szociáldemokrata Párt tagja lesz, a Népszava munkatársa, de, mint talán emlékszünk rá történelmi tanulmányainkból, SZDP-tagnak lenni akkoriban nem volt egy életbiztosítás. Végül, 1950-ben Faludyt is letartóztatták, s itt kezdődik a könyv utolsó része.

A börtön és a recski munkatábor leírása kíméletlenül őszinte, ugyanakkor olvasmányos is. Ő maga is elmondja, hogy az tudta elviselhetőbbé tenni számára a börtönt, hogy képes volt függetleníteni a testét a szellemétől. A börtönben és Recsken is igyekezett verseket írni, illetve folyamatos szellemi frissességben tartani magát és társait. Faludy körül egy baráti társaság szerveződött, akikkel minden áldott este beszélgetéseket szerveztek. Verseket, drámákat szavaltak, filozófiáról, hadügyről, teológiáról és hasonlókról beszélgettek. Mindez segített nekik, hogy képesek legyenek megőrizni józan eszüket ebben a szürreális és brutális világban. A könyvben számtalan rabtárs letartóztatásának történetét írta le, mind egytől egyig abszurd marhaság. 

A körülmények fizikailag szinte elviselhetetlenek voltak. Nagyon keveset kaptak enni, 7 napot dolgoztak egy héten, pihenőnap soha nem volt. Az elítélteknek ráadásul kemény fizikai munkát is kellett végezniük. Miután felépítették az egész tábort, kőfejtőt nyitottak és utána már csak követ termeltek ki. Egy idő múlva kezdtek éhen halni az emberek. Gyakran csak a bajtársiasság mentette meg egy-egy rab életét. Faludy maga is került olyan állapotba, amikor csak a többiek összefogásának köszönhetően jutott annyi táplálékhoz, hogy életben maradjon. Végül az mentette meg őket, hogy Sztálin meghalt, 1953-ban. Ekkor felszámolták a tábort, s szabadon bocsátották a foglyokat, miután persze aláírattak velük egy nyilatkozatot, hogy soha senkinek nem mondják el fogvatartásuk körülményeit. Javasolták: mondják azt, hogy a Szovjetunióban voltak tanulmányúton, ha a család érdeklődne, hogy hol is voltak az elmúlt 3 évben. A szabadulás előtti gondolatai nagyon is sokatmondóak: 

"Régebben, valahányszor szabadulásomat elképzeltem, szabad társadalmat láttam magam előtt: sosem hittem, hogy a népi demokráciába fogok beleszabadulni..... de a szabadulás minden báját elvesztette. A szellemi szabadságot, melyet a drótsövény mögött élveztem, nyomban fel kell adnom. Idebent módom volt tisztességesen és bátran viselkednem: odakint, elsősorban hozzátartozóimra való tekintettel, nem lesz módom. Idebent az a hit éltetett, hogy egyszer kikerülök, és megírhatom tapasztalataimat a szabad világ számára. Azaz nem hiába jöttem haza Amerikából, és nem hasztalanul mentem keresztül e viszontagságokon. De így odakint, a házkutatásoktól és újabb letartóztatástól való félelmemben arra sem lesz módom, hogy papírra vessem tapasztalataimat."
A könyv elolvasása közben találtam egy 3 részes filmet a legnagyobb videómegosztón, amely Recskről szól. A film 1988-ban készült, és megszólalnak benne volt rabok és volt rabtartók is. Javaslom, hogy mindenki nézze meg, aki még nem látta, mert nagyon tanúságos! Főleg a volt rabtartókat hallgatni, akiknek a nagy része tagad, körmeszakadtáig. A bejegyzés végére betettem a videó első részét. 

Szívből ajánlom a könyvet mindenkinek, szerintem tanulni lehet belőle. Főleg manapság, amikor annyira el vagyunk kényelmesedve. Amikor ehetünk, ihatunk, véleményt nyilváníthatunk, utazhatunk, mindent csinálhatunk, mégis úgy érzi sok ember, hogy itt élni sem lehet.... De, lehet élni. Csak szeretni kell az életet.