Olvassunk együtt!

Uh, de jó volt olvasni ezt a könyvet! Egy lenyűgző tudós nagyon jól megírt életrajza A természet feltalálója . Ezúttal, úgy gondolom, hogy nyugodtan lehet hinni a könyvre aggatott számtalan díjnak. Tényleg megérte elolvasni és másnak is szívesen ajánlom.  Alexander von Humboldt nem volt számomra teljesen ismeretlen. Pár évvel ezelőtt olvastam Daniel Kehlmanntól A világ fölmérését , amely regényes formában foglalkozott Humboldt és Gauss életével. Azt a könyvet is nagyon szerettem, amúgy. Egyszóval már volt fogalmam róla, hogy nagyjából kicsoda is volt von Humboldt, de Andrea Wulf könyve hozta a 18. század egyik (ha nem a legnagyobb) tudósát igazán közel hozzám. Az életrajz természetesen szépen végigvisz Humboldt életén, a kissé magányos gyermekkortól elkezdve a kalandvágyó ifjúságon át a nagyon intenzív és mozgékony felnőtt éveken keresztül a még mindig elképesztően tevékeny időskoráig. Elkísérjük Alexandert legnagyobb utazására Dél-Amerikába, vele együtt szenvedünk a tengeri betegs...

*mármint asztrofizikai szempontból. Egy újabb ismeretterjesztő könyv olyan témában, ami nagyon érdekel, de amihez nagyon nem értek. Viszont Katie Mack a teljesen laikusok számára is érthető módon magyarázta el, hogy milyen szcenáriók vannak forgalomban momentán az univerzum végéről.  Merthogy az egész könyv arról szól, hogy hogyan fog kimúlni az egész mindenség. Több lehetőség is van, elkezdve a nagy reccstől, a hőhalálon át a vákuumromláson keresztül a ciklikusan elpusztuló univerzumig. Megspékelve a nagy szakadással, ami az én személyes kedvencem  volt (ahogy az entrópiáról szóló részek is).  A könyvben Mack minden lehetőséget részletesen kifejt, egy-egy izgalmas és olvasmányos fejezetben. Nagyon közérthetően igyekszik fogalmazni, és nagyrészt sikerül is neki, de azért volt, amit nem értettem meg. Főleg a sokdimenziós univerzumba, illetve a sötét energiába tört bele a bicskám. Vagyis ezek megértésébe. Nagyon tetszett, hogy nem állította, hogy a tudósok biztosan meg tud...

Hadfield ezredes űrhajóskönyve már a harmadik ilyen könyv, amit olvastam ( Egy év az űrben és Csillagközi kérdezz-felelek  ) ebben a témában. Ez volt a három közül az, ami a legkevésbé tetszett. De ez csak a másik kettővel való összehasonlításban számít, mert amúgy ez is egy nagyon érdekes és izgalmas könyv az űrhajós létről, ha szólóban vizsgáljuk.  Hadfield ezredes tapasztalt űrhajós, aki kanadai állampolgársága ellenére is NASA alkalmazott lett, és többször is kijutott az űrbe, illetve az ISS-re. Hasonlóan Scott Kelly-hez, Hadfield is a gyerekkorából indította a könyvet. Hogyan ébredet fel benne a vágy az űr iránt, mik voltak az első lépések afelé, hogy egyszer űrhajós lehessen. Chris kifejezetten céltudatosnak tűnt, mindent annak rendeltelt alá, amiről még kisgyerekként kezdett álmodozni. Nem voltak kisiklásai, eltévelyedései; folyamatosan haladt a célja felé. Nekem kicsit robotisztikusnak is tűnt emiatt.  Sokat írt arról, hogy a tehetség nem elég ahhoz, hogy az embe...

