Tim Peak: Csillagközi kérdezz-felelek

Ez a könyv számomra szorosan kapcsolódik Scott Kelly könyvéhez, az Egy év az űrben-hez. Ugyanis Tim Peake brit asztronauta és Scott Kelly részben egy időben tartózkodtak a Nemzetközi Űrállomás, az ISS fedélzetén még 2015-ben. S mindketten könyvet írtak az élményről (Én is tuti írnék róla, ha sikerülne kijutnom az űrbe!). Kelly könyve sokkal életrajzosabb, felnőttebb volt, mint Peakeé, aki sok gyerekek által feltett kérdésre is válaszolt. 

Merthogy Tim Peake könyve erről szól. Az emberek rengeteg kérdés tettek fel neki az űrutazással, az űrrel, az ISS-el kapcsolatosan, és ő végül összegyűjtötte egy könyvbe a válaszokat. Szerintem nagyon jó lett! Informatív, közvetlen, humoros és nagyon pozitív lett a végeredmény. Öröm volt olvasni, és jól szórakoztam közben. Természetesen tanulni is lehet belőle, hiszen végeredményben ez volt a célja. Meg, hogy inspirálja a gyerekeket, akik előtt még ott az élet, hogy tanuljanak, képezzék magukat, legyenek mindig kíváncsiak, és talán akkor ők is eljuthatnak az űrbe, ha akarnak. Esetleg a Marsra! Vagy még tovább!

Tim Peake-t is fűti a világűr megismerésének vágya, hogy mind távolabbra juthassunk el. Ő már nyilván nem jut el a Marsra, de azért szeretné látni, hogy más igen. Vagy legalább azt, hogy komolyan tervben van a vörös bolygó meghódítása. Egyébként nem kételkedik benne - ahogyan Scott Kelly sem -, hogy hamarosan a Holdon leszünk újra, ott fogunk űrállomást építeni, és onnan indulunk tovább a világűrbe. Annyira jó volt olvasni, hogy milyen lelkes ez a mosolygós pasas! Élete álma valósult meg azzal, hogy az ISS-en töltött 6 hónapot, és minden más már ajándék. Visszatért a családjához és nekem az az érzésem, hogy azóta sem lehet letörölni a mosolyt az arcáról. Ez az, ami engem nagyon megfogott és inspirált! Elért valamit, és elégedett vele! Nyilván nem dőlhet hátra, hogy akkor már nem csinál semmit az életben, de nem azt érzem soraiból, hogy természetesnek venné, hogy az űrben járt. Gyakran vagyunk vele úgy, hogy amíg nem értük el valamely célunkat, vagy nem lett a miénk az áhított cucc, férfi/nő, nem született meg az első gyerekünk, addig az a legfontosabb, addig azt hisszük nekünk már semmi más nem kell a boldogsághoz. Aztán mégis kell. Persze a cuccok esetében ez érthető, de gyakran az emberek fénye is "megkopik" idővel. Na, ezt nem éreztem Tim Peake-nél. Számára az, hogy a világűrben élt egy fél évet a legcsodásabb dolog, és nem kopott meg a fénye azóta sem. Tetszett ez a hozzáállás!

Amúgy pedig olvassa el mindenki a könyvet, mert nagyon érdekes! Megtudhatjuk, hogy milyen a szaga az űrnek, hogy hogyan lehet pisilni, ha űrsétán vagyunk, vagy, hogy miért nincs valójában szükségünk lábainkra, ha űrsétálni akarunk. De szó esik az űrrepülés alapvető fizikájáról, a kiképzésről, arról, hogy milyen nemzetünket elsőként képviselni az űrben és, hogy milyen érzés kívülről látni a bolygónkat. Tim Peake az ISS-en töltött ideje alatt "rászokott" a fényképezésre, és rengeteget kattintgatott. A Csillagközi kérdezz-feleleket is számos jól sikerült felvétele illusztrálja, de van egy másik könyve is, ami inkább egy csodálatos fényképalbum. Halló, a Földdel beszélek? a címe, amelyben tényleg tengernyi sok szebbnél-szebb űrbéli felvételt láthatunk. (Egyébként megírta önéletrajzát is, Limitless címmel, ami még nem jelent meg magyarul.)

"Az biztos, hogy a Föld nevű bolygó szépsége tagadhatatlan. Ha választanom kéne, azt mondanám, hogy a Föld nappal a legbámulatosabb. Igazából egy kék ékszer, az élet oázisa, ami élesen elüt az űr fekete ürességétől. Csak elképzelni tudom, hogy azok, akik még távolabb merészkedtek az űrben - mint például az Apollo asztronautái, akik jártak a Holdon -, az "otthont" még ennél is értékesebbnek látták."