Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok

Hogyan ragyog annak az arca, aki úgy néz ki, mintha éppen most törülte volna ki a fülét a törülköző csücskével? Milyen az a fény, ami úgy szökik ki az ablakon, mint nyáron a szőrszálak a lányok fürdőruhájának aljából? Mi a személyes szabadság korlátozásának tényálladéka? Hogyan reagál egy fiú ajánlatára egy klimaktériumban lévő nő? Egyáltalán: hallottuk már e szót: klimaktérium?
Ilyen és ehhez hasonló csudálatos képekkel, hasonlatokkal és kérdésekkel van tele Bohumil Hrabal rövid regénye. Számomra ez volt az első találkozás Hrabal munkásságával, de valószínűleg nem az utolsó. Ugyanis nagyon tetszett a regény!

Habár én azt hittem, hogy egy vidám történetet fogok olvasni, de mi sem állhat távolabb a valóságtól. Ez bizony egy tragédia. Biztosan az tévesztett meg, hogy van az a fenékre pecsételős dolog benne. Merthogy csak ennyit tudtam az egészről: a regényből készült egy Oscar-díjas film, és abban van egy jelenet, amikor egy férfi elmélyülten nyomkod pecséteket egy nő fenekére, aki ezt borzasztóan élvezi. Ez a jelenet mélyen beleégett a retinámba nekem is, de ez a történet nem vidám.
Pedig vannak benne humoros részek, nevetni is lehet néhol rajta. A történetet egy fiatal fiú, Milos Hrma meséli el, aki sokban hasonlít a fiatal Bohumil Hrabalra. Ez nem véletlen természetesen, mert önéletrajzi ihletésű műről van szó. A történelmi időszak már megadja az alaphangot: a második világháborúban játszódik, amikor a németek már megszállták Csehországot. A címben szereplő szigorúan ellenőrzött vonatok pedig valóban azok, mert német hadifelszereléseket, fegyvereket, lőszereket, valamint élelmet szállítanak a távolabbi frontvonalakra.
Milos egy kisváros vasútállomásán dolgozik, mint forgalmista. (A fiatal Bohumil Hrabal szintén dolgozott forgalmistaként.) Rajta kívül Hubička forgalmista úr, az állomásfőnök és a neje, Mása, Milos szerelme és egy öreg kőműves a főbb szereplők. Hubička forgalmista úr a pecsételős ember, aki hatalmas szerelmi étvággyal rendelkezik, mindegy, hogy "faroscica" vagy "mellyescica", esetleg mindkettő egyszerre az illető hölgy, feltétlenül el akarja csábítani. És ez többnyire sikerül is neki, annak ellenére is, hogy Hubička forgalmista úr kopaszodó, pocakos egyén. Zdenka Svatá távírászkisasszony sem tudott ellenállni neki, örömmel hagyta, hogy telepecsételje a fenekét az összes fellelhető állomási bélyegzővel. Hiába akarta hát Zdenicek tanácsos bebizonyítani a "személyes szabadság korlátozásának tényálladékát", be kellett látnia, hogy itt bizony önkéntes részvétel történt, így hát csak annyit bizonyíthatott, hogy meggyalázták a német nyelvet, mivel több állomási bélyegzőn németül szerepelt a helységnév. Ezért pedig sajnos csak figyelmeztetés járt a jó Hubičkának...

Kép forrása: https://yellowcraneintherain.blog/

Milos emlékei Hrabal emlékei is egyben a családjáról. Olvashatunk nagyapjáról, aki hipnotizőr volt, s mindössze az elméje erejével akarta megállítani a német tankokat, de sajnos azok simán elütötték őt; a dédnagyapjáról, akit minden évben eszméletlenre vertek a városban, mivel folyton azzal dicsekedett, hogy az államtól húzott járadékából minden nap meg tud inni egy üveg rumot, és el tud szívni két pakli dohányt, miközben semmit sem csinál. Aztán ott volt még az apja, aki mindent, de mindent összegyűjtött, mondván, jó lesz az még valamire. És többnyire tényleg jó is lett valamire minden. Ezeket az emlékeket nagyon jól esett olvasnom. Minden szereplő, minden felmenő élettel teli alak volt, szinte magam előtt láttam őket. Ráadásul - mint a könyvklubban Éva is rávilágított - bizony valóban magam előtt is láthatom némelyiket, kicsiny falunkban járva is. Hrabal ugyanis figuráit a valós, kisvárosi környezetből vette, ezért tényleg valódiak. Biztosak vagyunk benne, hogy a mi falunkban is találnánk egy mindent, de mindent összegyűjtő emberkét, aki kissé bogaras is, ráadásul egyben ő az örök kötekedő is, akit még meg is ruháztak időnként.
Sajátos hasonlatok, képek jellemzőek Hrabal stílusára, amik nagyon elevenné teszik az regényét. Ámultam és bámultam olvasás közben, hogy mennyire jól ír ez a fickó! A kifejezések, szavak napokig keringtek az elmémben, és biztos vagyok abban, hogy egy-kettő be fog épülni a szókincsembe. (Különösen is teszett a fent említett "klimaktérium" és "tényálladék" kifejezés.)

A könyvklub népe vegyesen fogadta a regényt. Évának nagyon tetszett, különösen a figurák, akiket Hrabal megrajzolt. Ő említette, hogy házunk táján is találhatunk bizony hrabali alakokat. Éva azt is elmondta, hogy bizony nem Szigorúan ellenőrzött vonatok címen került először kiadásra a regény, hanem Élesen követett vonatok címen. Szerintünk az új cím jobb. Izának sajnos nem tetszett a könyv, s látható aggodalommal fordult a következő olvasmány felé is... Vivien elmondta, hogy nem az ő világa ugyan a hrabali világ, de nem volt rossz a regény. Sok helyen nehéz volt az olvasás számára a sok szenvedés miatt, ugyanakkor például az állomásfőnök alakja a galambjaival, meg a lihthófba való üvöltözéseivel, tetszett neki. Ildikónak tetszett a regény, de különösebben nagy érzelmeket nem kavart benne. Viszont megnézte a filmet is, és a kettő együtt már szép egészet adott. A filmet Era is megnézte, de neki a könyv is nagyon tetszett, főleg a képisége és hasonlatai miatt. Erika oda volt a regényért. Kiemelte, hogy hiába volt a háború, a megszállás, a kollaborálás, sokan megőrizték mindezek közepette is az emberségüket. Az állomás egy kis sziget volt a szörnyűségek tengerén és ez az ott dolgozó embereknek volt köszönhető.
Legközelebb hazai vizekre evezünk. Füst Milán: A feleségem története című nagyregényét fogjuk elolvasni. Iza aggodalommal, én izgalommal és kíváncsian nézek elébe.