Olvassunk együtt!

Véletlenül akadtam rá erre a videóra, s ezt kivételesen végig is néztem, pedig elég ritkán szoktam megosztott videókra pazarolni az időmet. De ez abszolút megérte! 5 és fél perc az egész, és nagyon elgondolkodtató. Az amerikai helyzetről szól, de ugyanezt el lehet mondani a magyarországi iskolarendszerről is. Azt hiszem minden kommentár felesleges, a videóban benne van minden. Ajánlom mindenkinek, akinek gyermeke van-volt-lesz, mert elgondolkodtató igazságok is vannak benne! Az én szívem mindenesetre elfacsarodott....

Nagyon szeretem az életrajzokat, főleg a politikusok életrajzát. Eddig főleg a diktátorok biográfiáiban merültem el, de most Churchill került sorra, aki végülis nem diktátor. Habár a könyv lapjain egy elég erős diktátori hajlamokkal megáldott férfi portréja bontakozott ki előttem. De őt mégiscsak demokratikusan választották meg, és nem volt se "duce", se "führer", se "apácska", se "nemzetvezető". Miniszterelnök volt, de pénzügyminiszter és gyarmatügyi miniszter is. Sok mindent megtudtam Churchillről a könyvből, ami eddig számomra ismeretlen információ volt. Én jobbára csak a második világháborús szerepéről rendelkeztem ismeretekkel, de most megvilágosodtam, hogy ő tulajdonképpen egész aktív korában politikus volt. A szerző, Johnson (aki szintén politikus, többek közt volt London főpolgármestere is) meglehetősen elfogult Churchillel szemben, s ezt már az elején le is szögezte. Úgyhogy nem is ért meglepetésként, hogy példaképének minden balfog...

A könyv eredetileg 1992-ben jelent meg, de csak pár évvel később futott be igazán. Én csak most olvastam el, félig-meddig. Bizony, ez is azokat a könyveket szaporítja, amik csalódást okoztak nekem. Bizonyos vagyok benne, hogy a könyv számos folytatását már meg sem kísérelem elolvasni.  A könyv elvileg egy szaúdi hercegnő igaz történeteit meséli el, habár én ebben kételkedem, de lehet, hogy nem jogosan. A hercegnő, akinek Szultána a neve, gyerekkorától kezdve próbálja meg bemutatni, hogy milyen sanyarú is a nők élete a fátyol mögött, Szaúd-Arábiában. Mesél a basáskodó férfiakról, a (nyugati szemmel) buta szokásokról, arról, hogy gyakran más a látszat, mint a valóság. Szultána nekem személy szerint szörnyen irritáló volt, egyáltalán nem sikerült őt a szívembe fogadni, és őszintén szólva sajnálatot sem tudtam érezni iránta. Egyébiránt nem éreztem meg azt a nagy felháborodást sem, amit az írónő szeretett volna kelteni az olvasókban. Nyilvánvalóan ehhez hozzájárult többek között az...

Nem hittem, hogy tényleg el fogom olvasni ezt a könyvet, de sikerült! Az a helyzet, hogy egyszer már megpróbálkoztam Pamuk munkásságával, mégpedig a Fekete könyvvel. Ámde megfeneklettem a 25. oldalon. Erika kért meg, hogy olvassam el, mert ő végig jutott ugyan rajta, de semmit nem értett meg belőle (úgy járhatott, mint én annak idején Bartis Attila Séta  című regényével), s kíváncsi lenne, hogy benne van-e hiba. Úgy tűnik, hogy nem. De lehet, hogy egyszerűen rossz pillanatban fogtam bele. Egyszóval félve vágtam bele Az ártatlanság múzeumába , ami rendkívül terjedelmes is (670 oldal), ami szintén riasztóan hatott rám. Igazából az motivált, hogy nagy rajongó tábora van Pamuknak, Nobel díjat is kapott (habár ért már csalódás ilyen téren, lásd Clézió Az éhség ünnepei ), ráadásul ő volt a nemrég befejeződött Nemzetközi Könyvfesztiválnak is a díszvendége. Nehogy ne legyek már képes elolvasni tőle egy könyvet!  Belekezdtem hát.  Az első öröm akkor ért, amikor rájöttem, ho...

