Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz vol. 2

Egyszer régen már olvastam a Mellettem elférsz című Grecsó regényt. (Sőt, ami azt illeti, ez volt az első olvasmányom a szerzőtől.) Most azért olvastam el újra, mert ez a regény volt az ehavi olvasmány a könyvklubban, nekem pedig már alaposan megfakultak az emlékeim a művel kapcsolatosan. 9 év azért csak 9 év...

Azt kell mondjam, nagyon megérte, hogy újra elővettem a könyvet! Teljesen más szemmel olvastam most a regényt, mint 2016-ban, és más dolgok is érintettek meg belőle. 

Pár héttel ezelőtt voltam Grecsó Krisztián, Apám üzent című új regényének a bemutatóján. A legfrissebb könyv valamelyeset tekinthető a Mellettem elférsz folytatásának. Egyértelműen önéletrajzi ihletésű mindkét regény. Ezt például az első olvasáskor, 2016-ban még nem tudtam a Mellettem elférszről. Azzal persze már akkor is tisztában voltam, hogy a szerző saját emlékekből rakta össze a regény helyszíneit, a telepet, a kendergyárat, Zugló kocsmáit, de hogy a szereplők mennyire az író életének részesei, azt nem tudtam. Hogy Juszti mama tényleg a nagymamája volt és így is hívták, és mindenki más is, Benedek, Domos, Márton és Ignác valóban létező személyek voltak, az író felmenői. A mostani olvasásomhoz ez az ismeret, amelyet a könyvbemutatón ülve szedtem fel, nagyon sokat adott. 

De az is, hogy kicsit sikerült "megismernem" az írót is ezen a könyvbemutatón, majd később néhány interjún és podcasten keresztül. Egy végtelenül érzékeny és nagyon szimpatikus embernek ismertem meg ezeken keresztül Grecsó Krisztiánt, amely számomra egy plusz élményt adott a regényhez.

Ami nem változott az előző olvasáshoz képest, az az, hogy jól esett a saját családomon is elgondolkodni a Mellettem elférsz alapján. A mi mintáinkon, a mi történeteinken, a mi félresiklott életeinken. Mert Grecsó Krisztián családja szerintem egy tipikus magyar család, ráadásul, ami már az első olvasáskor is különös kapcsolatot teremtett a regény és köztem, az időpontok is stimmeltek. A szerző és én kortársak vagyunk, alig 4 évvel idősebb, mint én vagyok, szóval tényleg rengeteg dolog volt nálunk ugyanúgy, mint az ő családjában. 

Szerettem azt is, hogy nem voltak párbeszédek a regényben, csak végtelen, teleírt oldalak. Melankolikus, enyhén depresszív volt a hangulat, sem a főhős, sem a família élete nem egy fáklyás menet. Valószínűleg Grecsó maga is ilyen szomorkás típusú személyiség. Egyébként meg kell jegyezzem, hogy valamivel kevésbé élveztem a jelenben játszódó részeket. A főszereplő vergődéseit, helykereséseit. Jobb volt olvasni a régen volt eseményeket, az ottani kisiklott életeket. Nyilván ebben benne van az is, hogy szeretnénk hinni abban, hogy a rossz családi minták megtörhetők, nem kell mindennek úgy lennie, ahogy hajdan volt. De ha a mi főszereplőnk alkoholista lesz, esetleg diszfunkcionális kapcsolatot alakít ki egy kurvával, lecsúszik, nem tudja ellátni rendesen a munkáját, akkor ebben nem hihetünk. Mert akkor ő is olyan lesz, mint a felmenői voltak, s nekünk is mi reményünk lehet?

A lejobban Benedek sztoriját szerettem, ő volt a legérdekesebb, viszont Domos története maradt meg leginkább bennem, de nyilván csak azért, mert ő volt az utolsó a sorban. Volt az a rész, amikor Domost elviszi Éva télen valahová a kollégáival találkozni. Szaunáznak meg a hóban ugrálnak, és Domos nagyon jól "szerepel" a csapat előtt annak ellenére is, hogy csak egy vidéki suttyó, aki munkásszálláson lakik, és akit Éva kissé szégyell is a saját társasága előtt. Ez a rész engem erősen emlékeztett valamire, de csak jóval később ugrott be, hogy Szabó Magda Az őz című regényében volt egy nagyon hasonló rész.

A könyvklub tagsága nagyjából két részre szakadt a regény értékelése során. Éva, Ildikó és Évi a "nem nagyon jött be", Erika, Rozika néni, Betti és én a "tetszett!" oldalt képviseltük. Titti egyelőre a kötet megvásárlásáig jutott el, bokros tanulnivalói közepette, így ő főleg csak figyelt. 

