Ladislav Fuks: Mundstock úr

A hullaégető után rögtön megkaptam a kollégámtól a következő Fuks kötetetet olvasásra, a Mundstock urat. Nem mondom, hogy olyan hatalmas lelekesedéssel vágtam bele, tartottam attól, hogy még megterhelőbb olvasmány lesz, mint Kopfrkingl úr sztorija volt. De azt kell, hogy mondjam, igazán megérte rávennem magamat erre a regényre! Sokkal jobban tetszett, mint A hullaégető.

A történet hőse a címben is szereplő Theodor Mundstock, egy középkorú, cseh zsidó férfi, aki várja a behívóját, hogy mikor és melyik transzporttal kell elmennie valamelyik koncentrációs táborba. Az idő 1943-44 körül van. A sztori az ő lelkiállapotának változásait követi végig, ahogy a teljes kétségbeesésből eljut valamiféle nyugalomba. Mundstock úr kitalált egy módszert, amellyel el tudta űzni a félelmét. Mégpedig azt, hogy mindenre alaposan fel kell készülni, ami várhat rá. Mundstock úr tökéletesen tisztában van azzal, hogy mire kell figyelnie a behívó megérkezése után, hogy a lehető legflottabbul vehesse az akadályokat, útban a lágerbe. Elkezdve attól, hogy felesleges elcipelni az engedélyezett 50 kilónyi motyót, mert csak kimerül a cipelésben, egészen odáig, hogy hogyan lehet ügyesen kiköpni egy pofon után a protézisét, amivel vélhetően megnyugtatja a pofozót, hogy abbahagyhatja az ütleget, mert elég nagyot kapott a "zsidó disznó". Esténként kis garzonjában gyakorol, szép lassan kitalálja, hogy hogyan lehet élve kijönni a lágerből. "...még jelentősebb felfedezést tesz: hogy azokat is verik, akik valami miatt elütnek a többiektől. Vorjahren úr nagy hibát követett el azzal, hogy a rámpa szélére állt, de Vorjahren úr ráadásul még rettentően feltűnő is! Igen, csak most látja. Hiszen úgy kiöltözött, mintha purimbálba menne. Talán még a selyem zsebkendő is ott van a zsebében! Vorjahren úr, az istenért, mi ütött magába, vegye tudomásul, hogy nem purimbálba megy, hanem lágerbe. Ha így kiöltözött, ne csodálkozzék, hogy ütik."

Közben azért megismerkedünk más szereplőkkel is, láthatjuk, hogy mennyire kétségbeesettek a cseh zsidók, rettegve várják a híreket a transzportokról. Megtudjuk, hogy van, aki nem bírja a nyomást és megöli magát, de a legtöbben igyekeznek abba a reménysugárba kapaszkodni, hogy mégsem kell elmenni, vagy ha mégis, akkor vissza lehet térni. Ezért például bizonyos "régiségkereskedőkre" bízzák féltett értéktárgyaikat, vagyonkájukat, aki megígéri, hogy mindent maradéktalanul visszaad majd "utána". Valahol azért mindenki sejti, hogy nem lesz "utána"... "Frýdának furcsa álma volt. - Ó, az álom - suttogja Frýda, s ráemeli a szemét - , az még nem jelent semmit. - Hogy mindnyájunkat agyonlőttek.... - kiáltja Šimon." 

Addig, amíg Mundstock úr ki van borulva, és folyton vele van az árnyéka, Mon, addig nagyon zavaros volt a sztori. Alig értettem belőle valamit, ide-oda ugráltunk a valódi és a lázálmos történések között. Később viszont, ami azért már a könyv közepe felé volt, sikerült felvennem a fonalat, amikor Mundstock úr már összeszedte magát, és kidolgozta a "módszert".  Mundstock úr módszere meglehetősen jól működött egész sokáig, de mivel itt az a történelmi szituáció, amit fenntebb vázoltam, azért várható volt, hogy nem lesz heppiend. Nem is lett. Azt vontam le konzekvenciaként, hogy meg lehet ugyan próbálni mindenre felkészülni, de a sorsot nem lehet elkerülni.

Határozottan tetszett a regényben, hogy megismerhettünk egy-egy zsidó imádságot, szokást, vallásos gyakorlatot is. "Olam cheszed jibané. Szereteten épüljön fel a világ. Meg kell mutatnunk az embereknek, hogy szeretjük őket, szét kell osztanunk köztük szeretetünket. Nemcsak akkor, amikor jól megy sorunk, amikor boldogok és elégedettek vagyunk, hiszen ha erre várnánk, bizony nem sok szeretetet nyújthatnánk az embereknek, hanem akkor is, amikor szükséget látunk, szenvedünk"

Szerettem a szerző stílusát, amivel úgy mesélte el a zsidók sorsát, hogy az nem történelemórának tűnt, nem volt didaktikus, miközben azért megtudtunk minden fontos tényt arról, hogy például hogyan történt a zsidók összegyűjtése és elszállítása a lágerekbe. A hangsúly azonban mindvégig a lelki történéseken volt a regényben. És bár nem volt könnyű olvasmány, sokszor kellett erősen koncentrálnom, hogy követni tudjam a gondolattársításokat és az asszociációkat, de mindenképpen ajánlom elolvasásra!