Olvassunk együtt!

100 éve el akarom már olvasni ezt a regényt, de sokáig kellett várni rá, hogy újra kiadják. Végül sikerült megrendelnem a könyvtár számára, és nem kevés idő múlva hazahoztam és elolvastam.  Azt írja a fülszöveg, hogy 40 nyelvre fordították le, és nagyon népszerű könyv. Alcíme pedig ez: Egy gyilkos története. Őszintén szólva elég felfokozott várakozással kezdtem bele az olvasásba. A helyzet pedig az, hogy nem tudta megütni azt a színvonalat, amit én látatlanban is neki tulajdonítottam.  Azt nem állítom, hogy nem tetszett a könyv, de teljesen  másra számítottam. Sokkal borzongatóbbra, sokkal kegyetlenebbre, netán horrorisztikusra , mint ahogy azt a fülszöveg mondotta. De ez a regény nem ilyen volt. Különös hangulatú, olykor pedig undorító volt, de ennyi. Azt hittem, hogy nagyobb hatást fog rám gyakorolni.  A történet dióhéjban annyi, hogy Jean-Baptiste Grenouille szeretné megalkotni a tökéletes parfümöt, amely viselőjét ellenállhatatlanná, rajongva szeretetté teszi. Gr...

A könyvet majdnem végéig úgy olvastam, hogy közben fájt a fejem. Nem a könyvtől fájdult meg, de nagyon is illet hozzá ez a kitartó, igazából nem csillapítható fejfájás. Könyvklubos választás volt és már meglehetős régen rajta üldögélt a listán. Azt hiszem mindannyian sejtettük, hogy nem lesz ez egy könnyű menet, és úgy gondolom, hogy ha nem Iza ajánlotta volna, akkor nagyvonalúan el is felejtkeztünk volna róla. Én egész sokáig nem kezdtem bele az olvasásába, úgy terveztem, hogy ezúttal bojkottálom a soros könyvet. Végül felülvizsgáltam az elhatározásomat és átkínlódtam magamat rajta, minden jobb meggyőződésem ellenére is. Be kell vallanom, hogy a fülszöveg olyan mértékben megijesztett, hogy meglehetősen aggódtam a lelki békém miatt. Fel is borult, rendesen. A történet lényege már a borítón le van írva: a könyv egy levélregény. A leveleket Eva írja férjének, Franklinnek, hogy ezek által megkísérelje feldolgozni azt a tényt, hogy közös fiuk, Kevin lemészárolta 11 osztálytársát a suliban....

Hm. Nem tudom, hogy ez mennyire ifjúsági regény, én a felnőtt irodalom között tartom a könyvtárban. Pedig elvileg az ifjúságnak szánták. Dániában (a szerző dán) először betiltották, majd egy év múltán hirtelen kötelező olvasmánnyá tették. Érdekes pálfordulás. Szerintem egyik sem volt jogos. Nem olyan szörnyű, hogy be kelljen tiltani, de egyáltalán nem olyan jelentős, vagy jó, hogy kötelező olvasmány legyen. A sztori elég egyszerű, nincsenek benne mellékszálak, és nem különösebben kidolgozott a szöveg sem. Spoileres leszek, vigyázat! Arról szól, hogy egy 8. osztályos fiú, Pierre Anthon a szünet utáni első napon bejelenti a suliban, hogy rájött: az életnek nincs semmi értelme. Aztán fogja magát, hazamegy, felül egy szilvafára és a továbbiakban ott is marad. A többi osztálytárs be szeretné neki bizonyítani, hogy téved, az életnek van értelme, és vannak fontos és jelentős dolgok az életben. A gyerekek elkezdenek összeszedni ezt-azt, amiről azt gondolják, hogy fontosak. Hamar rájönnek, hogy...

