Olvassunk együtt!

Ez a mű tulajdonképpen nem egy regény, hanem egy forgatókönyv, amit Ulickaja egy egyetemi kurzusra írt, még 1978-ban. Végül a kurzust nem vette fel, mert a tanár, elolvasván az akkor Pestis címet viselő írást, azt mondta az írónőnek, hogy nincs mit tanítania neki. De 2020-ban hirtelen ismét aktuális lett a téma, és Ulickaja nem is habozott kihasználni a lehetőséget, hanem kiadta művét. Mivel forgatókönyvnek íródott, ezért rendkívül feszes a szöveg, semmi légiesség vagy költői nincs benne, mint ahogy azt az írónő más műveiben megszokhattuk. Itt tényleg a covid-19 járvánnyal való összecsengése viszi a hátán az írást. Merthogy a lényeg az, hogy pestisjárvány szabadul el a Szovjetunióban, valamikor Sztálin uralma idején. Ráadásul egy szupervirális, tenyésztett variáns jut ki a Pestiskutató Intézet falai közül, mert egy kutató maszkja félre csúszott. (Nyilvánvalóan katonai célokból kísérleteztek a szuper-fertőző pestissel.) Csak az a baj, hogy a kutató Moszkvába utazik vonattal, konferenciá...

Ismét egy zenész önéletrajz! Duff McKagan a Guns N' Roses basszusgitárosaként lett világszerte ismert zenész, aki ma már az ötvenes évei derekán jár és meg is juhászodott a kicsapongó ifjúkorához képest. Amikor megnéztem a molyon, hogy mit mondanak a könyvről, rögtön megijedtem, mert 96%-on áll, ami lássuk be, általában feltúrázza az egyszeri olvasó elvárásait. Ilyenkor szokott jönni az, hogy a választott könyv nem képes megfelelni ezeknek. De Mr McKagannak az én elvárásaimnak sikerült megfelelnie. Először is, mert az élete rendkívül eseménydús és érdekfeszítő volt, másrészt pedig azért, mert Duff tud írni. Nagyon gyorsan végeztem is a könyvvel, másnap pedig végig Guns N' Roses-t hallgattam a kocsiban, természetesen, mint gimis éveim egyik nagy kedvencét. Duff McKagan élete valóban izgalmas volt, annak ellenére is, hogy sokszor meresztettem a szememet, mert annyira durva dolgai voltak. Nyolc testvér közül ő volt a legfiatalabb, és úgy tűnt, hogy a legnyughatatlanabb is. A suli...

Gondoljunk bele: Engem egyáltalán semennyire sem érdekelnek az angolnák. Soha nem gondolkodtam el az angolnák létén, nem láttam egyet sem, nem is voltam rá kíváncsi, és teljesen jól megvoltam tudatlanságomban. Mégis elolvastam ezt a könyvet. Ez biztosan jelent valamit. Őszinte leszek: csakis a borítója miatt fogtam a kezembe a művet. Szerintem csodaszép. A fülszöveg és a a második alcím (vagy valami olyasmi), Rekviem egy eltűnő csodáért , gyakorlatilag mindent el is mond a könyv fő csapásirányáról.  Legalábbis én így gondoltam. Nem nagyon voltam ugyan kíváncsi egy újabb vészharang-kongató könyvre, ami azzal jön, hogy elpusztítjuk a világunkat, dehát ott volt a borítója. Félreértés ne essék: engem igenis izgat a Föld sorsa, csak mostanában a csapból is ez folyik, és éppen nem egy ilyen könyve vágytam. Mindenesetre végül elolvastam a könyvet és nagyon tetszett. Messze többről szólt, mint arról, hogy a kretén emberiség már az angolnát is kiirtotta a földről. Egyrészt természetesen sz...

