Ladislav Fuks: A hullaégető

Egész véletlenül került hozzám A hullaégető című cseh regény. Nem állt szándékomban ilyesmit olvasni, a szerző nevét pedig még soha nem hallottam. De a kollégám ajánlotta, viszonylag rövidnek is tűnt, gondoltam belevágok. 

Összességében azt mondhatom, megérte elolvasni. Az ismertető szerint "pszihológiai horror" a műfaja, ami végeredményben igaz is rá, habár nem folyik benne vér. A főszereplő Kopfrkingl úr, aki az egyik prágai krematóriumban dolgozik. Feladata a koporsók irányítása a kemencékbe, és a hőfokok ellenőrzése. Kopfrkingl úr egy teljesen hétköznapinak tűnő ember, családja van, felesége és két szép gyereke. Ugyanakkor valahogy bizarr jelenség is ez a Kopfrkingl úr. Túl tökéletes, túl jó, túl kiegyensúlyozott, túl szabálykövető. Ilyen ember valójában nincs, és emiatt Kopfrkingl úr igazából ijesztő is. 

A regény hangulata végig baljós, sejteni lehet, hogy lesz itt még egy és más. Főként, mivel a történelmi szituáció a Harmadik Birodalom által a cseh szudéta vidék megszállása, majd egész Csehország elfoglalása. Kopfrkingl úr felesége pedig félig zsidó.... Érezhetően lóg a levegőben a feszültség, Kopfrkingl úr imádja betartani a szabályokat, bárki is hozza azokat. Ráadásul ő maga nem zsidó, se félig, se negyedig (mint a gyerekei, ugyebár), hanem valójában egy kis német vér is csörgedezik az ereiben, vagyis "kiválasztott". Kötelességei vannak eziránt a kis német vér iránt, és hát Kopfrkingl úr szereti betartani nem csak a szabályokat, de a kötelességeit is örömmel teljesíti. És azt sem bánná, ha nem csak a koporsókat irányíthatná az enyészet felé, hanem az egész krematóriumot ő igazgathatná. Így aztán "mennyei" felesége, Lakmé egyre szomorúbb, "legdrágább" fia, Mili egyre többet csavarog, és "földöntúli" leánya, Zina mellől elmaradnak a barátai. Mindeközben Kopfrkingl úr látszólag ugyanolyan nyájas és mosolygós, hétköznapi, jó polgár, mint mindig. Bámulatosan igyekszik őrizni a látszatot, az önmaga jóságába vetett hitét és a normalitás illúzióját.

A regény egyértelműen a pszichológia oldaláról közelíti meg azt a kérdést, hogy hogyan lesz valakiből, aki alapvetően "jó", mégis "rossz". Kopfrkingl úr nyilván csak egy prototípusa az egyszerű, szabálykövető, ugyanakkor képmutató kispolgárnak, akik az események elmúltával rendszeresen azt szokták mondani, hogy csak tették, amit mindenki, vagy parancsra tették, vagy egyszerűen csak önvédelemből tették, amit tettek, hiszen különben oda lett volna mondjuk a megélhetésük. Itt konkrétan a náci ideológia elterjedéséről volt szó, de Fuks elképzelései vélhetőleg általános érvényűek is lehetnek. 

Könnyű lenne elmebetegnek nyilvánítani Kopfrkingl urat, de az a baj, hogy nem volt az. Egyszerűen haladt az úton, amit a szabályok és a konformizmus jelöltek ki a számára. Megalkudott, feladott alapvető emberi és erkölcsi értékeket, s végig ragaszkodott a tudathoz, hogy ő igazából jó ember. A helyzet az, hogy rengetegen élnek így, még akkor is, ha nem hiszik magukról. A "hősök", akiknek szeretnénk képzelni magunkat, sajnos nagyon kevesesn vannak. A többség átlagos valaki, aki mind hasonlóan reagál bizonyos helyzetekben. Időben, vagy térben messze a szituációtól mindenki biztos benne, hogy ő bizony a kevesek egyike lett volna, aki ellenáll a nyomásnak, helyesen cselekszik, "hősként" viselkedik, az élete árán is. De nem. Sajnos, ha oda kerül a sor, mi is lapítanánk, megalkudnánk, óvnánk tyúkszaros életünket. Fuks regénye szépen rámutat erre szerintem. Elgondolkodtató könyv volt, nem bánom, hogy elolvastam. Következő olvasmányom szintén Fukstól a Mundstock úr lesz....

A rajz a prágai Strašnice krematórimról készült. Nem vagyok benne biztos, hogy Kopfrkingl úr ebben az intézményben dolgozott, de a wikipédia szerint mind a náci, mind a kommunista diktatúra alatti áldozatok ezreit hamvasztották itt el. Szóval akár ez is lehetett a regénybeli krematórium.

"Az emberi hamvak között ugyanis nincs különbség. A miniszterelnök hamuja éppen olyan, mint egy koldusé..."

"Jobb fokozatosan látni a dolgokat, mint egyszerre..."

" A nyomor, az irigység és a pletyka mellett a félelem az emberiség legynagyobb ellensége. Ha az emberiség megszabadulna a félelemtől, sokkal boldogabb lenne. A félelem miatt az ember a természet szépségét sem tudja kellőképpen élvezni."

" A krematórium, Strauss úr, tulajdonképpen Istennek tetsző dolog. Hiszen végeredményben segít az Istennek meggyorsítani az ember porrá válását."