Ez most itt egy antiajánló lesz... Ugron Zsolna könyvét be sem tudtam fejezni, annyira nem tetszett. Őszintén meglepődtem rajta, hogy mennyire rossz volt olvasni, holott ez egy rendkívül népszerű könyv! De lehet, hogy csak a hírverése volt jó.  Alapjáraton egy romantikus história lenne, némi családtörténettel körítve. Talán még azok a részek voltak a legjobbak, amikor a család távoli tagjainak régi emlékeit idézte fel az írónő. A romantikus szál már-már komikusan kidolgozatlan és vacak volt. A jellemábrázolás nagyjából ahhoz hasonlítható, amit egy 7 osztályos, reál beállítottságú tanuló elővezet fogalmazás órán. Állítom, még én is jobbat írtam volna. Először azt hittem, hogy ez egy fura eszköz, amit az írónő alkalmaz. Hogy letisztult akar lenni, vagy efféle, de tulajdonképpen csak idegesített. A két főhős nagyjából 20 mondatot váltott egymással, és már házasodtak. Eddig bírtam az olvasást, itt becsuktam a könyvet és szépen visszatettem a könyvtári polcra. Bántóan összecsapottn...

Ez a második könyv, amit Grecsó Krisztiántól olvastam. Tulajdonképpen meg vagyok elégedve vele, habár kicsit ambivalensek az érzéseim. Ez a kötet elsőre olyan, mint egy novelláskötet, de végül kiderül, hogy a történetek valahogy kapcsolódnak egymáshoz. Az is az alcím, hogy egy családregény mozaikjai. Mondjuk ez szerintem azért túlzás, nem családregény ez, de tény, hogy a szereplők között van valamiféle kapcsolat. Nem volt egyszerű olvasni a könyvet, mert minduntalan lapozgatnom kellett, visszakeresni, hogy ki kicsoda, mert mindig elvesztettem a fonalat. Rengeteg szereplő volt, s mindnek eléggé hétköznapi neve volt, Juli, Éva, efféle. Kölcsön könyvet olvastam, és nagyon hálás voltam a tulajdonosának, mert minden novella elejére felírta ceruzával, hogy kikről szól, illetve ha egyesszám első személyben volt megírva, akkor ki mesélte. Ez nagyon hasznos volt! Szerettem volna csak úgy elveszni a történetekben, de nem lehetett, mert Grecsó folyamatosan arra kényszerített, hogy igazoljam: f...

Ennek a könyvnek először a borítója tetszett meg. Aztán a fülszövege. Aztán az egész könyv. Borzasztóan jól szórakoztam rajta, és rengeteget nevettem olvasás közben! Az alapszituáció, hogy Adolf Hitler magához tér Berlinben egy elhagyott foghíjtelken. Hamarosan kiderül, hogy 2011-ben járunk, vagyis Hitler életéből cirka 60 év kiesett. Innen kell felvennie a fonalat, és folytatnia az életet. Ahelyett, hogy elvegyülne, inkább azt teszi, amihez a legjobban ért: beszél és meggyőz. Bizarr, hogy mennyire jól feltalálja magát.  A könyv elején számtalan vicces szituáció fakad abból, hogy az új világ technikailag jóval fejlettebb, mint Hitler világa volt. A mobilok, a számítógép, a reklámújságok, a tévé, mind-mind elképesztik a Führert. Ennél már jobban szíven üti, hogy temérdek török ember él Berlinben, teljesen hétköznapi módon. Próbálja olvasással behozni az elmaradt éveket, minek során szembesülnie kell az Európai Unió tényével, azzal, hogy a zsidóknak országuk és jogaik vannak, ...