Megint a régi nóta: egy agyondicsért könyv, amit "el kell" olvasni, mert annyira, de annyira jó! Hát, nem. Nem annyira jó.  Elolvastam, rászántam azt a nagyjából 3 óra hosszát, amibe beletellett, de őszintén mondom: nem érte meg. Inkább sétáltam volna azalatt. Nem is tudom, hogy miért nem hagytam inkább félbe. Talán azért, mert azért érdekes volt, de közben bosszantott is, mert hihetetlenül "amerikai" volt. Miközben amúgy folyamatosan az járt a fejemben, hogy ez olyan, mintha Koelhó Pál írta volna meg.  Lehet, hogy McConaughey szerelemes levelet írt az élethez (amint azt a borítón lehet olvasni), de eléggé közhelyesre sikerült az a szerelmes levél. Olvasás közben sokszor jutott az eszembe, hogy fiatal leányok biztosan jegyzetelve olvasnak, hogy minél több életbölcsességet tudjanak kitenni a hűtőjükre Mr. McConaughey tollából... Máskor pedig éltem a gyanúperrel, hogy Matthew bizony lódít, szépít itt-ott. Mikor leírta az európai motortúrájukat, hát, komolyan eltipródt...

Első olvasmányom ez a regény Tompa Andreától. Izával elhatároztuk, hogy feltétlenül kell olvassunk tőle valamit, hiszen elismert kortárs szerzőről van szó. Én az Omertát választottam, Iza a Haza című regényét. Nem mondom, kissé megijedtünk, mikor megnéztük, hogy a hosszú regények ráadásul "faltól-falig" vannak írva, párbeszéd pedig alig-alig van bennük. Az Omerta példának okáért 623 oldalas, és nagyobb méretű, mint egy átlagos könyv.  De! Az első oldaltól magába szippantott a regény hangulata, úgyhogy 3 nap alatt végeztem vele. Ahhoz képest, hogy az omerta hallgatási fogadalmat jelent, és az alcím is az, hogy Hallgatások könyve, folyamatos monológokat olvashatunk benne. Négy fejezetből áll a könyv, mindegyiket egy-egy szereplő meséli végig, szinte levegővétel nélkül. A négy szereplő élete kapcsolódik egymáshoz, de valahogy mégsem fonódik eléggé össze. Azt hittem, hogy ebből végül majd egy afféle családregény kerekedik elő, de nem így lett. Sokkal inkább az jött le nekem, hog...

Igen nagyon régen terveztem már, hogy elolvasom ezt a könyvet, de valamiért egyre csak halasztottam az ügyet. Pedig volt, hogy már itthon is volt nálam a pédány, álldigált a tálaló szekrényen egy-két hétig, aztán visszavittem a könyvtárba. Talán csak az előszót sikerült elolvasnom Philip Zimbardo-tól. Most viszont kissé céltalanul vágtam bele, Zimbardo előszava pedig egyenesen zavart benne, de azután elkapott a gépszíj, és másnapra már végeztem is a művel.  Nagy hiba lett volna kihagyni az életemből ezt a könyvet, annyit mondhatok. Nagyon tetszett! Dicuka (Dr Eger családi beceneve) élete lenyűgöző és egyben rémisztő is volt. Valóban rettenetes belegondolni abba, hogy mi lehetett volna belőle. Mondjuk egy Keleti Ágnes - aki éppen e poszt írásakor (2020.01.09.) ünnepli 100. születésnapját, és akinek életútjában maga Dr Eger látta meg a saját meg nem élhetett életét. De egyrészt nem lett az, hiszen Eger élete teljesen másként alakult, másrészt pedig: "A megbocsátás azt jelenti, hogy ...

Hűha! Két nap alatt olvastam el a könyvet, mert sajnos csak délután tudtam belekezdeni. Ha már reggel nekivágok, akkor egy nap alatt ledaráltam volna, annyira olvasmányos, annyira izgalmas és olyan jó volt! Alfred Lansing 1959-ben írtam meg Ernest Shackleton legendás Birodalmi Transzantarktiszi Expedíciójának a történetét, amikor még többen is életben voltak a résztvevők közül. Naplók is rendelkezésére álltak, vagyis egészen hitelesnek tekinthető a mű.  Lansing újságíró volt, és határozottan tudta, hogy hogyan kell fenntartani az olvasók érdeklődését. A fejezetek végén mindig volt valami, ami vitt tovább, szinte faltam a sorokat. Ráadásul Shackletonék tényleg fantaszitkus figurák voltak! 28 kalandvágyó férfi vágott neki az expedíciónak, amelynek a célja az Antarktisz gyalogszerrel való átszelése volt, nyugat-keleti irányban. A terv szerint két hajóval indultak neki. Az egyik hajó, az Endurance (Kitartás) Shackletonékkal lett volna a gyalogló csapat, és a Weddell-tenger egyik öblé...