A hullaégető után rögtön megkaptam a kollégámtól a következő Fuks kötetetet olvasásra, a Mundstock urat . Nem mondom, hogy olyan hatalmas lelekesedéssel vágtam bele, tartottam attól, hogy még megterhelőbb olvasmány lesz, mint Kopfrkingl úr sztorija volt. De azt kell, hogy mondjam, igazán megérte rávennem magamat erre a regényre! Sokkal jobban tetszett, mint A hullaégető . A történet hőse a címben is szereplő Theodor Mundstock, egy középkorú, cseh zsidó férfi, aki várja a behívóját, hogy mikor és melyik transzporttal kell elmennie valamelyik koncentrációs táborba. Az idő 1943-44 körül van. A sztori az ő lelkiállapotának változásait követi végig, ahogy a teljes kétségbeesésből eljut valamiféle nyugalomba. Mundstock úr kitalált egy módszert, amellyel el tudta űzni a félelmét. Mégpedig azt, hogy mindenre alaposan fel kell készülni, ami várhat rá. Mundstock úr tökéletesen tisztában van azzal, hogy mire kell figyelnie a behívó megérkezése után, hogy a lehető legflottabbul vehesse az akadály...

Ah... Gondoltam, hogy nem lesz egy könnyed olvasmány ez a regény, de nem számítottam arra, hogy ennyire magába fog szippantani. Szinte filmszerűen peregtek le a szemem előtt a Paul Bäumer elbeszélésének eseményei. Mindenkinek el kellene egyszer olvasnia ezt a könyvet, szerintem. Nem azért, mert olyan magas irodalom volna, hanem a mondanivaló miatt.  Paul Bäumer 19 éves német katona, a nyugati fronton. E/1-ben meséli életét, a frontkatonák életét. 19 éves, de már saját maga is öregemberként tekint magára. És az is. Egy éve van a fronton, amikor becsatlakozunk a történetbe. Ekkorra már tapasztalt katona, maroknyi bajtársával együtt. Tudják, amit kell, amely tudással az egyre nagyobb számban megjelnő újoncok még nem rendelkeznek: "A mai állóharc ismereteket és tapasztalatokat követel. Érteni kell a terepet. Kell, hogy az embernek a fülében legyen az egyes lövedékek hangja és hatása. Előre kell tudni, hol csapódnak be, milyen a szórásuk, s hogyan kell védekezni ellenük." Paulék m...

Könyvklub. Enyhe aggodalommal fogtam bele ebbe a könyvbe, mert már a fülszövege is megterhelőnek látszott. Úgy gondoltam, hogy egy rendkívül szomorú, igazságtalan társadalmi helyzetekről szóló, végtelenül negatív regényt tartok a kezemben. Nos, meglepetésben volt részem. A könyv valóban szomorú. Valóban társadalmi igazságtalanságok kerülnek benne elő. Valóban rengeteg rossz dolog történik a szereplőkkel, akiket sajnálni lehet, akik miatt aggódnia és idegeskednie kell a kedves olvasónak. Ugyanakkor nagyon könnyen olvasható a regény, a nyelvezete, a hangulata szerintem jó, és az első oldaltól kezdve magába is szippantott. Mondjuk sok időm sem maradt az olvasgatásra, mert közeledett a klub napja. Végül 3 nap alatt végeztem vele. Különleges atmoszférájú a könyv, csapongó, furcsa hasonlatok, gondolattársítások voltak benne, folyamatos volt az idősíkok közötti ugrálás és hol naturalisztikus, hol költői volt az elbeszélés. A főszereplők egy kis család tagjai: Ammu, az anyuka és két ikergyerek...

Könyvklubos olvasmány volt ez a spanyol regény. Őszintén szólva eléggé vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban. Először azt a sommás ítéletet hoztam róla, hogy vacak volt. De később felülvizsgáltam a véleményemet, és arra jutottam, hogy nem volt vacak a könyv, csak én nem olvastam jókor. Ráadásul sietnem is kellett vele, mert túl kevés időm maradt a klubig. Mindössze 3 nap alatt daráltam le, ami az oldalszám alapján nem kevés idő, de ez a regény nem egy gyorsan olvasható valami.  Az egész sztori elmesélhető lett volna egy, vagy maximum két mondatban, és valójában engem annyira nem is villanyozott fel. De szerintem a szerző nem is izgalmasra tervezte művét, sokkal inkább elgondolkodtatóra. Olyan volt ez a regény, mint, amikor szómenése van valakinek. Marías beszélt, beszélt, elkalandozott, abból is elkalandozott, majd visszaugrott két lépcsővel alább és újra kezdte az egészet. Néha hihetetlenül nehezen tudtam követni, elfelejtettem, hogy honnan is indultunk el, miről is van végeredmé...