Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről

A könyvet majdnem végéig úgy olvastam, hogy közben fájt a fejem. Nem a könyvtől fájdult meg, de nagyon is illet hozzá ez a kitartó, igazából nem csillapítható fejfájás. Könyvklubos választás volt és már meglehetős régen rajta üldögélt a listán. Azt hiszem mindannyian sejtettük, hogy nem lesz ez egy könnyű menet, és úgy gondolom, hogy ha nem Iza ajánlotta volna, akkor nagyvonalúan el is felejtkeztünk volna róla. Én egész sokáig nem kezdtem bele az olvasásába, úgy terveztem, hogy ezúttal bojkottálom a soros könyvet.

Végül felülvizsgáltam az elhatározásomat és átkínlódtam magamat rajta, minden jobb meggyőződésem ellenére is. Be kell vallanom, hogy a fülszöveg olyan mértékben megijesztett, hogy meglehetősen aggódtam a lelki békém miatt. Fel is borult, rendesen. A történet lényege már a borítón le van írva: a könyv egy levélregény. A leveleket Eva írja férjének, Franklinnek, hogy ezek által megkísérelje feldolgozni azt a tényt, hogy közös fiuk, Kevin lemészárolta 11 osztálytársát a suliban. No. Nem túl romantikus sztori... De lehetett volna belőle valami "jó" is. Valami, amit jó olvasni, ami visz magával, ami - minden borzasztósága ellenére is - olvastatja magát. Nos, a Beszélnünk kell Kevinről NEM ilyen regény. 

A levelek végtelen monológjai egy olyan nőnek, aki nagyon kevéssé volt szimpatikus. Eva későn szült, mert sokáig nem akart gyereket, és Franklinnel sem fiatalon találkoztak össze. Aztán, ha jól vettem ki a dolgokból, tulajdonképpen csak a férje kedvéért vágott bele az egész gyerek-buliba. Végül pedig megszülte Kevint, akit afféle ördögfattyaként mutatott be, aki már csecsemőként is ki tudta játszani egymás ellen a hülye szüleit. Nem szerette meg a fiát, aki - szintén Evától, nem pedig egy orvostól tudjuk - szociopata volt. 15 éven keresztül küzdenek egymással, csinálja Kevin a "kis csínyeit", és a vége a mészárlás, azon a csütörtöki napon. 

Elég hamar ráébredtem, hogy képtelen vagyok Eva okoskodásait, nyavajgásait, filozófiai okfejtéseit olvasni, amikkel megpróbálja megmagyarázni Franklinnek, hogy ő hogy is látja az életet Kevinnel, az életet demokrata szavazóként, az életet örmény származású világpolgárként, az életet öntudatos nőként. Úgyhogy egyszerűen fogtam magamat, és ráálltam a  gyorsolvasásra. Tudom, hogy mi a sztori, mik a fordulatok, de nem állítom, hogy nem veszett el útközben ez-az. Nem sajnálom. 

Engem nem is Kevin borított ki a legjobban, nem is az, hogy miket tett, hanem Franklin és Eva. Hogy az idióta okoskodásaik és elvi meggyőződéseik oda vezettek, hogy a gyerekük (lettlégyen bármilyen zseniális elméjű szociopata, mégis csak egy gyerek) képes volt kijátszani őket egymás ellen. Pedig úgy szerették egymást! Az már csak hab volt a tortán, hogy szerintem meglehetősen hülye nevelési elveik voltak mindkettejüknek, de mondom, erre már csak legyintettem. Az egész család diszfunkcionális volt, és ezen semmilyen okoskodás, és levelezés nem segített. Nem beszéltek meg fontos dolgokat, a szülők nem alkottak közös platformot, nem voltak képesek a nevelési elvekben megegyezni. Szerintem az ilyen helyzetekben a legtöbb hétköznapi gyermek is zsaroló kis döggé tud változni, és hát Kevin nem is volt hétköznapi gyerek.

