Olvassunk együtt!

Ó... Hű, ez egy nagy élmény volt! Fájdalmas, szívszorító, nagy élmény. Mindenkinek, aki elégedetlen az életével, el kellene olvasnia, s menten ráébredne, hogy mennyi nálánál sanyarúbb sors van a világon. S hogy valóban számít a hozzáállásunk. Sírva fejeztem be az olvasást, és még sokáig járt a fejemben Celie sorsa, élete. A történet tulajdonképpen egy levélregény. Celie, a fekete nő életét követhetjük nyomon 14 éves korától egészen úgy 55 éves koráig. A leveleket először ő írja a Jóistennek, mert másnak nincs akinek írjon, majd később neki is ír a húga, Nettie, s végül ő is Nettie-nek ír már, és nem a Jóistennek. Az amerikai Délen vagyunk, a szegregáció csúcsán, amikor a feketéket elnyomták, a fekete nőket pedig kétszeresen is. A regény nyelvezete először fura volt, mert Celie egy tanulatlan nő, és úgy is vannak megírva a levelei, de ezt gyorsan meg lehet szokni. A vele való történéseket már kevésbé.. Kegyetlen, durva, fájdalmas élete van, amelyben nagyon sokáig nincs egy csepp jó...

Magam számára is meglepetést okoztam azzal, hogy belekezdtem ebbe a könyvbe. Az meg végképp megdöbbentő élmény volt, hogy tetszett! Nem is kicsit tetszett, nem csak elment, hanem igazán jónak találtam. Az a helyzet, hogy Michael Cunningham  Az órák  című műve után egyszerűen azt hittem, hogy az alapötlet, miszerint egy egész regényt egyetlen nő egyetlen napjából meg lehet írni, eleve kudarcra van ítélve. Merthogy Cunningham képtelen volt számomra élvezhető történetet összerakni 3 nő egy napjából is, miközben nem is nagyon titkolta, hogy Virginia Woolf jelen könyve ihlette meg őt. Gyanús volt tehát a dolog, s mégis hazahoztam a könyvtárból karácsony előtt, annak ellenére is, hogy Iza meglehetősen fanyalogva hozta vissza oda. Nos, ennyi bevezetés után újra megismétlem: tetszett a regény, nem is kicsit. Ráadásul felismertem, hogy mit is akart Cunningham elérni a saját művével, s az ő produkciója fényében csak méginkább tudom értékelni Woolf bravúrját. Mert bravúros valóban...

A könyvklub második születésnapi ünnepségének keretében ismét adtunk egymásnak könyvet. Idén nem ajándékoztunk, csupán kölcsönöztünk egy-egy általunk jónak tartott könyvet annak, aki kihúzta a nevünket. Így jutottam hozzá ehhez a Kadare-regényhez, Margit jóvoltából.  Őszintén szólva egy hónapig csak néztem a könyvet, és sápítoztam magamban, hogy hogyan fogom én ezt elolvasni, hiszen Kadare előző regényével is mit küzdöttem (  Itt írtam róla  )! De végül kénytelen voltam belevágni. Azzal biztattam magamat, hogy csak nem lehet olyan rossz, ha Margit ilyen lelkesen ajánlotta. Végül sikeresen elolvastam a regényt, és őszintén igyekeztem az erényeire összpontosítani, de nehezen ment. Legfőképpen az volt a gondom, hogy nem nagyon van története a könyvnek. A história a középkori Albániában zajlik, egy folyó, az átkozottnak nevezett Ujan partján lévő településen. A folyóra hidat építenek, ami felbolydítja a közösséget, legfőképpen a komp-társaságot, amelyik eddig szép hasz...

Hihetetlen módon vége lesz lassan ennek az évnek is, itt van hát az ideje a mérlegelésnek. Volt egy  listám  még az előző év végén, ahol feltüntettem pár könyvet, amelyeket ebben az évben szándékoztam elolvasni. Nos, nem sokat sikerült teljesítenem belőle! 14 tételből mindössze 3 könyvet olvastam el. Így aztán úgy döntöttem, hogy nem sok értelme lenne egy hasonló listát összeállítanom, hogy aztán jövőre megint csak azzal szembesüljek, hogy alig olvastam valamit róla. De azért csak kellene valamilyen módon értékelnem ezt az esztendőt. Mivel alapvetően hiszek abban, hogy pozitívan kell állni az élet dolgaihoz, ezért ez egy hálás poszt lesz. Forrás: Pinterest Sok mindenért tudok hálát adni, sok öröm ért ebben az évben, de most csak azokat szedem össze, amelyek valamelyes kapcsolódnak a blog témájához, és nem túlontúl személyesek. Lássuk! Hálás vagyok, mert a könyvtári könyvklub megélte a 2. születésnapját. A létszám gyarapodik, már tizenhárman vagyunk, s a lelkesedé...

Váó! Meglepetés volt ez a novella. Egészen őszintén be kell vallanom, hogy semmit sem olvastam eddig Thomas Manntól, és lehet, hogy ezután sem fogok. Mert végeredményben tetszett ugyan a Mario és a varázsló, ugyanakkor nem volt egy könnyű olvasmány, annak ellenére sem, hogy mindössze 50 oldal volt az egész. Egyrészt, maga a történet még ennél is rövidebb terjedelemben is kifejthető lett volna, másrészt pedig még így is unalmas volt néhol. S hogy akkor mégis mi tetszett benne? Kb a novella felétől teljesen a hatása alá kerültem, úgymond behálózott engem is Cipolla lovag. Furcsán kínosan éreztem magamat én is, miközben az illuzionista, vagy hipnotizőr mesterkedéseit olvastam. Thomas Mannak sikerült átadnia azt a bizonytalan érzést, hogy valahol, valami félresiklott Cipolla műsora, előadása során, de egészen a végéig nem jöttem rá, hogy mi. Persze, kínos volt a sok hipnózisban elkövetett marhaság (sztepptánc, holdkóros séta, stb), de egészen a végéig kellett jutni, Marióig, és az ő l...

Nem vagyok egy kifejezetten zenében gondolkodó lény, inkább könyvekkel tudom kifejezni a hangulataimat. De van azért egy-két szám, ami nagyon meg tud tetszeni. Ez a szám Johnny Cash-től ilyen. A legendás zenész itt már idős és beteg (Parkinson kórja volt), s ez ki is hallatszik a zenéből. Gyönyörűen fájdalmas és abszolút őszinte. Tetszik.

Nos, be kell vallanom, hogy látatlanban utáltam az egész sorozatot és a belőle készült filmeket is. Úgy gondoltam, hogy bugyuta és nagyon gyerekes ahhoz, hogy felnőtt ember elolvassa, s én már akkor sem voltam kisgyerek, amikor Rowling robbantott a regényével. Hogy most miért olvastam mégis el?  Egy csapat gyerek ott aludt a könyvtárban, és a Harry Potter-szcéna első részét néztük meg, illetve ahhoz kapcsolódó beszélgetést és játékokat terveztem. Így hát képbe kellett kerülnöm, s be kell vallanom, annyira megtetszett az első kötet, hogy 4 nap alatt elolvastam az első három részt a sorozatból. Nem bugyuta és nem túl gyerekes a történet, sőt, izgalmas és ötletes. De ami igazán tetszett nekem, az az egésznek a hangulata. Tetszik az iskola, az órák, a diákok, a tanárok, az a nagyon erősen brit hangulat, ami átjön. A Roxfort diákjai a tanulással foglalkoznak, és a Mardekárosok kivételével összetartó banda. Nem fúrják egymást, és - mivel ez egy mese - nem youtube csatornákon fejezi...