Olvassunk együtt!

Könyvklubos olvasmány volt ez a spanyol regény. Őszintén szólva eléggé vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban. Először azt a sommás ítéletet hoztam róla, hogy vacak volt. De később felülvizsgáltam a véleményemet, és arra jutottam, hogy nem volt vacak a könyv, csak én nem olvastam jókor. Ráadásul sietnem is kellett vele, mert túl kevés időm maradt a klubig. Mindössze 3 nap alatt daráltam le, ami az oldalszám alapján nem kevés idő, de ez a regény nem egy gyorsan olvasható valami.  Az egész sztori elmesélhető lett volna egy, vagy maximum két mondatban, és valójában engem annyira nem is villanyozott fel. De szerintem a szerző nem is izgalmasra tervezte művét, sokkal inkább elgondolkodtatóra. Olyan volt ez a regény, mint, amikor szómenése van valakinek. Marías beszélt, beszélt, elkalandozott, abból is elkalandozott, majd visszaugrott két lépcsővel alább és újra kezdte az egészet. Néha hihetetlenül nehezen tudtam követni, elfelejtettem, hogy honnan is indultunk el, miről is van végeredmé...

Egész véletlenül került hozzám A hullaégető című cseh regény. Nem állt szándékomban ilyesmit olvasni, a szerző nevét pedig még soha nem hallottam. De a kollégám ajánlotta, viszonylag rövidnek is tűnt, gondoltam belevágok.  Összességében azt mondhatom, megérte elolvasni. Az ismertető szerint "pszihológiai horror" a műfaja, ami végeredményben igaz is rá, habár nem folyik benne vér. A főszereplő  Kopfrkingl úr, aki az egyik prágai krematóriumban dolgozik. Feladata a koporsók irányítása a kemencékbe, és a hőfokok ellenőrzése.  Kopfrkingl úr egy teljesen hétköznapinak tűnő ember, családja van, felesége és két szép gyereke. Ugyanakkor valahogy bizarr jelenség is ez a  Kopfrkingl úr. Túl tökéletes, túl jó, túl kiegyensúlyozott, túl szabálykövető. Ilyen ember valójában nincs, és emiatt  Kopfrkingl úr igazából ijesztő is.  A regény hangulata végig baljós, sejteni lehet, hogy lesz itt még egy és más. Főként, mivel a történelmi szituáció a Harmadik Birodalom által a ...

Méhes György írásaihoz eddig még nem volt szerencsém, pedig már régóta szemeztem a könyveivel. Most könyvklubos olvasmányként vettem magamhoz a Szép szerelmek krónikáját . Nagyon jót szórakoztam olvasás közben.  A történet úgy folyik, mint egy kellemes mese. Könnyen olvasható, nem kíván megerőltetett figyelmet az embertől és nem is fogjuk lerágni a körmünket az izgalomtól. Méhes György ezen írásával a szüleinek kívánt emléket állítani. Sárkány Ilona és Méhes Elek megismerkedését, házasságát, életét követhetjük nyomon a regény lapjain, de mellékszálként elmeséli egy-két nagynéni, a nagyszülők és néhány családi barát házasságának történetét is. Így van értelme a címben szereplő többesszámnak.  A Méhes és a Sárkány família is Erdélyben élt, Kolozsvár és Székelyudvarhely a központ, de persze számos helyszínt megismerünk a könyvben. Ilon és Elek szerelme közvetlenül az első világháborút megelőző időszakban szökken szárba. A hangulat, amelyet Méhes György megfestett egészen elbűvölő...

Kolléganőm ajánlotta figyelmembe Mr. Diamond könyveit. A harmadik csimpánz volt az első, amit elolvastam kínálatból, de alighanem fogok még mást is levenni a polcról az amerikai tudóstól. Jared Diamond eredetileg biokémikus, de az idők során az ornitológia, a geográfia és a történelem területein is szerzett szakképesítést és tudást.  A harmadik csimpánz című könyv az egyik legnépszerűbb írása. Nem egy mai darab ugyan, 1992-ben írta meg, de egyáltalán nem tűnik idejét múltnak, vagy korszerűtlennek. A kiinduló gondolat már a fülszövegben is le van írva, miszerint mi, emberek közelebbi rokonságban állunk a közönséges- és a törpe csimpánzzal, mint azok a gorillával, vagy az orángutánnal. DNS-ünk mindössze 1,6 %-ban különbözik a két említett csimpánz DNS-től, ami valljuk meg, vajmi kevés. Mondhatni majmok vagyunk mi is, csak kevesebb a szőrünk. A későbbiekben Mr. Diamond rávilágít arra, hogy a tipikusan emberi tulajdonságoknak tartott dolgoknak igenis van állati előfutára, vagy példája...

