Kazuo Ishiguro: A főkomornyik szabadsága/Napok romjai

Egy nap alatt ledaráltam a regényt, ami biztos jele annak, ha tetszik valami. Meglepődtem, hogy a városi könyvtárban nem Napok romjai címmel találtam meg a könyvet, hanem A főkomornyik szabadsága címen. Őszintén szólva, sokkal, de sokkal kevésbé tetszik így, még akkor is, ha nyilván többet elárul a történetről, mint a romantikusabb Napok romjai.

A cím természetesen nem befolyásolja a mondanivalót, de azért más érzéssel vettem a kezembe A főkomornyik szabadságát. Viszont mihelyt el kezdtem olvasni, teljesen el is feledkeztem a cím-problematikáról.

A történetet Mr Stevens, az angliai Darlington Hall főkomornyikja meséli el, akinek élete nemrég vett gyökeres fordulatot. Előző munkaadója elhunyt, a kastélyt egy amerikai úr vette meg, aki nem lakik állandóan a devoni birtokon, és nincs is szüksége nagy személyzetre. Viszont kellene egy házvezetőnő, aki ügyes, és Stevens-nek eszébe jut Miss Kenton, akivel éveken át dolgoztak együtt Darlington Hallban. Kivesz tehát néhány szabadnapot és úgy dönt, hogy elautózik Miss Kentonhoz, hogy megkérdezze: nem jönne-e vissza. 

Utazása során pedig visszaemlékszik a régi szép időkre, amikor még nagy élet folyt a kastélyban, nem csak társasági összejövetelek zajlottak, de a világtörténelem nagy eseményeinek is helyt adott Darlington Hall. Stevens emlékei egyre mélyülnek, mind őszintébben vallja meg élete eseményeit, ahogy közeledik Dover és Miss Kenton felé. Azt hiszem a közepe után kezdem azt érezni, hogy ráillik a sztorira a Napok romjai cím. Mert persze Stevens kimért, elegáns stílusa mitsem változik az idő előrehaladtával, mégis egyre inkább süt a meséjéből, hogy a régi szép napok bizony végleg elmúltak, és fájdalmas űrt hagytak maguk után.

Nagyon tetszett Mr Stevens, akiről nekem Mr Twelvetrees jutott az eszembe, a Csengetett Mylord-ból. Körülményesen, érzelemmentesen és precízen igyekezett fogalmazni, bármiről és bárkinek is beszélt. Soha nem feledkezett meg, hogy mivel tartozik a helyzetének: ő egy finom, úri kastélyban főkomornyik, akinek bármilyen helyzetben feladata mesterének kell lennie. Ez az oka annak is, hogy élete két nagyon fontos eseményekor sem lehetett egyszerű férfi, csakis főkomornyik. S élete büszkesége volt az, hogy ebben a két kulcshelyzetben helyt tudott állni, nem mint fiú és férfi, hanem, mint főkomornyik. Pedig neki is voltak érzései, nagyon is mély érzései, s ez a két szituáció nemhiába foglalkoztatta egész életében.
A történet vége engem nem lepett meg. Stevens nem hazudtolta meg magát, s az jutott az eszembe, hogy olyan lesz ő is, mint az apja: főkomornyik az utolsó lélegzetéig. S ez így van jól.

Ishigurotól ez a második könyvem, s ez jobban tetszett, mint a Ne engedj el. Egyébként hasonlít a két regény abban, hogy nagyon finoman fejezi ki az érzelmeket, nincsenek benne nagy kitörések, felbuzdulások, hullámzások. De, amíg a Ne engedj el-ben én nem éreztem meg a szikár stílus mögött a mély érzéseket, ebben a regényben igen. S tetszett az arisztokratikus fennköltség is, olyannyira, hogy kedvem támadt a szép készletemből kortyolni a teát olvasás közben.

