Daniel Kalla: A kolostor átka
Ez most egy antiajánló lesz, még úgy is, hogy én magam egy nap alatt elolvastam a könyvet. Daniel Kalla műve egy, mondjuk talán, orvos-krimi. Legalábbis Robin Cook-hoz hasonlítják a borítón. Sőt, Lee Child (Akinek a munkásságáról egyébként csak annyit tudok, hogy durván sokat ír.) szerint "oldalról oldalra tökéletes!". Na. Azért. A történet veleje az, hogy 2019-ben kitör a pestis Genovában, mégpedig vélhetőleg valaki elszabadította, nem csak úgy "véletlenül" terjed a halálos kór. Kiderül, hogy leromboltak egy ősi kolostort, a helyére pedig luxuslakásokat szándékoznak építeni. És hát persze erre a kolostorra utal a cím, A kolostor átka. Természetesen vannak orvosok a történetben, egy csinos nő, több jóképű orvos, vészjósló kinézetű szerzetes, titokzatoskodó apát, minden ami kell. A fertőzöttek hullanak, mint a legyek, szörnyű kínok között lehelve ki lelküket, gyakorlatilag menthetetlenül. Hogy pedig még jobban átéljük a borzalmakat, gyerekek, kismamák és menyass...