Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Hú, de nagyon nehezen szántam rá magamat erre a regényre! Hatalmas hype övezte már vagy 2 éve a könyvet, Reese Witherspoon is beválasztotta a könyves listájába (hűha!), a könyvtárból is vitték, mint a cukrot, és persze a molyon is hasít. Minden együtt állt ahhoz, hogy ne akarjam elolvasni. Ámde! A könyvklub ezt a regényt választotta a hónap olvasmányának, úgyhogy belevágtam és a nyaralás alatt ki is végeztem a művet. 

Most pedig véleményt kellene mondanom róla, és van is véleményem, csak nehéz úgy elmondanom, hogy ne áruljak el részleteket a történetről. Úgyhogy ez a mai most egy spoileres értékelő lesz.

FIGYELEM! SPOILERVESZÉLY!

Szóval. A könyv eleje tetszett, amikor Kya gyerekkorát és a lápot mutatta be a szerzőnő, aki amúgy zoológus eredetileg. A vidék élővilágának részletezése, a költői képek a lápi világról, összességében a népnevelő részek szerintem szuperek voltak. Látszott, hogy az író tudja, hogy miről beszél és érződött, hogy nagyon szereti a természetet. Sőt, még írni is tud ez a Mrs. Owens, ami tényleg jó konstelláció. 

De. Voltak gondjaim is a könyvvel. A történet elején elég nehezen tettem túl magamat azon, hogy egy alig 10 éves gyerek egyedül túlél a lápon és nem üt rajta a gyerekvédelem, holott tudják, hogy egyedül van, de végülis lehet. Hogy ott van totál elszigetelten mindentől és mindenkitől, beszélni is alig hajlandó, suliba nem jár, csak Jumpin'-t és a nejét ismeri, de így is felszed két nagyon klassz csávót. De jól van, legyen. Végül, hogy önszorgalomból baromi híres biológus lesz, úgy, hogy még általános iskolát sem végzett, hát... Mese. Habbal. Mindezeken azonban végeredményben felül tudtam emelkedni. Amin viszont tényleg megakadtam, és számomra az egész könyvet félrevitte, az a krimi szál volt. Egyáltalán nem kellett volna bele a nyomozós rész. Egyrészt, mert elég vacak volt, másrészt pedig a végső fordulat engem határozottan felháborított. Az egész könyvből nem ez volt várható. Kya személyisége, a történetszövés, a bírósági tárgyalás bizonyítékai. Egyik sem mutatott afelé, hogy Kya ölte meg a pasit. Aki amúgy tényleg egy tapló lehetett, de például az ő személyisége annyira nagyon nem lett agyonmunkálva a szerzőnő által. De akárhogy is volt, ez itt akkor is egy előre kitervelt gyilkosság, akár megérdemelte Chase a halált, akár nem. Kya megölte azt a férfit, amin én személy szerint nem tudok felülemelkedni. Mégpedig azért nem, mert a szerző elérte, hogy szimpatizáljunk Kyával, hogy elfogadjuk őt, sajnáljuk őt, megértsük őt, miközben gyilkos volt. És nem érdekel, hogy milyen érvei voltak amellett, hogy ne a rendőrségen jelentse fel nemi erőszak kísérletért Chase-t, hanem a maga kezébe véve a dolgot gyilkos szentjánosbogarat játsszon vele. Nem érdekel, hogy nem bízott abban, hogy a rendőrök majd a lápi lánynak adnak igazat a helyi menő sráccal szemben; és ebben vélhetően igaza is volt. Nem érdekel. Mert ennyi erővel megölhetett volna még más embereket is. Mert ennyi erővel elfogadható lehetne az önbíráskodás, ami amúgy nem az. Mert a szándékos, előre kitervelt gyilkosság bűn.

Hát, összességében ez volt az én nagy bajom ezzel a könyvvel. Az erkölcsi mondanivaló nem az én erkölcsi elképzeléseimet tükrözi, és nem nagyon tudtam elfogadó lenni ebben az esetben. Pedig tényleg tetszett az eleje. Külön jó volt, hogy a nyaralás idején olvastam, amikor a festői szépségű Őrségben pihentünk egy olyan házikóban, ahol a kert végén erdő volt, meg kaszáló, minden teli madarakkal, szalmabálákkal, dombokkal, és gyönyörű kirándulásokat is tettünk. De ez a könyv nálam kicsit elvérzett. Ugyanakkor nagyjából értem, hogy mi van benne, ami annyira népszerűvé tette, csak a vége. Az agyon csapta az egészet.

Plusz pontot adok a borítójáért, ami nagyon szép lett! Sokkal jobb, mint az eredeti kiadás narancssárga színei. Habár lehet, hogy az a színvilág közelebb áll a láp hangulatához, nem tudom.

"Kya nem állt meg, mert akkor elijedtek volna, ezt a vadpulykák megfigyeléséből tanulta meg: ha az ember ragadozó módjára viselkedik, az állatok prédaként viselkednek."

Megbeszéltük a művet a könyvklubban is. Igaz, hogy így, a nyári időben, csak a tagság fele tudott eljönni, de ez a fele kivétel nélkül elolvasta a regényt. Habár Ildikó és Rozika néni már régen túl vannak rajta, most újra nem vették elő a könyvet, de még emlékeztek az élményre. Mindketten azt érezték, hogy a regény vége kicsit összecsapott és üres volt. Margitnak tetszett a könyv, több idézetet is kiírt, amik megragadták őt. Évi és Vivien egyet értettek abban, hogy a krimi része elég vacak volt. Évi szerint egyáltalán nem is kellett volna ez bele. Ő egyébként Tate-et gyanúsította a gyilkossággal, míg Vivien már a szentjánosbogaras résznél gyanakodott Kyára. (Látszik, hogy Vivien szereti a krimiket!) Annának nagyon tetszett a könyv, bár a gyilkosság őt is megzavarta. Főleg az érdekelte volna, hogy Tate vajon hogyan dolgozta fel az élményt, hogy a neje, akivel 40 évet leélt egy hidegvérű gyilkos. Évi szerint megnyugodott, hogy ő megúszta. A konklúzió az volt, hogy a vége és a krimi szál rossz volt, a többi viszont mindenkinek tetszett. Adri nem tudott eljönni, de azt üzente, hogy ambivalens érzései vannak a művel kapcsolatban. Már másfél hete elolvasta, de még mindig nem tudja eldönteni, hogy tetszett-e neki, vagy sem. Üdv a klubban, Adri! A többiek még nem nyilatkoztak, hogy milyen benyomást tettek rájuk a folyami rákok. Következő olvasmányunk a Háztartás lesz Marilynne Robinsontól.