Sok-sok hónapja, talán egy éve is készülök elolvasni ezt a könyvet. Most a könyvklub vett rá, hogy meg is tegyem, hiszen ez volt a nyári szünetre az olvasmányunk.  Egy érzelmeket alaposan megmozgató, kicsit csapongó stílusú regény az Újjászületés, amely, ha nem is lett a kedvencem, de azért nagyon tetszett. A történet két idősíkon játszódik, egy a jelenben, a kétezres évek elején, a másik szál pedig a kilencvenes években, a délszláv háborúban (annak is a boszniai háborús időszakában, 1992-95 között). A mesélő Gemma, az olasz nő, aki 16 éves fiával visszatér Szarajevóba, hogy régi kedvese fotókiállítását nézze meg, aki meghalt a háború idején. A bosnyák fővárosban pedig természetesen előjönnek a régi emlékei, újra éli a háborút, a fiatalságát.  Az időbeli ugrándozás egy kicsit zavart az elején, de a végén megszoktam, főleg, hogy egyre hosszabbak lettek a falshback-ek. Jó volt egy olyan történelmi korról, eseményről olvasni, ami már az én tudatos életem alatt történt, de amiről ...

Ez a könyv már megint nem egy regény, hanem egy ismeretterjesztő munka. Mostanában több ilyet is elolvastam (csak a blogbejegyzések késnek a végtelenségig róluk...), és őszintén élveztem őket. Aki követi a blogot az nagyjából be tudja lőni, hogy mi az érdeklődési területem: csillagászat, történelem, felfedezés. Ez a könyv a régészet világába visz.  Ha őszinte akarok lenni, az őskorral, amely a mű témája, szinte soha, semmit nem foglalkoztam. Persze, hallottam a neandervölgyiekről, a barlangrajzokról, Stonehenge-ről, de ha jártam múzeumban, biztosan nem tekintettem meg alaposan a kőkori szakócákat, meg pattintott kőeszközöket. Merthogy azok meglehetősen unalmasak. Úgyhogy egyáltalán nem voltam képben ezzel a korszakkal.  Rudgley munkájából megtudtam, hogy a kőkorszakot három részre osztják: paleolitikum (őskőkorszak, vagy alsó kőkor), mezolitikum (középső kőkorszak, vagy átmeneti kőkor) és neolitikum (újkőkorszak, vagy felső kőkor). A szerző alapvetése az, hogy a paleolitikum e...

Harmadik Márai regényem volt Az igazi , és alighanem az utolsó is. Legalábbis nem érzem most a ritmust, hogy akarnék én még olvasni tőle bármit is. Besokalltam, azt kell, hogy mondjam.  Az igazi egy szerelmi háromszög története, két nézőpontból elmesélve. Először Ilona meséli el a házasságuk történetét, hogy szerinte mi volt a gond, hogyan ment tönkre a kapcsolat és ki-mi volt Judit, a harmadik fél. A második részt Péter, a férfi filozofálja végig. Ahogy azt már Márainál megszoktam, a történet alig valamicske, és nem is igazán fontos, csak annyiban, hogy annak örve alatt jól el lehet tépelődni dolgokon. Ebben a regényben jelesül a szerelem mibenlétén, természetén, azon, hogy létezik-e az igazi. Természetesen előkerül Márai vesszőparipája is, a polgár lélektana, természete. Az ezen való lamentálás főleg a második részben harapózott el, legnagyobb bánatomra.  Nagyon szerettem volna szeretni ezt a regényt, de nem igazán ment. Zavart, hogy én tényleg kíváncsi lettem volna a házas...