Andrea Wulf: A természet feltalálója. Alexander von Humboldt kalandos élete.

Uh, de jó volt olvasni ezt a könyvet! Egy lenyűgző tudós nagyon jól megírt életrajza A természet feltalálója. Ezúttal, úgy gondolom, hogy nyugodtan lehet hinni a könyvre aggatott számtalan díjnak. Tényleg megérte elolvasni és másnak is szívesen ajánlom. 

Alexander von Humboldt nem volt számomra teljesen ismeretlen. Pár évvel ezelőtt olvastam Daniel Kehlmanntól A világ fölmérését, amely regényes formában foglalkozott Humboldt és Gauss életével. Azt a könyvet is nagyon szerettem, amúgy. Egyszóval már volt fogalmam róla, hogy nagyjából kicsoda is volt von Humboldt, de Andrea Wulf könyve hozta a 18. század egyik (ha nem a legnagyobb) tudósát igazán közel hozzám. Az életrajz természetesen szépen végigvisz Humboldt életén, a kissé magányos gyermekkortól elkezdve a kalandvágyó ifjúságon át a nagyon intenzív és mozgékony felnőtt éveken keresztül a még mindig elképesztően tevékeny időskoráig. Elkísérjük Alexandert legnagyobb utazására Dél-Amerikába, vele együtt szenvedünk a tengeri betegségtől, élvezzük az őserdei éjszakákat, éget a tudományos buzgalom, hogy mindig, mindenhol és mindent meg kell mérni és le kell jegyezni. Megtudtam, hogy Humboldt nem csak tudós volt, de igazi társasági lény is, aki imádott táncolni, rettentő sokat tudott beszélni, csípős volt a nyelve és nála kevesebb ember írt rondábban. Tisztelte Amerikát, a demokráciát, elszánt híve volt a rabszolgaság eltörlésének, a forradalmi eszméknek. Ő bujtotta fel Simón Bolívart, hogy szabadítson fel egy egész kontinenst, s ő volt az, aki aztán elmarasztalta régi barátját, amikor az diktátorrá nevezte ki magát. Humboldt szabad szellem volt, és legnagyobb keserűsége az volt, hogy a porosz király, saját királya és egyben mecénása is, szinte folyamatosan maga mellett akarta tudni kora legnagyobb tudósát, aki történetesen az alattvalója volt. Amúgy is utálta Berlint, de úgy, hogy muszájból kellett ott laknia, még nehezebb volt neki.

Rettentő sokat lehet tanulni a könyvből. Nem csak Humboldt életéről, de kortársairól is. Sok tudósra volt hatással a porosz tudós életműve, szemléletmódja, akik közül a legnevesebbeket be is mutatja a könyv egy-egy fejezete. Így ismertem meg a már említett Simón Bolívart, Darwin szellemi útját A fajok eredetéig, Henry David Thoreau, Gerorge Perkins Marsh, Ernst Haeckel és John Muir munkásságát. Humboldt hatására ezek a férfiak munkájukkal megteremtették a modern természettudományt, az ökológiát és a természetvédelmet.

De elsőként Humboldt volt az, aki korát jóval megelőzve megértette, hogy a természetben minden mindennel összefügg, hogy nem lehet megváltoztatni semmit anélkül, hogy az ne lenne hatással minden másra is. Felfedezte, hogy az emberek a természet rákfenéi. Felismerte, hogy mekkora felelősségünk van/lenne a világunk iránt. Olyan gondolatai voltak, amelyek nem csak a kortársaira hatottak, de a mai napig is itt vannak közöttünk. Igaz, hogy gyakran egyszerűen csak újra felfedezzük mindazt, amit Humboldt már 200 éve egyszer felismert. Ilyeneket olvashattam a könyvben: "Megemlítette, hogy a fák oxigén kibocsátásával is hatást gyakorolnak az éghajlati viszonyoka. Az emberi faj beavatkozásának hatásai már most kiszámíthatatlanok, állította, és katasztrofálissá válhatnak, ha továbbra is ily "brutálisan" romboljuk a világot."(83.o.) Vagy: "Akármerre járt, azt tapasztalta, hogy a pénzt hozó növények kiszorították azokat, "amelyek élelmiszerrel látnák el az embereket". Kuba szinte nem is termelt mást, mint cukrot, aminek következtében - állapította meg Humboldt - a többi gyarmatról behozott élelmiszer nélkül "éhínség sújtaná a szigetet". Ez a módja annak, hogy létrejöjjön a kiszolgáltatottság, és megszilárduljon az igazságtalan uralom. És hasonlóképpen: a Cumaná körüli régió lakossága kizárólag cukrot és indigót termelt, ezért külföldön kellett beszerezniük az ennivalót, amit könnyedén előállíthattak volna maguk is." (144.o)

Rengeteg olyan gondolata, megállapítása volt Humboldtnak, amely a mai napig is szinte az újdonság erejével hat. Ebből azt a konzekvenciát vontam le, hogy az emberiség sajnos képtelen tanulni önnön hibáiból, nem képes természetén túllépve másként cselekedni. Sose voltam pozitív az emberiség jövőjével kapcsolatosan, de ennek a könyvnek az olvasása közben egyenesen reménytelennek látom a helyzetet. Szerintem ki fogjuk magunkat irtani. Ha nem is háborúval - bár arra is jó esély látszik -, de azzal, hogy tönkretesszük egyetlen és természetes élőhelyünket, a Földet. Iszonyú sokan vagyunk, baromi sokat eszünk és elfoglalunk minden talpalatnyi helyet. Meg tudjuk tenni, hiszen ügyesek vagyunk, okosak és találékonyak vagyunk. Csak az előrelátás nem az erősségünk, úgy tűnik. Meg az erkölcsi felelősségtudat. 

Elképesztően sok mindent tudnék még mesélni Humboldtról, a kalandjairól, a pasijairól, utazásairól, nagyszerű könyveiről, kellemetlenkedésre hajlamos természetéről, mérési kényszeréről, nagyszerű felismeréseiről, arról, hogy milyen lelkesedéssel támogatott minden ifjú tudóst pénzzel, eszközökkel, ajánlólevelekkel, tanácsokkal, de már így is hosszú ez a bejegyzés. Inkább azt mondom, hogy mindenki vegye a kezébe Andrea Wulf könyvét, olvassa és tanuljon belőle! Megígérem, hogy nagyon jó élmény lesz! 

"utolsó szavai: "Milyen csodálatos a napfény! Mintha a Mennyországba hívná a Földet."