Pozitív volt a könyvben, hogy Eva kíméletlenül őszintén beszélt mindenről, hiszen neki már minden mindegy. Mondjuk pont ezért gondoltam azt, hogy na, ez a nő is biztosan valamilyen "pata" lehet. A könyv utolsó negyede volt izgalmas, azt hiszem ott rendesen elolvastam mindent. A fordulatok nagyjából ültek. Összességében viszont azt mondanám, hogy túlságosan hosszú volt. Rettentő sok volt a lélekbúvárkodás benne, amit azért rovok fel, mert pont ezek a részek idegesítettek engem a legjobban a regényben. De persze megértem, hogy az írónő általánosságban az iskolai mészárlások okait szerette volna kivesézni ebben a történetben, amely remélhetőleg még mindig speciálisan amerikai téma. (Én legalábbis nem hallottam magyarországi iskolai mészárlásról)  Így számomra nem sokat jelentett az azon való vekengés, hogy lehessen-e fegyvert tartani, vagy sem, felírathasson a gyerekének a szülő Prozacot vagy sem, gáz-e ha átkutatják keresőkutyákkal a gyerek iskolai szekrényét, vagy sem, szexuális moleszálás-e, ha egy óvónő tisztába tesz egy ovist, vagy nem. Eleve nem vagyok egy mindent túlgondoló, alaposan körbejáró ember, Eva meg még mintha az átlagosnál is jobban ilyen lenne, úgyhogy baromira nem tudtam vele egy hullámhosszra kerülni. Ennyi.

A végső konklúzióm: túl vagyok rajta, jeee!

A könyvklubban nagyon élénk beszélgetés alakult ki a könyv kapcsán. H. Éva nem szerette a könyvet, úgy látja, hogy rengeteg probléma, ami a könyvben felvetődött, speciálisan amerikai, őt ezért nem is nagyon érintette. Határozottan elutasította az ötletet, hogy egy gyerek lehet eleve gonosz. Ehhez a véleményéhez csatlakozott Erika is, akit nagyon felzaklatott a könyv. A végét olvasva már fizikai rosszullétet is érzett. Sok jegyzetet készített olvasás közben, de rájött, hogy gyakran már nem is emlékezett rá, hogy mivel kapcsolatban is jegyezte fel, hogy "badarság", "ez nem igaz", stb. Betti nem olvasta el a könyvet, viszont az este végén már úgy nyilatkozott, hogy lehet, hogy egyszer még nekifut. Anna szerint bár rossz volt olvasni ezt a regényt, de mégsem mondja rá, hogy nem tetszett neki, hiszen megmozgatta. De határozottan kínlódott az olvasással. Eva számára egy rejtély, és azt vonta le konzekvenciaként, hogy az egész történet nem volt más, mint Eva és Kevin közötti harc. Szerinte ők ketten, Eva és Kevin, nagyon hasonlítottak egymásra, ezért volt közöttük ekkora feszültség. Adrienn szerint az a jó könyv, ami gondolkodásra készteti, ezért a Beszélnünk kell Kevinről egy jó könyv. Elgondlkodott azon, hogy ő vajon meg tudott volna-e bocsátani Eva helyében, és arra jutott, hogy nem. Iza elmesélte, hogy hogyan került ez a regény a látómezejébe, miért ajánlotta a klubban. Az első felében ő is kínlódott az olvasással, de utána már falta a sorokat. Benne főként a miért? volt a kérdés. Vagyis, hogy mért lett Kevin olyan, amilyen? Lehet-e ennek az anyja az oka? Lehetett volna-e más a végkifejlet? Stb. 

Tényleg nagyon jót beszélgettünk a könyvről, az anyaságról, a kapcsolatokról, konfliktuskezelésről, sőt  még az esküvőkről is. Legközelebb Ulickaja A lélek testéről című novelláskötetét olvassuk el. Bár többen is jelezték, hogy "nem szeretik a novellákat". Azért hátha...