Endo Suszaku: Némaság

Emese adta kölcsön a könyvet azzal, hogy nagyon jó. De még milyen jó! Meg szeretném venni magamnak is, mert azt hiszem egy ilyen könyvnek ott a helye a polcon. Meg így majd kölcsön is adhatom másoknak. 

A könyv egy valós történelmi eseményt dolgoz fel, amelyről a regény elején az amerikai fordító viszonylag hosszú helyzetismertetését lehet olvasni. És azt hiszem el is kell olvasni, hogy megértsük a teljes történetet. Én magam őszintén szólva, nem nagyon állhatom a bevezetéseket, megjegyzéseket a regények elején, és általában át is szoktam őket ugrani. Szóval megértem, ha más is így van vele, de ebben az esetben tényleg jobb elolvasni ezt a néhány oldalt! 

A regény főhőse Rodrigues atya, egy portugál jezsuita, aki 2 társával elindul a messzi Japánba, hogy kiderítsék: az ottani jezsuita rendfőnök, a Japánba küldött keresztény misszió vezetője, az ő régi tanáruk valóban megtagadta-e hitét? Japánba végül már csak ketten érnek oda, és egy idő után Rodrigues atya egyedül marad. A japánok ekkorra már keményen üldözik a keresztény hittérítőket, akiknek nagyrészét már el is távolították a szigetországból. Végeredményben Rodrigues atya marad az egyetlen pap az országban. Most ő van a soron, hogy rávegyék: tagadja meg hitét.

Döbbenetes erejű, ahogyan a szerző bemutatja az atya lelki szenvedéseit, amellyel igyekszik megőrizni a hitét. A japán helytartó, Inoue, különösen kegyetlen, de logikus módon kínozta hősünket: nem a testét vette célba, hanem a szellemét, a hitét. Nem az volt a célja, hogy megölje, hanem, hogy hittagadásra bírja. Hiszen felismerték, hogy a mártír keresztények csak növelték a hit erejét az ország lakosai között. 

Rodrigues végül olyan dilemma elé kerül, ahol nincsen jó döntés. Őrizze a hitet, vagy őrizze a szeretetet? Kegyetlen helyzet, és Isten néma. Végül a magány és a kétségbeesés alján dönt az egyik út mellett és ezzel rábízza magát Isten irgalmára. Suszaku tényleg csodálatosan tudja megragadni a lelki vívódást, a szenvedést, a békességet és mindezeknek a hullámzását. Rodrigues atya végtelenül emberi vonásokat kapott, ugyanakkor egyértelműen párhuzamba lehet állítani Jézussal is őt. 

Nagyon tetszett Kicsidzsiró alakja, aki egy őslakos keresztény és gyáva, mint a nyúl. Számtalanszor megtagadja hitét félelemből, és mégis: ő az egyetlen, aki végig követi Rodrigues atyát az útja során. Mindig ott van, mindig bánja bűneit, mindig ostorozza önmagát, mindig bűnbocsánatért könyörög, mindig fogadkozik és végül mindig elbukik a próbákon. Ellenszenves alak lenne, ha egy ponton nem ismernénk fel benne saját magunkat, a mi gyarlóságainkat. Pál apostol fogalmazza meg szépen ezt, amit talán mindannyian megélünk néha: "Hisz nem teszem a jót, amit akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat." 

A regény lapjain számtalan japán ember szenvedését láthatjuk, akik nem tagadták meg hitüket és ezért meghaltak. Számukra a kereszténység egy döbbenetes új élményt adott: azt, hogy emberszámba veszi őket valaki, sőt szereti őket valaki. Az Isten. Ezért az Istenért hajlandóak meghalni. Érdekes volt észrevenni, hogy nem csak a misszionárius hatott a japánokra, hanem az ő mártíromságuk is hatott Rodrigues atya hitére. 

A regény szerkezete kicsit szokatlan volt, de a végkifejlet fényében számomra már érthetővé vált. Először Rodrigues atya leveleit olvashatjuk, azokból tájékozódhatunk az aktuális lelki állapotáról. A második részben egy sima elbeszélést olvashatunk az atya börtönbeli életéről, gondolatairól; vagyis kívülállóként látjuk őt. Végül egy holland kereskedő üzleti naplójának bejegyzései közt találunk feljegyzéseket Rodrigues atyáról és további sorsáról. Vagyis egyre messzebbről látjuk őt. 

A regény a személyes hit kérdésein túl általánosabb kérdéseket is feszeget. Mennyire lehet egy idegen kultúrára ráhúzni a kereszténységet? Szabad-e? Ki változzon és mennyit? Lehet-e egy keresztény pragmatikus, vagy az már hittagadás? És a legfontosabb: milyen valójában Isten? Rodrigues atya sokat töpreng ezen, miközben mély és személyes kapcsolatban áll Jézussal. Ez a kapcsolat segíti át a szenvedéseken, a gyötrő kételkedései között, a félelmén, hogy elbukik, akármit is csinál. Végül meglelte Isten irgalmát, amit igazából emberi ésszel nem lehet felmérni, mert a mi gondolati kereteinkbe nem fér bele. Csak elfogadni lehet, és Rodrigues atya elfogadta.

Hát, ennyi. 

"E pillanatban én vagyok az utolsó pap ezen a földön. De az Úr nem hallgatott. Ám, még ha hallgatott volna is, eddigi életem róla szólott volna."