Verses kötetek

Nagyon ritkán olvasok verseket, sajnos. Most azonban a molyon csatlakoztam egy kihíváshoz, ahol magyar költők verseit kell olvasni. Azt mondhatom, hogy remek döntés volt, mert nagyon szép verseket olvastam, és határozottan tágult a látóköröm. Verset olvasni egy más élmény, mint regényt. Van, amikor több írást is el tudtam olvasni egymás után, mert nem érintettek meg a művek, de többször előfordult, hogy nem volt elég egyszer elolvasni az adott verset, mert annyira tetszett. Esetleg el-elméláztam egy-egy mondat, kép, vagy strófa felett. Egyszóval verset olvasni nem kifejezetten hétköznapi élmény. Legalábbis nekem nem volt az. Felemelte a lelkemet.

Első körben Ratkó József Törvénytelen halottaim című kötetét olvastam el. A cím már sejtette, hogy nem vidám írásokat fogok találni, és így is volt. Ugyanakkor Ratkó olyan szépen írt, annyira tetszett a versek stílusa, hogy végül nem azt éreztem, hogy agyonvág a versek szomorú, néhol pedig dühös hangulata, hanem, hogy valami időtlenség, örök aktualitás van bennük. Szinte az összes költeményt nagyon szívesen olvastam, de volt egy, ami különösen is megérintett, amit többször is elolvastam és ami miatt még a vonaton is kénytelen voltam sírni. 

Ez a vers a Halott halottaim volt, amely a sok-sok ezer, meg nem született gyermeket siratja el, akik az abortuszok áldozatai voltak. Nagyon erősen hatott rám ez az írás, ahogy mondtam is többször elolvastam, megkönnyeztem és sokáig forgattam a szívemben a mondanivalóját. 

"anyám, édesanyám

fogadj vissza engem

hatalmas öledbe

nem csináltam semmit

nem csináltam semmit (...)

Meghalt? Meg sem született.

S nem halhat meg, aki nem élt még,

s nem élhet, aki meg sem született.

Mert a halál a születőké;

mert az élet a születőké."

(Halott halottaim)

Szabadságot képzelek és mosolygok; magamban mosolygok, mert megütköznének a
lassú-lelkűek, mert hogy merek én, hogy jövök én ahhoz, hogy szabad legyek és mosolyogjak.

(Elővers)

Mesterházi Mónika nevét nem is ismertem mindeddig, és ez bizonyára egyfajta szegénységi bizonyítvány rólam. De mostmár tudom, hogy kicsoda ő, és legalább egy verseskötetét el is olvastam. Nem félek, ez volt a címe. Felemás érzéseim vannak a kötettel kapcsolatban. Az eleje nem különösebben ragadott magával, hétköznapi témákról írt versek voltak benne, igazán egyik sem hatott meg. A vége felé azonban már egyre több olyan verset találtam, ami valamit megpendített bennem. Leginkább a Nem félek és az Elmozdított tanú című ciklus/fejezet versei tetszettek. Mindkettőben gyász-versek voltak, a költőnő egy-egy halottjához, halottjáról írt verseket. Ezek szerintem nagyon szépen fogalmazták meg az érzéseit, a gyászát, a magányát, teljesen át tudtam én is élni ezeket. A Ratkó kötet után olvastam Mesterházi Mónika verseit, és számomra a végén összecsengett a kettő.

"és nem foglalkozom a visszaúttal,

megyek le, ott a tenger" (Nem félek)

Tisza Kata: A legjobb hely a városban te vagy című kötete a terápiás versek alcímet viseli. Voltak versek, amik tetszettek, nem is kevés, de összességében azt éreztem, hogy nem hozzám szólnak ezek az írások. Az én életem sokkal kevésbé problémás, nincs szükségem terápiára, mivel momentán nincs sok minden feldolgozni valóm. Ennek ellenére viszonylag gyorsan és könnyen túljutottam a köteteten. A legtöbb írás rövid, nagyon közérthető, nem nagyon kellett mögöttes jelentést keresni bennük. A témákon viszont, amikről írt el lehetett gondolkodni. Megcsalás, magány, önkeresés, stb. De, amint mondtam is, nekem kevés a problémám, pláne magammal kapcsolatban, így kicsit távol maradtam a költeményektől. 

"voltam boldog is

kétszer volt igaz

mind a kétszer 

kislány lett

soha többé

se előtte

se utóbb

rám az Isten

nem mosolygott"

Faludy György 37 vers című kötetét hoztam még el ebbe a bejegyzésbe. Ezekből a versekből többet már ismertem, de sok volt, amit most olvastam először. Szeretem Faludyt, verseit, prózáját is, egész önmagát. Versei - még ha nagyon komoly témáról is szólnak -  mindig tele vannak életigenléssel, derűvel. Egyszerűen jó őket olvasni. Azokat is, amik a börtönről szólnak, a szenvedésről, az éhségről. Játékosság van bennük és fura módon optimizmus. Vagy inkább egyfajta hit az emberiségben, hogy van még a világon jó. De az is lehet, hogy ez inkább bölcsesség, olyan, amelyik tudja, hogy az emberek gyengék, bűnösek, de tudja azt is, hogy néha a legváratlanabb pillanatokban tör elő belőlük a jó. Egyszóval nem csak, hogy jó volt olvasni ezeket a verseket, de én életfilozófiát is tanultam belőlük. Egyik kedvencem volt az Angol olvasóm című, amit eddig még nem ismertem, és amin nagyon jót derültem. Faludy mindenféle hányattatásai ellenére is szép kort élt meg (95 évesen halt meg), ami szerintem azért lehetett így, mert szeretett élni. Nagyon. Nálam ő beállt a példaképek sorába, Lord Ickenham és Pollyanna mellé. 

"Ülök az esteledő kertben.

Az ég kupolája remeg.

Hogy szerettem a pesti partról

az alkonyt a Várhegy felett!

Hányszor néztem! Többé nem nézem.

Szamár vagy. Hunyd be a szemed.

S mindjárt meglátod! Soha nem volt

szebb alkony a Várhegy felett."

(Alkony a várhegy felett)