Könyvklubos olvasmány volt, az a fajta, amit magamtól biztosan nem olvastam volna el. A regény alapját valós események adták. 1679-ben a skóciai Edinburghben kivégezték Lady Christiant, mert meggyilkolta a nagybátyját, aki egyben a szeretője is volt.
A szerzőnő jegyzetei szerint ennyi az, ami biztos, minden más, ami és aki a regényben szerepel az ő fantáziájának a szüleménye. Gondolom amúgy ez a legtöbb regény esetében így lehet, még ha ezt nem is tudjuk. Valami megihleti az írót és köré kanyarít egy egész könyvet. Itt még azzal van megspékelve az ügy, hogy maga Kate Foster Corstorphine-ban, a gyilkosság helyszínén nőtt fel (Ez ma Edinburgh egyik külső kerülete, de a regény idejében önálló falu volt.), ahol még a mai napig is él a gyilkos nő története, sőt 1998-ig még az a juharfa is megvolt, amelynek tövében Lady Christian Nimmo saját kardjával leszúrta Lord James Forrestert.
Kate Foster újságíró, és a regény is olyasmi lett, amit egy újságíró tollából vártam volna. Kicsit elnagyolt, gyorsan olvasható, világos és közérthető, ahol a sztori a lényeg. Nem voltak benne hosszas leírások, kurflik, ment minden a maga útján, gyorsan és kiszámíthatóan. Az író megpróbálta elképzelni, hogy mi is vezethetett ehhez a különös gyilkossághoz, próbált belehelyezkedni a gyilkos asszony helyzetébe. Nem akarta felmenteni őt, vagy úgy beállítani, mintha egy férfiak urallta világban bemószerolták volna a szegény asszonyt, ami szerintem nagyon jó volt. Egyszerűen csak elképzelte, hogy mi a fene vezethetett oda, hogy egy nemes hölgy többszörös karddöféssel megölte a nagybátyját. Szerintem jó történetet talált ki az írónő. Tetszettek a mellékszereplők is, jó volt, hogy több szemszögből is láthattuk az eseményeket. Violet, a prostituált története szerintem jobban sikerült, mint Christiané. A végén viszont az a bugyuta vonzalom a William nevű szereplő és Christian között nagyon nem kellett volna.
A szereplők jellemábrázolása valójában nem is létezett szerintem, bár talán Violet esetében felsejlett valamiféle kép bennem, hogy milyen nő is lehetett. De Christian és Oriana totál papírszagúak voltak, a férfi szereplőknél pedig szerintem maga a szerző is elengedte ezt az ügyet, meg se próbálta bemutatni őket.
A molyon előre elolvastam egy-két értékelést, és volt, ahol azt írták, hogy komor hangulatú, nyomasztó a történet, de én ennek semmi nyomát sem találtam. Kifejezetten semleges volt, egyáltalán nem éreztem amúgy együtt senkivel, végig kívülálló tudtam maradni. Nekem olyan volt az egész, mintha egy egyszerű leírást olvastam volna. Irodalmi alkotásként szerintem elég silány volt a regény, de ahogy írtam, a történet tetszett. Ismét csak ámultam azon, hogy 90%-ot kapott ez a regény a molyon, és csupa lelkendező értékelést olvashattam arról, hogy mennyire megérintő és felkavaró könyv ez. Számomra nem volt az. Na, mindegy.
 |
| A Hajadon rekonstrukciója (forrás: National Geographic) |
A regény címe egyébként azt az eszközt takarta, amellyel kivégezték Lady Christiant. Ez egy valóban létező holmi volt, amelyet úgy kell eképzelni, mint egy guillotine-t, csak a pengét egy gém szerű ellensúllyal felszerelet gerendával hozták mozgásba. Angolul maiden a neve. Rögtön eszembe is jutott róla az Iron Maiden zenekar, akik egy ilyen nevű kínzóeszközről kapták a nevüket. De amíg a regényben szereplő maiden valóban létező kivégzőeszköz volt, addig az iron maiden használatára (amely egy ember alakú, belül tüskés vasholmi volt) egyáltalán nincs semmi bizonyíték. Valószínűleg csak legenda, hogy a paráznák kínzására használták volna. A regényben egyébként lehetett olvasni a szájkosár nevű megszégyenítő/kínzó eszközről is, amelyet jellemzően nők ellen vetettek be (ahogy az a regényben is történt), illetve a szégyenpadról is, amelyen a paráznáknak kellett vezekelniük a templomi gyülekezet előtt.
