Olvassunk együtt!

Rozika néni ajánlotta ezt a novellát, vagy kisregényt, még hónapokkal ezelőtt. Most sikerült elolvasnom, és azt kell mondjam, hogy nagyon megérte! Már, amikor a kezembe vettem a könyvet elámultam, mert egy igazi antik darabot sikerült kivennem a könyvtárból. 1945-ben adták ki az általam olvasott példányt, benne pecséttel, miszerint a Magyar Hivatásos Zenészek Szakszervezetének könyvtári állományába tartozott. Zweig 1941-ben írta meg Brazíliában, vagyis viszonylag hamar kiadták itthon is. A nácik hatalomra jutása miatt már 1934-ben Londonba emigrált, s később innen utaztak tovább feleségével Dél-Amerikába. Könyveit odahaza betiltották, sőt máglyákon is égették, nevét meghurcolták. Zweig feleségével együtt végül alig 60 évesen, 1942-ben öngyilkosságot követett el, nem tudván feldolgozni sem a saját, sem a népe sorsát. A Sakknovella az utolsó elbeszélése, s talán az egyik leghíresebb is. A novella egy óceánjáró hajón játszódik, ami Buenos Airesbe tart New Yorkból. Az elbeszélő E/1-b...

Már egyszer-kétszer szemeztem a könyvvel a könyvtárban, de mindig félretettem, mondván, hogy unom már a haláltáborok borzalmainak bemutatását, a gyerekek szenvedését pedig utálom látni is, olvasni is. De a múltkor Balázs meglátta a polcon, rábökött és azt mondta, hogy szerinte ez egy nagyon jó könyv. Hát, gondoltam, legyen, rápróbálok. Rövid könyv ez is (úgy tűnik mostanában ilyenek kerülnek a kezembe), egy nap alatt elolvastam. Ambivalens érzéseim vannak a művel kapcsolatosan, s nehezen megy az értékelés. Az ötlet tetszett, hogy egy gyerek szemszögéből nézzük az eseményeket, de nem tudom, hogy a szerző mennyire van képben azzal, hogy milyen egy gyerek? 9 éves a kis főhős, de szerintem a Boyne által ábrázolt Bruno sokkal fiatalabbnak tűnik. Úgy 6 évesnek. Nagyon naiv, ami még hagyján, hiszen gyerek, de nem tud következtetéseket levonni, nem érti meg az összefüggéseket sem. Példának okáért, tudja ugyan, hogy a csíkos pizsamás Smuel folyton éhes, de azt már nem érti, hogy vajon miér...

A könyvet méltató sorokban szerepel többek között a "bájos" és az  "elbűvölő" jelző is, s ez a könyvre szerintem is teljesen helytálló. Aranyos, kedves, lélekmelengető, még ezeket is hozzá tudnám tenni. Egy levélregényről van szó, amelynek főhőse Juliette, egy írónő. Főleg ő az, aki leveleket ír a barátainak, de néha persze neki is írnak, hogy képesek legyünk összerakni a sztorit. Mert a történet természetesen ezekből a levelekből bontakozik ki. Egy Csatorna-szigeten játszódnak az események, Guernsey-n, 1946-ban. Juliette a sziget történetét szeretné megírni a német megszállás alatt, mégpedig úgy, hogy a szigetlakók emlékeit gyűjti össze erről az időszakról. Így aztán a történet szükségszerűen a múltban is játszódik, felvillantva a háború "hétköznapi" oldalát. Vagyis azt, hogy milyen volt élni a háború és a megszállás alatt. Nagyobb összefüggéseket, ismert csatákat, hadműveleteket természetesen nem kell várni a könyvtől, a háború inkább afféle aláfes...

