Tim Marshall: A földrajz fogságában

Nagyon felcsigázta ez a könyv a kíváncsiságomat, amikor elolvastam a fülszövegét. A lényege, hogy a világ országainak tetteit az adott ország földrajzi elhelyezkedésével összefüggésben kell értékelni. Illetve csak ezeket a sajátosságokat figyelembe véve lehet igazán megérteni, hogy mit miért tesz egy adott ország. Természetesen ezzel nem találta fel a spanyol viaszt Mr. Marshall, de tény, hogy egy kicsit elhanyagolt szempont a földrajzi elhelyezkedés.

A könyv nem taglal minden országot külön-külön, általában egy fejezeten belül egy-egy kontinens országaival együttesen foglalkozik. Kivétel ez alól az Egyesült Államok és Oroszország és Kína, természetesen. Ezeknek az országoknak saját fejezetet szentelt. Kicsit fájt a szívem, hogy Magyarország mindössze 3 alkalommal került egyáltalán megemlítésre, de vigasz lehet, hogy például Szlovákia, Ausztria, Horvátország, Csehország egyszer sem. Nos, kicsi ország vagyunk, és úgy tűnik geopolitikailag is unalmas helyen élünk. Mondjuk ez szerintem végülis nem rossz dolog.
A szerző Oroszországgal kezdi a sort, és rengeteg érdekes tényt sorol fel. Megtudtam például, hogy a mindenkori orosz vezetés számára a legrettegettebb dolog a Kelet-európai síkság, mert ez az egyetlen hely, ahol védtelen az országuk, ráadásul ez a sík vidék egészen Moszkváig tart.
Kína tulajdonképpen elég szerencsés geopolitikailag, mert vagy tengerek, vagy orbitális hegyek határolják és csak egy-két határszakasz lehet veszedelmes a számára, de azokon is van stratégiai mélysége az országnak. A "stratégiai mélység" kifejezést sokat lehet olvasni a könyvben, ami azt jelenti, hogy van hová visszahúzódni az országban. Hát, Kínának van hová hátrahúzódni, ez elvitathatatlan.
Az Egyesült Államok ismertetése során bennem néha felment a pumpa, mert a szerző elég elfogult volt az USA-val kapcsolatosan. Míg az európai gyarmatosítók minden gaztettét kidomborította, amelyet szegény dél-amerikai őslakosokkal szemben elkövettek (még azt is, hogy rájuk ragasztották a betegségeiket), addig az alapító atyák korszakának tettei emígyen vannak kommentálva: "miután elvették a földet az őslakosoktól, azt kistulajdonosoknak osztották szét, vagy adták el.". És ennyi. Semmi ejnye-bejnye, semmi "máig égő seb", vagy szörnyű rezervátumok, semmi. És nem ez volt az egyetlen ilyen dolog. "Az ár tisztességes volt. 1940 őszén a briteknek óriási szükségük volt hadihajókra. Washingtonnak volt 50 tartalék rombolója, így az 1941-ben megkötött, "rombolókért bázisokat" egyezményben  a britek feladták világhatalmi lehetőségeiket a háború túléléséhez nyújtott segítségért." Szól az értékelés a második világháborús idők amerikai politikájáról. Erőst cinikus ez az okfejtés szerintem. Tisztességes ár? Amikor 1940-ben gyakorlatilag a britek egyedül álltak szemben a németekkel? Vajon használható-e a tisztességes szó egy ilyen helyzetben? Kihasználni mások kiszolgáltatottságát anyagi haszon érdekében, ráadásul egy olyan valakiét, akivel elvileg egy oldalon állunk, igencsak nem tisztességes. Olyan ez, mint amikor azt mondják, hogy jogszerű volt, de jó erkölcsbe ütköző. Persze nem vagyok naiv, tudom, hogy nem erkölcsös a világ, de akkor azért ne is próbáljuk meg annak beállítani.

Ezeken kívül szó volt még Nyugat-Európáról, Afrikáról egyben, Indiáról és Pakisztánról, a Közel-Keletről (Itt nem esett szó az Izraeli-Palesztin problémáról, pedig én úgy látom, hogy ha valami földrajzilag determinált, hát akkor ennek a két országnak a szembenállása az. De a könyvből kiderült, hogy ezt csak a korlátoltak hiszik így.), Koreáról és Japánról, Latin-Amerikáról és végül az Északi-sarkvidékről.
Ez utóbbi nagyon érdekes volt, hiszen az ott folyó események, területi viták, stratégiai helyezkedések napjainkban zajlanak. Még semmi sincs lefutva, s nem lehet tudni, hogy ki milyen mértékben tudja rátenni a kezét az Északi-sarkvidék olajára és földgázára.
A könyv egyik konklúziója az volt, hogy a földrajzi meghatározottság alapvetően megköti, hogy mely ország mivel fog jobban foglalkozni, kivel áll szövetségben és kivel lesz ellenség. A másik végszó pedig az volt, hogy gondoljuk végig, vajon normális-e, hogy már lassan 50 éve békében élünk (mi, európaiak). Nos, nem normális, és a nagy számok törvénye, no meg a földrajz az mutatják, hogy nagyobb esély van arra, hogy a nem is olyan távoli jövőben ismét háború lesz.
Összességében jónak találtam a könyvet, annak ellenére is, hogy nem volt objektív. Putyin és a kínaiak a rosszak, az amerikaiak a jók, ez volt az alapállás, ami kicsit már unalmas. Nem tudom, hogy miért kell erőltetni ezt a két pólusú világlátást.
Nem tetszett benne, hogy kevés volt a térkép. Jó lett volna, ha nem kell minden alkalommal visszalapozni, amikor egy-egy újabb helyszínről olvastam. Nagy mínuszt adok a könyv minőségének: már le is kopott az arany felirat a borítóról, ahol fogtam, pedig ketten olvastuk el eddig.