Arthur Miller: Csúnyácska lány

Könyvklubos választás volt ez a kisregény, amely mindössze 70 oldal, úgyhogy 2 óra alatt el is lehetett olvasni. Én magam másfélszer olvastam el, mivel a felénél jártomban egyik klubtagunk elkérte, s mire újra a kezembe akadt, elölről kellett kezdenem. De nagyon jót tett a műhöz való viszonyomnak ez a másfél olvasás!
Amikor először vágtam bele, megvallom szörnyen éreztem magamat, amiért egy ilyen unalmas olvasmányt kényszerítettem a teljes könyvklub gyanútlan olvasóira. Másodszorra viszont már egészen más szemmel olvastam a regényt!
A történet Janice életéről szól, de - tekintve a rövid terjedelmet - nem kell részletes életrajzra gondolni! Igazából egy afféle úrikisasszonyos vekengést kaptunk a főhősnőtől, élete gondjairól. Gazdag család lánya volt, tekintélyes vagyont örökölt, így aztán különösebben nem kellett megfeszülnie a munkában, volt ideje gondolkodni a problémáin, amelyek természetesen nem a hétköznapi emberek gondjaira hasonlítottak. A probléma mindenekelőtt az volt, hogy Janice csúnya volt. Mármint, ami a fejét illeti. A teste jó volt, saját elmondása szerint.
Két férjet fogyasztott el, mert az első férje is a problémás dolgok közé tartozott Janice életében. Hogy azt mondja: "Amikor már lehajtott néhány pohárral, képes volt megfogalmazni a legborzasztóbbat: 'Sam úgy szeretkezik, ahogy bedobja a postaládába a levelet!'" De ezen túlmenően is volt gond Sammel: idealista kommunista volt, aki csak a mozgalomnak élt, hiába is mutogatta neki a combjait esténként Janice. Talán itt lehet összekapcsolni a postaládával Samet. Ráadásul mellette Janice is kommunista lett, de nem teljes meggyőződéssel, mint a férje, csak amolyan "szalonkommunista" módjára. Úgyhogy számára komolyabb gondot jelentett kitartani az eszme mellett akkor is, amikor pl. Sztálin megnemtámadási egyezményt írt alá Hitlerrel. Sam részéről pedig mindig is nyomasztó elvárás volt feléje, hogy orrvérzésig higgyen az ideológiában. Így aztán a háborúból megtérő férj hamarosan már csak exférj lett.
Janice problémáit végül Charles, a második férje simította el. Vele boldog és elégedett volt, és már egyáltalán nem érdekelte, hogy nem túl szép. Egyrészt Charles szép volt kettejük helyett is, másrészt meg Charles vak volt. És tulajdonképpen Janice is felnőtt közben, s ráébredt, hogy "jobb, ha ő veszi észre a világot, mintha lélegzet-visszafojtva arra várna, hogy a világ észrevegye őt, és esetleg kifejezze nemtetszését."
Végeredményben nagyjából ez volt a könyv mondanivalója, legalábbis, amit én leszűrtem belőle. Nem kell mindig mások véleményére hagyatkozni, a saját életünket kell élni. Meg persze el kell fogadni a fogyatékosságainkat is. Nem mintha a csúnyaság valóban fogyatékosság lenne, de Janice annak élte meg. Számomra azzal a felszabadító konklúzióval zárult a könyv, hogy lehet csúnyán is boldogan élni, ami a mai insta-világban nem utolsó mondanivaló.




A könyvklub tagjainak nagyrészt tetszett a könyv. Iza mondjuk semleges álláspontra helyezkedett, és kimondta a vélhetően nem utoljára elhangzó mondatot: "De legalább nem volt hosszú."  Erzsi néninek nagyon tetszett a könyv stílusa, és elmondta, hogy ő egyáltalán nem analizálva olvas, mint a klubtagok többsége. Erika ezen menten megnyugodott, mert ő sem analizál, és rendszerint elfelejti a szereplőket, sőt néha a történéseket is, az elolvasott könyvekből. A kisregény viszont neki annyira tetszett, hogy kétszer is elolvasta. 
Adrienn bevallotta, hogy elaludt a 20. oldalnál, de szándékában áll befejezni a regényt. Era pedig rávilágított, hogy a három írás a könyvben összefügg, mégpedig a csúnyaság okán. Éva, Ildikó és Erika is elolvasták az összes történetet a kötetből, ki kíváncsiságból, ki félreértésből. Bettinek piszkálta a csőrét, hogy a manapság nagyon toleráns színben tetszelgő Amerika is milyen csúful kiközösítette a zsidókat annak idején, de ma mélyen hallgat minderről. Rozika néni és Mariann azt panaszolták, hogy vagy túl hamar, vagy túl gyorsan olvasták a könyvet, ezért nem fedezték fel a mélységeit. Magam részéről teljesen megnyugodtam, hogy nem volt ez mégsem rossz választás. Jót beszélgettünk a könyvről, amit - ezt leszögezhetjük - nem olvasott volna el egyikünk sem magától.
A következő néhány alkalom könyveiről már elkészült a lista, s reméljük mind hasonlóan megmozgatja a tagokat!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Philip Zimbardo-Nikita D. Coulombe: Nincs kapcsolat Hova lettek a férfiak?

Kornis Mihály: Kádár János utolsó beszéde

Patrick J. Buchanan: Churchill, Hitler és a "szükségtelen" háború