Patrik Svensson: Tenger a tengerben. A Sargasso-titok

Gondoljunk bele: Engem egyáltalán semennyire sem érdekelnek az angolnák. Soha nem gondolkodtam el az angolnák létén, nem láttam egyet sem, nem is voltam rá kíváncsi, és teljesen jól megvoltam tudatlanságomban. Mégis elolvastam ezt a könyvet. Ez biztosan jelent valamit. Őszinte leszek: csakis a borítója miatt fogtam a kezembe a művet. Szerintem csodaszép. A fülszöveg és a a második alcím (vagy valami olyasmi), Rekviem egy eltűnő csodáért, gyakorlatilag mindent el is mond a könyv fő csapásirányáról. 

Legalábbis én így gondoltam. Nem nagyon voltam ugyan kíváncsi egy újabb vészharang-kongató könyvre, ami azzal jön, hogy elpusztítjuk a világunkat, dehát ott volt a borítója. Félreértés ne essék: engem igenis izgat a Föld sorsa, csak mostanában a csapból is ez folyik, és éppen nem egy ilyen könyve vágytam.

Mindenesetre végül elolvastam a könyvet és nagyon tetszett. Messze többről szólt, mint arról, hogy a kretén emberiség már az angolnát is kiirtotta a földről. Egyrészt természetesen szó volt az angolnáról, hogy milyen különleges állat is, hogyan szaporodik, milyen átváltozásokon megy át élete során, stb. Másrészről a szerző saját magáról is mesélt, főleg apjához fűződő kapcsolatáról, a közös hobbijukról, az angolna horgászatról. Ami pedig számomra a legérdekesebb része volt a műnek, Svensson írt az angolna titokról. Persze fogalmam se volt róla, hogy van bármilyen angolna titok, de van. Az angolna még most is az egyik legrejtélyesebb állat a földön, és vélhetően úgy is fog eltűnni a bolygónkról, hogy nem tudunk róla mindent. 

Már az ókorban is kínzó kérdés volt, hogy vajon hogyan szaporodik az angolna? Az volt a gond, hogy nem találtak olyan angolnát, amelyiknek ivarszervei lettek volna. Csupa nem nélküli angolnát találtak. Ezért sokáig gondolták azt, hogy a sárból kelnek ki. Később képzelték, hogy tojásokat rak, petézik, elevenen szül, ikrázik, lehet, hogy nem is hal, stb, stb. Még a 19. században is komoly erőfeszítéseket tettek arra, hogy találjanak egy egyértelműen hím-, vagy nőstény angolnát. Sigmund Freud, a híres-neves pszihoanalitikus ifjú korában egy ideig Triesztben boncolt fel egy rahedli angolnát, keresve azoknak nemzőszerveit, mindhiába. Svensson szerint ez is befolyásolhatta Freud-ot a későbbi munkásságának irányultságában, nevezetesen a pénisz jelentőségének nevetséges eltúlzásában. Merthogy annyi ideig nem talált egy árva kis péniszt sem a több száz felboncolt angolna testében. 

A további kutatások kiderítették, hogy az angolna nem hímnős, mint a csiga, nem is nemtelen, hanem hosszú ideig marad átmeneti állapotában, mint barna angolna, mielőtt kifejlesztené nemzőszerveit, ezüst angolnává válna, és elúszna bárhonnan is a Sargasso-tengerbe. Ami amúgy nem is igazi tenger, hanem egy, áramlatok által határolt rész az Atlanti-óceánban, közel a Bermuda-háromszöghöz. A víz itt mély, tiszta és eléggé meleg a környező vizekhez képest. Itt, és csak itt ívik a világ összes angolnája. (Itt ívna a balatoni angolna is, ha képes lenne eljutni ide. De a Sió-csatornán nem tudnak átjutni, így a balatoni angolnák nem is szaporodnak.) S miután lerakták ikráikat el is pusztulnak. Hihetetlen módon soha, senki nem volt képes megfigyelni az ívást, nem is láttak itt ezüst angolnákat, csak következtetés, hogy itt ívnak, mivel itt találták meg a legkisebb növendék angolnákat, amelyek akkor még átlátszó lárva formájúak. Ezek a lárvák az áramlatokkal indulnak el a Sargasso-tengerből, és jutnak el szinte bárhová Amerikában és Európában. Mikor a tengervízből átlépnek az édesvízbe, lezajlik az első átváltozásuk: még mindig átlátszó üvegangolnák lesznek. A szárazföld belsejébe is felúsznak folyókon, patakokon is. Ha megtalálták a helyüket, akkor ismét átváltoznak bronz angolnává válnak, és elvannak akár egy évtizedig is azzal, hogy csak táplálkoznak. Aztán egyszer csak megérzik a természet hívó szavát, és még egyszer, utoljára átváltoznak. Ezüst angolnák lesznek, zsírt halmoznak fel testükben, szemük megnő, gyomruk felszívódik és kifejlődnek az ivarszerveik. Többé egyáltalán nem táplálkoznak, hanem elindulnak, néha tényleg árkon bokron keresztül (Az angolna képes több száz métert is megtenni a szárazföldön, kígyózó mozgást végezve.) a Sargasso-tengerhez, hogy egyszer az életükben szaporodjanak. 

Ha mindezt végig gondoljuk, akkor tényleg érthető Svensson lelkesedése ezért az állatért. Valóban csoda, amit véghez visz ez a hal. Igaz, már nem sokáig. Drámai módon lecsökkent az állományuk az utóbbi években, aminek összetett okai vannak. Egyik oka az, hogy az üvegangolnákat túlhalásszák. A másik pedig az, hogy az élőhelyük egyre zsugorodik, ahogy mi, emberek egyre több területet elfoglalunk. Tenyészteni sem lehet, tekintetbe véve, hogy csak egy helyen hajlandó szaporodni. És ha nem lát lehetőséget arra az angolna, hogy elindulhat a tengeréhez, akkor eleve át sem változik, szóval még mesterségesen sem lehet szaporítani. (Egyelőre a tenyészetek mind "import" lárvákat használnak, amelyeket a Sargasso-tengerből hoznak.)

Egyszóval, az angolna minden bizonnyal hamarosan csak emlék lesz, mint a dodó madár, csak egy kicsivel jobban dokumentált emlék. Patrik Svensson könyve pedig minden bizonnyal az egyik legérdekesebb és leglíraibb megőrzése lesz az angolna emlékének. Örülök, hogy elolvastam.