Nohát, ismét összeszedtem a magam kis listáját, mindazokról a könyvekről, amiket a közeli jövőben tervezek elolvasni. Sikerült elég rövid műveket választanom, de ez ezúttal nem volt tudatos. Úgy érzem, sikerült kilábalnom az olvasási válságból. Sőt... Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság Évi többször is felemlítette ezt a könyvet, sőt tájékoztatott arról is, hogy már film is készült az opuszból, úgyhogy megrendeltem a könyvtárba, s tervezem, hogy el is fogom olvasni. Stefan Zweig: Sakknovella Soha semmit nem olvastam még Zweigtől, úgyhogy itt az ideje elkezdeni. Rozika néni ajánlotta ezt a rövidke kötetet, amit bizonyára gyorsan ki fogok tudni végezni. John Boyne: A csíkos pizsamás fiú Vig Balázs meseíró volt a könyvtár vendége, s a műsora utáni beszélgetésünk elég gyorsan a könyvekre terelődött. Ő ajánlotta ezt a kötetet, neki nagyon tetszett. Meglátjuk! Falk Miksa: Erzsébet királynéról Sissi! Gyerekkorom kedvenc sorozata volt a három része...

Annyira szerettem volna, ha jó ez a könyv! A téma rendkívül izgalmasnak tűnt, a fülszöveg felcsigázott és nagyon szeretem a sci-fit. De. Csányi Vilmos nem irodalmi író, és ettől olyannyira nehéz volt olvasni a könyvet, hogy majdnem abba is hagytam. Kínlódtam vele rendesen, sokat lapoztam is benne, holott nem egy hosszú könyv. Nagyon sajnáltam ezt, mert tényleg nagyon  jó témát vetett fel Csányi Vilmos.  A könyv alapja az a helyzet, hogy egy tudóst lebontanak valamilyen eljárással bitekké és készül belőle egy számítógépes program. Lesz tehát egy Christian nevű program, miközben a professzor eredeti állapotában is megmarad. A könyv fő vonulata Christian identitásán való elmélkedés, mármint, hogy ő inkább ember-e, vagy inkább gép? Ő maga sem tudja eldönteni ezt egy darabig, de aztán beletörődik abba, hogy ő inkább gép, egy szuperintelligencia, akinek az a feladata, hogy a buta emberiséget jó felé terelje.  Csányi Vilmos azt mondta a fülszövegben, hogy vannak dolgok, a...

Életrajz! Szeretem az életrajzokat, meg érdekel a divat is valamennyire. Coco pedig elég izgalmas személyiségnek tűnik számomra. Egyszóval nekikezdtem Henry Gidel könyvének, amiben, mint kiderült, mégiscsak vannak képek, bár rendkívül kevés. A könyv első fele, addig, amíg Gabrielle (Aki nem szerette a Coco becenevet egyébként.) be nem fut, mint divattervező, jó volt. Érdekes és szórakoztató. Onnantól kezdve azonban Henry Gidel rajongása sem tudta szimpatikussá tenni a Mademosielle-t. Pedig Gidel mindent megtett, hogy mitizálja Cocot, szinte már irritálóan. Mégsem tudtam azt érezni a divat nagyasszonyával kapcsolatban, amit a szerző éreztetni akart. Sőt. Ahogy haladtam előrébb a könyvben, úgy vált Coco egyre unszimpatikusabbá, s a végén már egyenesen idegesített. Szokás őt úgy emlegetni, hogy mindent csak kemény munkával ért el, de ez nem igaz. Férfiak segítették elindulni, ők pénzelték, de Gabrielle később nagyon elegánsan letagadta az egészet. Egyszerűen nem akart emlékezni ráj...

A regény alcíme: Szerelmi regény, de ez elég messze áll a könyv tartalmától. Legalábbis szerintem. Ettől függetlenül (vagy pont ezért) nagyon tetszett a koncepció! Két nap alatt el is olvastam, habár az elején elég nehéz volt megszoknom a szerző stílusát. Elég csapongó, rengeteg zárójelet használ, utalgat előző oldalakra, és elkövetkezendőkre, s valóban kicsit szarkasztikus, ahogyan azt Évi mondta. 10-20 oldal után felvettem a ritmust, amit utána végig tartani is tudtam, úgyhogy élvezettel olvastam a történetet. Amely természetesen mi más is lehetett volna, mint a Mayerlingi Tragédia, vagyis a trónörökös és Mary Vetsera bárókisasszony közös halála.  Ahogy az már az előszóból is kiderült, Bart István korabeli lapok és romantikus füzetek sztorijait fésülte össze és próbálta bemutatni az összes elméletet, véleményt, ami a kettős haláleset körülményeiről szólt. S szintén előre lefektette, hogy nem, nem találta meg az igazságot az ügyben, vagyis nehogy azt higgye a nyájas olvasó, h...