Orwelltől eddig csak az 1984-et olvastam, és nagyon szerettem. A férjem már évek óta ajánlgatta az Állatfarmot, mondván, hogy sokkal könnyedebb, olyan, mint egy mese, de azért súlyos a mondanivalója. Végül most sort kerítettem erre a kötetre is, és gyorsan végeztem is vele.  Egy rövid regényke, ami tényleg egy mese köpenybe bújtatott disztrópia. Vagy inkább tanmese. Vagy rendszerkritika. Allegória. Vagy még inkább: a szomorú valóság. Igazából szerintem nem sokkal könnyedebb, mint az 1984 volt. Egy idős kan disznó álmot lát, amiben az állatok átveszik az uralmat az egész földön, boldog egyenlőségben élnek, mindenki támogatja a másikat, együtt dolgoznak, a javakon igazságosan osztoznak, és felépítik a szép, új állati világot. (A látomás nem véletlenül hajaz erősen a hajdanvolt lánglelkek látomásaira a megvalósult kommunizmusról.) Álmát el is meséli a Major többi állatának, azzal a végszóval, hogy ez meg is fog valósulni. E bölcs kan hamarosan elpatkol, a Major állatai pedig egyszer t...

Egy szomorú, ámde tanulságos könyv volt a Nélkülem nélküled, ami elvileg két kisregény, egymás után. Először a Nélkülem készült el, 2018-ban, majd utána írta meg a Nélküledet , 2020-ban. De ha nem tudom ezt a háttérsztorit, akkor azt hiszem, hogy így írta meg Légrádi eredetileg. A történet egy házaspár, Miklós és Eszter sorsát mutatja be.  A könyv első - rövidebbik -  fele Miklós szemszögéből íródik. Azzal kezdődik, hogy kiderül, Alzheimer-kórban szendved. A felesége, Eszter küldi orvoshoz, amikor látja, hogy valami nincs egészen rendben Miklóssal. Miki végig megy a "szokásos" stációkon: tagadás, reménykedés, beletörődés és végül elfogadás. A beszámolói, gondolatai egyre szétesettebbek, töredékesebbek. Nagyon jól megfogta velük - szerintem - Légrádi ennek a betegségnek a lefolyását. Igazából ijesztő volt olvasni ezt az első részt. Az Alzheimer-kór jelenleg nem gyógyítható, nincs mit tenni a teljes szellemi leépülés ellen, nem lehet védekezni az ellen, hogy megkapjuk a kór...

Oh, mit is mondjak? 500 oldalas krimi! Az ég szeremére, még J.K. Rowling se tudtott izgalmasan megírni egy ilyen terjedelmű krimit, nem hogy egy elsőkönyves, no-name szerző (dr. Szőcs Ferenc van az írói álnév mögött, amúgy.)! Nem tetszett.  Mivel végig olvastam, sejthető, hogy volt valami nyomós okom erre a tettre. Úgy volt, hogy vendégül fogjuk látni a szerzőt a könyvklub születésnapi alkalmán, de ez végül, dr. Szőcs Ferenc betegsége miatt elmaradt, amit egyébként őszintén sajnáltam. De a regényt addigra már nagy nehezen kivégeztem. Mi nem tetszett benne? Nagyjából semmi. Hosszú volt és sokszor unalmas, túlírt és modoros. Ráadásul kb a felénél rájöttem, hogy ki a hunyó. Az indíték számomra nevetséges volt, és néhány logikai bakugrást is észrevettem olvasás közben. A főszereplő nekem nem volt szimpatikus, amolyan tapló James Bond-féle figura, némi coelhós bölcselkedéssel megáldva. Idegesített, nem csak Báthory Ferenc (a főszimatoló neve) alakja, de az is, hogy a szerző elképesztő m...

Pár hónappal ezelőtt már láttam a könyv alapján készült filmet a Netflixen, ami őszintén szólva elég mély benyomást tett rám. Annak ellenére is így volt, hogy akkor, amikor megnéztem, a csapból is a klímakatasztrófa ömlött az egyszeri emberre. Mondjuk azóta ez megváltozott, hiszen eljött a covid, illetve kishazánk lassan választások elé néz, úgyhogy itt van nekünk a politika is témának, minden mennyiségben.  De be kell látnunk, hogy Sir David nem akármilyen figura napjainkban. Nem mondom azt, hogy nincs nála bölcsebb ember e földtekén, de mindenképpen érdemes meghallgatni, ha ő valamit el szeretne mondani. Ez a könyv azt szerette volna bemutatni, hogy a jelenleg 95 éves természettudós milyennek látta a bolygónkat fiatalon, középkorúan, idősen, és milyennek látja most, agg korában. Mi változott meg, mi történt a természettel, az állatvilággal, az emberi társadalommal. Ezalatt a majd 100 év alatt bizony nagyot fordult a világunk. Egyrészt mi, emberek gyakorlatilag elárasztottuk a bol...