George Orwell: Állatfarm

Orwelltől eddig csak az 1984-et olvastam, és nagyon szerettem. A férjem már évek óta ajánlgatta az Állatfarmot, mondván, hogy sokkal könnyedebb, olyan, mint egy mese, de azért súlyos a mondanivalója. Végül most sort kerítettem erre a kötetre is, és gyorsan végeztem is vele. 

Egy rövid regényke, ami tényleg egy mese köpenybe bújtatott disztrópia. Vagy inkább tanmese. Vagy rendszerkritika. Allegória. Vagy még inkább: a szomorú valóság.

Igazából szerintem nem sokkal könnyedebb, mint az 1984 volt. Egy idős kan disznó álmot lát, amiben az állatok átveszik az uralmat az egész földön, boldog egyenlőségben élnek, mindenki támogatja a másikat, együtt dolgoznak, a javakon igazságosan osztoznak, és felépítik a szép, új állati világot. (A látomás nem véletlenül hajaz erősen a hajdanvolt lánglelkek látomásaira a megvalósult kommunizmusról.) Álmát el is meséli a Major többi állatának, azzal a végszóval, hogy ez meg is fog valósulni. E bölcs kan hamarosan elpatkol, a Major állatai pedig egyszer tényleg fellázadnak a gazda, Jones ellen, elűzik őt és a maguk urai lesznek. Az állatsereglet vezetői elég gyorsan a disznók lesznek, mint a legokosabbak a jószágok között. 

Igazán szépen és jól indul minden. Megalkotják az állatok Hétparancsolatát, terveket szőnek a hatékonyabb munkavégzésre, az igazságos élelem elosztásra, a jogos pihenés biztosítására, stb. Gyűléseket és önképző köröket tartanak. Sokan megtanulnak olvasni is, bár írni csak a disznók tudnak. Sajnos elég hamar kezdenek repedések mutatkozni ezen a szép világon. A disznók között hatalmi párbaj alakul ki, melynek végén a Napóleon nevű kan marad a vezér, aki egyre jobban eltorzítja az eredeti, gyönyörű állati világot. Megalkotja az állatizmust, és valahogy egyre rosszabbul megy a "közállatok" sora. Hógolyó pedig - az elűzött rivális disznó - egyre rosszabb színben lesz feltüntetve. Végül ő lesz az állatok Soros Györgye, minden bajuk okozója, aki még az időjárás rosszra fordulásáért is felelős. Nem lesz heppiend a végén, előre szólok.

Orwell 1945-ben írta meg a kisregényt, és egyértelmű, hogy a Szovjetunió kritikáját fogalmazza meg benne. Az Állatfarm a Szovjetunió, az állatizmus pedig a kommunizmus eszméjének allegóriája. 1945-ben ez még kritika volt, ma olvasva viszont olybá tűnik, mintha Orwell a jövőbe látott volna. Pontosan az történt, amit leírt. A szép eszmék fellelkesítettek nagyon sok embert, akik valóban egy jobb világot akartak felépíteni. De az emberi természet már csak olyan, hogy előbb-utóbb egyik-másikból kibújik az állat, és a legszebb eszmék is el tudnak torzulni valami homlok egyenest mássá. Végül, ahogy olvashattuk is, nem lehet tudni, hogy ki az állat és ki az ember. Az állatizmus is emberizmus lesz, csak valahogy nem mindenkinek van rá szeme, hogy ezt észrevegye. (Annak idején a létező szocializmus is olyan messze esett az álmokban szereplő kommunizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől.)

Orwell nagyon pontosan mutatta be, hogy apró, először jelentéktelennek tűnő változtatások hogyan tudnak teljesen eltorzítani bármilyen eszmét. Oda jutottak, hogy felkerült a falra az egész kisregény jelmondata, miszerint: "Minden állat egyenlő. De egyes állatok egyenlőbbek a többinél." Azt kell mondjam, hogy az Állatfarm éppen olyan ijesztően aktuális történet ma is, mint az 1984. Talán azért, mert Orwell nagyon jól ismerte az emberi természetet. Tudta, hogy a máz alatt és a szöveg mögött pórias önérdek húzódik meg.

"-Elvtársak - mondta csöndesen -, tudjátok, ki a felelős ezért? Ismeritek az ellenséget, aki az éjszaka idejött és lerombolta a szélmalmunkat? HÓGOLYÓ! - ordította váratlanul, mennydörgő hangon. - Ez Hógolyó műve! Merő rosszindulatból, arra számítva, hogy meghiúsítja terveinket, és megbosszulja szégyenletes elűzését, az áruló az éjszaka leple alatt idesettenkedett, és lerombolta majd egyesztendei munkánk eredményét."