A könyv elején igazából szerepel is a hajadon képe, csak nekem nem tűnt fel a sokminden között. Pedig meg is nézegettem, felfedeztem rajta a főhősnőt, illetve a citromokat és az ananászokat, amelyekről szó is volt a könyvben, de a hajadont nem láttam meg a háttérben. A könyvklubban kellett megtudnom Annától, hogy rajta van. De nem én voltam az egyetlen, aki nem vette észre. Erzsi néni, aki a könyvet ajánlotta, szintén így járt.
Egyébként a klub szerette a regényt. Erzsi néni egyébként is kedveli az olyan regényeket, amelyek teljesen más korban és helyszínen játszódnak. Izgalmasnak találta a történetet, örült, hogy egy általa eddig nem annyira ismert korszakot és helyszínt, Skóciát és annak társadalmát megismerhette.
Margit csalódott volt, mert ő heppiendet várt volna, főleg a szökés után. Gyorsan haladt az olvasással, izgalmas volt a történet, csak a vége!
Rozika néni szerette a regényt, többek között azért is, mint Erzsi néni, vagyis hogy más korszakban-helyszínen játszódott. Elgondolkodtatta, hogy ő vajon meddig élte volna túl, ha egy bodélyban kellett volna dolgoznia. Arra jutott, hogy nem sokáig. Sajnálta a nőket, és egy pillanatig sem sajnálta Lord Jamest, aki szerinte megérdemelte a sorsát.
Erikát a könyv borítója lenyűgözte, és készült a romantikára, ami elmaradt. Komornak találta a regény hangulatát, ugyanakkor jó is volt olvasnia. Ugyan esküdt ellensége az idősíkok közti ugrándozásnak, de ebben a regényben simán vette az akadályokat, mindig tudta, hogy hol járunk, ez pedig a szerzőnő érdemeit dicséri.
Anna lelkes volt a könyvtől, szerette olvasni, izgalmas volt a történet, jók voltak a szereplők. Ő tudta, mire számítson, mert bevallotta, hogy előre elolvasta a végét. És nem csak ennek a regénynek. Anna sokszor beleolvas a regények végébe, mert, mint mondta: "az utazás a lényeg, nem a cél". Hát, végülis..... Amit nem nagyon értett, az, hogy Violet részeinél a prostituált úgy beszélt, mintha egy közönséghez szólna, de nem derült ki, hogy végülis hol adta elő a meséjét.
Betti boldog volt, hogy az őszi szünetben volt ideje nyugiban elolvasni a könyvet. Tetszett neki, mély nyomokat nem hagyott benne, de jó volt olvasnia. Tipródott azon, hogy Andrewnak vajon mi baja lehetett a szexszel. Meg, hogy minek vette el egyáltalán Christiant, ha láthatóan semmit nem akart tőle. Mivel ezekre az amúgy mindenkit kínzó kérdésekre a szerzőnő nem adott választ, Betti felvázolt pár sajátot. Először azt hitte, hogy Andrew meglátott valami tehetséget a vásznak iránt Christianban, és majd a segédjévé teszi. De nem tette. Vagy azért volt hideg vele, mert valahol a tengeren túl másik családja van. Vagy más nőkhöz jár. Vagy más férfiakhoz jár.
Éva hevesen tiltakozott azellen, hogy William és Christian "szerelme" felesleges történetszál lett volna. Szerinte az ért csak valamit. Benne felötlött, hogy női emancipációs regényként is lehetne olvasni Foster könyvét. Nagyon szánta szegény nőket.
Erzsi kellemes olvasmányként jellemezte a regényt. Jó volt, megvolt. Ginger megölésével ő rögtön Andrewt gyanúsította, és azt fundálta ki (amit egyébként én is), hogy azért nem feküdt le soha a feleségével, mert a durva szexet szerette, amit meg csak a bordélyban kapott meg. Aztán egy este elfajultak a dologok és szegény Ginger meghalt. Meglepte, hogy az egyik őrben ismerte fel Violet a gyilkost. Erzsi azt gondolta, hogy lehet, hogy a szerző útközben elfelejtette, hogy Andrewt akarta gyilkossá tenni. Még ez is lehet...
"Azt hiszem a whisky igazi afrodiziákum. Tudod, mit jelent ez a szó?
Öt éve élek egy bordélyban. Átveszem a kulacsot és alaposan meghúzom." (65.o.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése