Olvassunk együtt!

Hát. Ha gimis koromban került volna a kezembe ez, vagy egy ehhez hasonló könyv a fizikáról, akkor talán nem lennék ennyire reménytelenül buta belőle. Rovelli könyvecskéje rövid, tömör, lelkes. Úgy képes megírni a modern fizika legfontosabb elméleteinek leckéit, hogy még én is megértem őket, pedig nem véletlenül irkálok könyvismertetőket egy blogra, és nem pedig tudományos értekezéseket mondjuk a kvarkokról. Egyszóval Rovelli közérthető. Ezen kívül rendkívül lelkes is a szakmája iránt (elméleti fizikus), és ez a lelkesedés süt a könyve soraiból is. Szeretné, ha nem lennénk ennyire tájékozatlanok, ha sikerülne nekünk, laikusoknak is megmutatni, hogy a fizika tulajdonképpen mennyire szép dolog is. És tényleg az, ha figyelembe vesszük, hogy olyan kérdésekre igyekszik választ találni, mint az Élet, a Mindenség meg Minden ( Galaxis útikalauz stopposoknak  után szabadon.).  Aki követi a blogot, az tudhatja, hogy nem idegen tőlem a fizika, a csillagászat és az űrkutatás világa, de nem...

Ez a könyv számomra szorosan kapcsolódik  Scott Kelly könyvéhez , az Egy év az űrben-hez. Ugyanis Tim Peake brit asztronauta és Scott Kelly részben egy időben tartózkodtak a Nemzetközi Űrállomás, az ISS fedélzetén még 2015-ben. S mindketten könyvet írtak az élményről (Én is tuti írnék róla, ha sikerülne kijutnom az űrbe!). Kelly könyve sokkal életrajzosabb, felnőttebb volt, mint Peakeé, aki sok gyerekek által feltett kérdésre is válaszolt.  Merthogy Tim Peake könyve erről szól. Az emberek rengeteg kérdés tettek fel neki az űrutazással, az űrrel, az ISS-el kapcsolatosan, és ő végül összegyűjtötte egy könyvbe a válaszokat. Szerintem nagyon jó lett! Informatív, közvetlen, humoros és nagyon pozitív lett a végeredmény. Öröm volt olvasni, és jól szórakoztam közben. Természetesen tanulni is lehet belőle, hiszen végeredményben ez volt a célja. Meg, hogy inspirálja a gyerekeket, akik előtt még ott az élet, hogy tanuljanak, képezzék magukat, legyenek mindig kíváncsiak, és talán akkor ők...

Még mindig háttal állok a regényeknek, Tom Wolfe könyve pedig, Az igazak, sajnos elég nehezen indul be, szóval így jutottam el Sir David Attenborough-hoz. Olvastam már könyveit, Az élő bolygót, Az élet a földönt, és még mást is, de azok tulajdonképpen a filmek leiratai voltak, számtalan képpel illusztrálva. Az ifjú természettudós históriája Attenborough naplóiból készült, és sokkal, de sokkal kevesebb és rosszabb minőségű képpel illusztrált kötet, mint a fenntebb említettek. Ugyanakkor rendkívül érdekes és szórakoztató is. Sir David már fiatalon is szimpatikus ember volt. Igazi kalandor, aki könnyedén vette a nehézségeket, sőt, mintha még élvezte is volna a kényelmetlenségeket.  A könyvben három nagyobb utazás történetét olvashatjuk el. Mindhárom úton az volt a cél, hogy egzotikus állatokat gyűjtsenek be a londoni állatkert részére a világ távoli pontjairól. Ez a dolog - mármint az állatok begyűjtése a vadonból - már egyáltalán nem egy PC dolog, amit maga Sir David is elítél, de ak...

Mostanában nem túl sokat olvastam. Valahogy nem volt türelmem hozzá. Ledaráltam egy Agatha Christie regényt és a könyvklub következő kötelező olvasmányát A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt -et, és slussz. Kínomban végül arra gondoltam, hogy nem regénnyel kellene próbálkoznom. Így került a kezembe Scott Kelly könyve.  Nagyon tetszett! Szórakoztató, érdekes, fordulatos és legfőképpen rendkívül inspiráló olvasmány volt. Kelly és egy orosz asztronauta, Mihail Kornyijenkó (Misa) majdnem teljesen egy évet töltöttek el a Nemzetközi Űrállomáson, hogy a hosszútávú űrben tartózkodás emberi szervezetre gyakorolt hatását tanulmányozhassák. A könyv egyik részét ennek az egy évnek a zanzásított története tette ki, benne számtalan érdekességgel és tudományos tudnivalóval. A másik rész pedig Kelly életútját mutatta be, hogy hogyan jutott el New Jersey-i figyelemzavaros, hiperaktív, rossztanuló kissrácból először a légierő elitalakulatának pilótái közé, később pedig az űrbe. Ez a ...

A könyvklubban ajánlotta ezt a könyvet Ildikó, amit valószínűleg soha el nem olvastam volna, ha nem kötelező. Így viszont megtettem, és egy nagyszerű olvasmány-élménnyel lettem gazdagabb.  A könyv a szerző életének egy részét meséli el, amikor egyetemista korában 35 hónapot töltött a kanadai vadonban aranymosással és azzal, hogy felneveljen 3, árvaságra jutott feketemedve bocsot. Bob félig-meddig indián származású, aki egyébként Kaliforniában él és tanul, de jól ismeri a vadon lakóit és törvényeit, mert édesapja sokat tanította erre. Nagy állatbarát, a sport- és csapdavadászat elszánt ellenzője. A medvenevelésbe is azzal az elhatározással fogott bele, hogy 3 éves korukban (amikor már önnállóak lesznek minden tekintetben) simán vissza tudja őket küldeni a vadonba.  Nagy élvezettel olvastam a történtet! Amikor még egész kicsik voltak a bocsok, szinte láttam őket magam előtt, amint csetlenek-botlanak, tapasztalatlan pótapukájukkal együtt. A vadonbeli élet nehézségei és szépségei ...

Valamilyen oknál fogva elég nehezen kezdtem bele ebbe a regénybe. Először azért tettem félre, mert csak az első kötet volt meg belőle, és izgultam, hogy hamarabb befejezem az elsőt, mint ahogy megszerzem a másodikat, és akkor, jaj mi lesz! (Ez egyébként kitűnő megérzés volt!) Aztán pedig a karantén ideje alatt kifogyott belőlem az olvashatnék. De végül természetesen csak belevágtam, és el is olvastam, hiszen akkor nem írnám most ezt a bejegyzést. Murakami Haruki nagy kedvencem. Minden eddig általam elolvasott regénye tetszett, és A kormányzó halála sem kivétel ez alól. Szeretem, hogy lassan, megfontoltan folyik az események sora, szeretem, hogy a főhős férfi, aki nyugodt és visszafogott jellem. Szeretem, hogy van egy-egy zenemű, ami minduntalan feltűnik a regényben, hogy a teljesen hétköznapi történések közé olykor-olykor misztikus események kerülnek bele. Szeretem, hogy mindig minden letisztult, nincs semmiből túl sok. A szereplők nem esznek túl sokat, nem szeretkeznek túl sokat, ...

Ez most egy antiajánló lesz, még úgy is, hogy én magam egy nap alatt elolvastam a könyvet. Daniel Kalla műve egy, mondjuk talán, orvos-krimi. Legalábbis Robin Cook-hoz hasonlítják a borítón. Sőt, Lee Child (Akinek a munkásságáról egyébként csak annyit tudok, hogy durván sokat ír.) szerint "oldalról oldalra tökéletes!". Na. Azért. A történet veleje az, hogy 2019-ben kitör a pestis Genovában, mégpedig vélhetőleg valaki elszabadította, nem csak úgy "véletlenül" terjed a halálos kór. Kiderül, hogy leromboltak egy ősi kolostort, a helyére pedig luxuslakásokat szándékoznak építeni. És hát persze erre a kolostorra utal a cím, A kolostor átka. Természetesen vannak orvosok a történetben, egy csinos nő, több jóképű orvos, vészjósló kinézetű szerzetes, titokzatoskodó apát, minden ami kell. A fertőzöttek hullanak, mint a legyek, szörnyű kínok között lehelve ki lelküket, gyakorlatilag menthetetlenül. Hogy pedig még jobban átéljük a borzalmakat, gyerekek, kismamák és menyass...