A könyvklub tagsága nagy többséggel jónak kiáltotta ki a regényt. Egyedül Adrienn mondta a megjelentek közül, hogy neki nem tetszett, és szenvedett az olvasással. Nem állhatta Stevens totojázásait. Ildikó a könyv felénél ébredt rá, hogy már látta a filmet, és onnan kezdve tetszett neki, annak ellenére is, hogy ő maga sokkal, de sokkal pörgősebb, mint a könyv. De azért képes volt lelassulni az olvasáshoz. Erzsi néni most kivételesen "elemző módon" olvasta a regényt. Szerinte ez egy mélyen elgondolkodtató és sokrétű mű, amelynek a stílusa is jó.

Erika egy helyre kis monológgal hangolt rá bennünket a témára, amelyet Stevens választékos stílusában adott elő, mindannyiunk nagy tetszésére. Iza számára bár nehezen indult a kapcsolat, de végül határozottan jó élményt adott a könyv. Sok idézetet hozott nekünk. Éva ezúttal kevesebb részt olvasott fel a regényből, ami neki is tetszett. Mariann szerint a borító Rushdie ajánlás, miszerint "egyszerre gyönyörű és kegyetlen történet" teljesen helytálló. Úgy látja, hogy talán ez a könyv tetszett eddigi könyvklubos "pályafutása" során a legjobban neki. Betti még csak a felénél jár, de már kicsit kiborította őt Stevens szolgalelkűsége, meg az, hogy soha nincs egy önálló gondolata. Új tagunk, Éva örömmel olvasta a regényt, tetszett neki Stevens stílusa, munkához való hozzáállása, és hogy milyen jól tud uralkodni az indulatain.
Azok véleményét, akik nem tudtak eljönni most a klubba szórványaiban ismerem. Era nem olvasta el, annyira nem tetszett neki. Iza szintén félbehagyta, mert egyáltalán nem tudott Stevens alakjával azonosulni, sőt nagyon idegesítette őt a szolgalelkűsége. Évi elolvasta és jobbára tetszett is neki.

Magam részéről történelmi háttérrel igyekeztem készülni, mert olvasás közben elgondolkodtam (mint kiderült nem csak én), hogy mi lehet a valós háttere az eseményeknek, amik Darlington Hallban történtek. Igen sok alapja van! Magát Lord Darlingtont egy Lord Londonderry nevű arisztokratáról mintázta Ishiguro, aki valóban tartott titkos konferenciát egy Wynyard Hall nevű kastélyban, Ribbentrop és brit kormánytagok részvételével. Felfakadtak emlékeim Boris Johnson Churchill életrajzából is. Nevezetesen, hogy a 30-as évek második felében, de még a Világháború kitörése előtt, milyen széleskörű volt a nácik támogatottsága a brit arisztokrácia körében. S nem feltétlenül az antiszemitizmus miatt, hanem azért, mert a bolsevikoktól sokkal jobban tartottak és idegenkedtek.  Bár voltak ideológiai alapon közeledők is, mint Sir Oswald Moesly és a Brit Fasiszta Párt. Kiderítettem, hogy Stevens apjának "mumusa" Kitchering tábornok volt, aki a 2. Búr háborúban szolgált, s az ő nevéhez fűződik az első koncentrációs táborok felállítása, ahová a búr harcosok családjait, gyerekeit záratta, hogy ezzel megtörjék a gerillák harci morálját. S hogy valóban csendben lenyugdíjazták és soha nem vonták felelősségre. Erzsi néni pedig elmondta, hogy a búrok a Dél-Afrikába települt hollandok voltak, akik fellázadtak az angol gyarmatosítók ellen. Sajnos azonban annak nem sikerült a nyomára jutnom, hogy valóban létezett-e az Urasági Inasok Lapja, amit maga Stevens is előszeretettel forgatott.

Lord Londonderry kép: wikipédia

Kitchener tábornok forrás: huszadikszazad.hu