A könyvet Erika ajánlotta, méghozzá úgy, hogy még nem olvasta. Neki végülis tetszett, de nem lett élete olvasmánya. Leginkább az idősíkok közötti ugrándozás nehezítette számára, hogy igazán kedvence legyen a regény. Nem állt össze benne kerek egésszé a mű. De el van szánva rá, hogy fog még olvasni Grecsó Krisztián kötetet, amit a Megyek utánad cíművel már el is kezdett, amiről az író egyik podcastjában hallott. 

Éva nem szerette a könyvet, sőt, mint ráébredt, ő nem igazán találja a hangot a kortárs irodalommal. A Mellettem elférsz sem lett a kedvence. Egyedül a vége, Éva és Domos története mentette meg számára a kötetet. A végére csak "kikerekedett valami" belőle, ahogy mondta. Grecsó Krisztián sem szimpatikus neki, így számára ez a regény egy letudott kötelező olvasmány lett. Ugyanakkor határozottan az a véleménye, hogy kell próbálkoznia a kortárs irodalommal.

Évi sem volt elragadtatva. Eleve túl hamar elolvasta, így a klub estéjére már majdnem el is felejtette az egészet. Neki unalmas volt, nem ragadta meg az egészből semelyik szereplő sorsa sem. Viszont a saját családja történetein elmélázott a regény kapcsán, szóval azért valamelyes hatást sikerült kiváltani benne is a művel.

Ezzel szemben Rozika néni szinte átélte a regényt. Ő rengeteg párhuzamot talált benne a saját életével kapcsolatosan, így közel is érezte magához az egész miliőt. Átérezte a nehézségeket, értette az asszociációkat. Számára ez egy nagyon jó olvasmányélmény volt. Bele is csapott rögtön az Apám üzentbe (ő is ott volt ugyanazon a könyvbemutatón, ahol én is), de abba is hagyta, mert tartott tőle, hogy össze fogja keverni a Mellettem elférsz történetével, annyira komoly átfedések vannak a két könyv szereplőgárdájával.

Ildikó nem tudta még befejezeni, de nem is biztos benne, hogy be fogja. A könyv feléig jutott, és eddig nincs elragadtatva tőle. Kicsit unta, nem szerette, hogy "faltól falig" sorok vannak benne, ami nehezítette számára a koncentrációt. Összességében ráébredt, hogy nem nagyon szereti a magyar szerzőket.

Betti másodszor olvasta a regényt, mint én is, mert az első olvasás olyan régen volt, hogy gyakorlatilag alig emlékezett valamire. A mostani olvasásra tetszett neki a könyv, élte a sztorit, és azt is, hogy Grecsó Krisztiánnal abszolút kortársak (ugyanabban az évben születtek). Betti is ott volt a könyvbemutatón, ahol egy nagyon szimpatikus figurának ismerte meg a szerzőt. És az ő bakancslistáján is ott van az Apám üzent.

A beszélgetés során élénk vita alakult ki annak kapcsán, hogy most akkor ez mennyire igaz, amit Grecsó leírt a családjáról?! Ildikó kifejezetten idegenkedett amiatt a könyvtől, hogy túl intim történeteket mesél el. Mi van a személyiségi jogokkal? - kérdezte. Itt mi, akik meghallgattuk az Apám üzent könyvbemutatóját, megkíséreltük Grecsó Krisztián erre vonatkozó véleményét tolmácsolni. Miszerint ez egy regény. Természetesen az írók mindig az életből inspirálódnak, így ő is. De ez akkor is egy regény, keveredik benne a valóság és a fantázia. Betti Szabó Magdát hozta fel példának, hiszen nála sem lehetett tudni soha, hogy meddig tart az igaz és hol kezdődik a fikció.

Szó került még Grecsó rákjáról, hogy a HPV-t hogyan lehet elkapni, hogy ki mit tud a saját családjáról, és miért nem érdeklődnek általában az emberek ideje korán a családi történetek iránt, csak jobbára akkor, amikor már késő. 

Legközelebb vendéget fogadunk, Fodor Katalin illusztrátort, így a most kiválasztott olvasmányt (Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj) csak az azt követő alkalomra olvassuk majd el. Nagyon várom a Fodor Katalinnal való találkozást, de Stefánsson regényét is, mert már régóta készülök elolvasni. (Főleg, hogy láttam rajta sírni a férjemet!)