Ismail Kadare: A háromlyukú híd

A könyvklub második születésnapi ünnepségének keretében ismét adtunk egymásnak könyvet. Idén nem ajándékoztunk, csupán kölcsönöztünk egy-egy általunk jónak tartott könyvet annak, aki kihúzta a nevünket. Így jutottam hozzá ehhez a Kadare-regényhez, Margit jóvoltából. 

Őszintén szólva egy hónapig csak néztem a könyvet, és sápítoztam magamban, hogy hogyan fogom én ezt elolvasni, hiszen Kadare előző regényével is mit küzdöttem ( Itt írtam róla )! De végül kénytelen voltam belevágni. Azzal biztattam magamat, hogy csak nem lehet olyan rossz, ha Margit ilyen lelkesen ajánlotta.

Végül sikeresen elolvastam a regényt, és őszintén igyekeztem az erényeire összpontosítani, de nehezen ment. Legfőképpen az volt a gondom, hogy nem nagyon van története a könyvnek. A história a középkori Albániában zajlik, egy folyó, az átkozottnak nevezett Ujan partján lévő településen. A folyóra hidat építenek, ami felbolydítja a közösséget, legfőképpen a komp-társaságot, amelyik eddig szép haszonnal szállította a folyón átkelni szándékozókat, szóval az ő felháborodásuk mondjuk érthető. A történet során végül egy helyi lakost befalaznak a hídba, úgymond megengesztelni a vízi tündéreket, hogy a folyó majd ne rombolja le a hidat. Ennyi a sztori. Egy albán Kőmíves Kelemen történet. Nem lett volna amúgy ez rossz ötlet, de valahogy mégsem tudtam élvezni a regényt.

Az eseményeket Gjon barát mondja el nekünk. 1377 márciusában kezdi el a mesét, azzal, hogy nekikezdtek építeni a hidat. Gjon barát sok idegen nyelven beszél, ezért őt hívják mindig tolmácsolni a terület urához, így megtud a hídépítés hátteréről elég sok mindent. Meg amúgy is egy kicsit felvilágosodottabbnak tűnik a barát, mint az albán lakosság nagyobbik része. Az egyszerű albánok szörnyűségesen hiszékenyek és pletykásak. Az még csak-csak, hogy vízi tündérekben hisznek, vagy a végzetben, de mindenről a legképtelenebb pletykákat találják ki, terjesztik és hiszik el. Például, egyesek szerint az egyik hídépítő munkásnak azért göbös a nyaka, mert kínvallatással akarták kiszedni belőle a hídépítés titkait, míg mások szerint szimplán halálos beteg. De még a kínvallatásos mese hívei is két pártra szakadtak, egyik szerint megtört a munkás, és elmondta, amit tudni akartak, a másik párt szerint nem. Nevetséges túlzásokra ragadtatják magukat, amit nem tudok a középkori időponttal magyarázni.

Hiányoltam a regényből a történelmi háttér alaposabb ismertetését, hogy a középkori albán történelemben hozzám hasonlóan teljesen tudatlanok is képben legyenek. Tökéletesen sötétben tapogatóztam, hogy mi is van, mit is kellene képzelnem Albániáról 1377-ben. Úgyhogy végül utána jártam a dolgoknak, ami tulajdonképpen hasznos volt. Albániában a középkorban volt egy viszonylag hosszú idő, amíg nem volt királyuk. Erre az időre esik a regénybeli híd építése is, és ekkoriban a különböző hercegek között erős volt a széthúzás és a feszültség. Olyannyira, hogy még a törökök fenyegető közeledése hatására sem tudtak összefogni. Szinte harc nélkül az Oszmán Birodalom fennhatósága alá is kerültek, és ma is a legnagyobb része a lakosságnak muzulmán vallású, ami a hódoltság előtt egyáltalán nem volt jelen. (Csak összehasonlításul: hiába voltak Magyarországon 400 évig a törökök, a magyarok között mégsem terjedt el a muzulmán hit.)

Próbáltam földrajzilag is képbe kerülni, de itt azért már nagyobb nehézségekbe ütköztem. Kezdve azzal, hogy nem leltem meg Albániában az Ujan nevű folyót. Nagyon hozzávetőlegesen azért el tudtam helyezni magamat a térképen, mert a regény említi, hogy a nagy út, a Via Egnatia mentén fekszik a város, amit a rómaiak építettek, és még mindig fellelhetőek a maradványai az országban. Keresgélés, tájékozódás közben pedig találtam egy jó blogot, ami Albánia természeti szépségeit mutatja be: hegyeket, tengerpartot, hidakat, stb. Itt aztán elidőztem egy darabig, és gyönyörködtem a valóban nagyon szép albán tájakban.

Összességében nem voltam elégedett a könyvel. Nem volt rossz, de én kicsit izgalmasabbra vágytam volna. De lehet, hogy az volt a gond, hogy az albán kultúra nem vonz eléggé, azért nem tudtam jobban értékelni a regény erényeit.